Október 28.-án adott koncertet az olasz gótikus metál csapat, a Nonpoint kíséretében. A kétfellépős műsor egy műfajokon átívelő élményt nyújtott minden résztvevőnek a nu-metáltól a dallamos szimfonikusig.
A Barba Negra kisterme hétkor nyitotta meg kapuit, s egy hosszabb várakozást követően, nyolckor kezdett zenélni a Nonpoint. Az amerikai banda már közel húsz éve alakult, és azóta is szűntelenül róják az utakat. A zenekart erősíti Elias Soriano (vokál), Robb Rivera (dobok), Rasheed Thomas (ritmusgitár, háttérvokál), Adam Woloszyn (basszusgitár), és Jaysin Zeilstra (gitár, háttérvokál). Nyitányként a What a Day-t adták elő, melyet olyan dalok követtek, mint a Chaos and Earthquakes, a Ruthless, Alive and Kicking, és Phil Collins In the Air Tonight című dalának feldolgozása. Lehet, hogy a műfajok közötti széles szakadék volt az oka, de valahogy a produkciójuk nem segítette a ráhangolódást az estére, stílusuk túl nagy kontrasztban állt a Lacuna Coil hangzásvilágával. Mégis, a közönség élvezte a műsort.
Kilenc óra tíz perckor lépett színpadra az est főprodukciója, a várva-várt Lacuna Coil. A Milánóban formálódott csapatnak közel sem az első budapesti fellépése volt ez, többször üdvözölhettük már őket kishazánkban. A zenekar több névváltoztatást és tagcserén esett át húszéves pályafutásuk alatt, a jelenlegi felállás pedig a következő: Andrea Ferro (vokál), Cristina Scabbia (vokál), Marco Coti Zelati (basszusgitár, billentyűk), Richard Meiz (dobok), és Daniele Salomone (gitár). A csapat az idei megjelenésű Sleepless Empire albumot hozta el nekünk, természetesen a klasszikusok mellett. Impresszív, tizenkilenc dalos setlisttel készültek, a megszokotthoz képest hosszú koncertet adtak. Mégis, remekül játszottak az idővel, a produkció nem érződött elnyújottnak. Műsorukat a Layers of Time indította, ezt követte a Reckless. Ekkorra már megtelni látszott a kisterem, és a lelkesedés is megnőtt a közönség oszlopai között. Cristina megköszönte, hogy ennyien úgy döntöttünk hogy eljövünk, és velük töltjük ezt az estét. Mint az az évtizedeken átívelő zenei karrierre jellemző, esemény az idősebb és fiatalabb korosztályt is egyaránt vonzotta, generációk egyvelege alakult ki a küzdőtéren. A két vokál harmóniája, az érdes és a dallamos találkozása jellemző a Lacuna Coilra, és ez az együttállás remekül kidomborodott az esti műsor során is. Előadták a népszerű Kill the Light, In the Mean Time, és Downfall dalaikat is, illetve az újdonság In Nomine Patris is felcsendült, melyet a közönség kitűnő lelkesedéssel fogadott. A Nothing Stands in Our Way után a zenekar levonult a színpadról, hogy a The Siege-el térjen vissza. Három másik dallal toldották meg a koncertet, a szokatlanul hosszú encore-t pedig a Never Dawn zárta. Összességében a zenekar nagyon kitett magáért, elismerésre méltóan hosszú és emellett minőségi koncertet adtak. A remek hangosítás és alapos fénytechnika hozzájárulásával tudott kiteljesedni a zenekar potenciája egy rendkívüli műsorrá.