hosting: Hunet


  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2025. szeptember 25. csütörtök   08:34
nincsen hozzászólás

szerző: Morello
Left To Die
2025. szeptember 20, Analog Music Club

  Chuck Schuldiner 2001-es tragikus halála óta teljesen magától értetődő az igény, hogy ezeket a dalokat éltetni kell, ezeknek a szerzeményeknek a hangulatát élőben átérezni kell, hiszen mostanra már egy komplett generáció felnőtt úgy, hogy esélye se volt, hogy a Death koncertélményét testközelből megtapasztalhassa. Schuldiner volt az, aki valódi, kitapintható átmenetet hozott létre a thrash metal műfaj és a death metal között, lényegében megteremtve az utóbbit. Az már csak hab a tortán, hogy mindezt olyan nagyszerű, kiválóan, agyasan megírt dalokkal tette meg, amelyek azóta is hivatkozási pontok az egész metal világban.
  Egy ilyen életmű felidézéséhez valahogy ösztönösen másképp áll az ember, mint a könnyű siker, garantált közönség érdekében verbuvált ilyen-olyan tribute zenekarokhoz. Schuldiner-től már nem várhatjuk, hogy elhozza a művészetét hozzánk, így szükségszerűen kellenek olyanok, akik ezt képesek a lehető legautentikusabb módon mégis megtenni. A Death „elsőszámú” tribute csapatát Steve DiGiorgio indította útjára, nálunk is többször jártak már a Death To All formációval, más egykori Death tagokkal tolmácsolva a legendás életművet (nem is akárhogy...)
  
  Ők általában a Death diszkográfia egészéből szoktak szemezgetni, azonban szárba szökkent egy másik Death formáció is, a Left To Die, akik kifejezetten a korai időszakra, az igazi nyers, ösztönös, adrenalindús thrash/death átmenetre koncentrálnak a komplexebb, technikásabb, progresszívnek is bátran nevezhető kései Death időszak helyett. De hát hogy is lenne ez másképp, hiszen a Left To Die-ban pont azok a tagok egyesítették erőiket, akik ezekben a korai, stílusteremtő albumok létrehozásában segítették Chuck Schuldinert. Mint Rick Rozz gitáros, aki már a Death előd Mantas-ban is jelen volt Chuck mellett. Vagy a saját jogon is death metal legenda Terry Butler basszer, aki több más death metal alapbanda mellett szintén pengetett a Death korai időszakában.
  Ha hozzájuk olyan fickók csatlakoznak, mint Matt Harvey (gitár/ének) és Gus Rios (dob) a Gruesome-ból, akik ebben a bandában nem titkolt fanatikusként próbálják tovább éltetni a korai Death szellemiségét, akkor egyértelmű, hogy ez a formáció is több, mint autentikus. Tavaly már bemutatkozott nálunk ugyanitt az Analog-ban a Left To Die, és akkor is bebizonyították, hogy náluk jobban senki nem tudja átadni a korai Death hangulatát. Mindössze csak 1 év elteltével a mostani koncert így egyfajta jutalomjátékként is felfogható volt. Mégis más volt ez, mint a korábbi koncert. De erről később.
  
  A Left To Die előtt a soproni Neuropsy kapta meg a lehetőséget, akik szerencsére éltek is vele. Én sajnos pont a legvégére érkeztem meg a koncertjüknek, de egybehangzó állítások szerint olyannyira jól alapozták meg a thrash/death metal zenéjükkel a hangulatot, hogy már így a kezdetekben is komoly moshpit indult be a nézőtéren. Hogy előzenekarként is így be tudták mozgatni a már ekkor is egész szép számú közönséget, az épp elég elismerés nekik.
  A Left To Die-ra igen komolyan megtelt az Analog, szóval ez is mutatja, hogy a csapatnak (és a Death zenéjének) ma is van létjogosultsága. Igazából ha egy kellemes nosztalgiát kapunk a bandától, élőben felidézve Chuck legendás alkotásait, én már azzal elégedett lettem volna. Ehhez képest valami piszkosul erős koncert kerekedett az estéből, gyakorlatilag felrobbant a terem a thrash/death metal száguldásokra
  
  És ez nem is elsősorban a zenekarnak köszönhető, akik persze mindent megtettek, hogy egy ütős, élvezetes koncertet adjanak. Hanem a közönség óriási intenzitásának és lelkesedésének. Már az első hangtól kezdve beindult – és a buli végeztéig le se állt – a fortyogó mosh, a refréneknél teremnyi ököl lendült az égbe, a rajongók egy emberként ordították a szövegeket. Nekem kifejezetten élmény volt ez a koncert hangulat. Nem voltak mobiltelefon-erdők, mindenki kivette a részét az élményből, még stagedive és közönségszörfözés is többször előfordult. Már régen éreztem azt az igazi zsigeri, nyers koncerthangulatot, amiről ennek a műfajnak a kezdetek óta szólnia kellene, de manapság a sok egykedvűen bólogató, a telefonképernyőn keresztül a koncertet figyelő közönségből nem mindenhol árad ez az élmény.
  
  Még Matt is elmondta, hogy igazából már vagy 2 napja nem aludtak normálisan ezen az intenzív turnén, de még őket is elképesztette a magyar közönség fanatikus intenzitása, ebből merítették az erejüket. Dicséret illeti ugyanakkor a hangosító stábot is, mert az ő munkájuk nélkül se lett volna meg ez a zsigeri élmény. A hangszerek gyönyörűen, arányosan keverve szóltak, élesen húsba vágtak azok a riffek, ösztönösen mozgásba lendítettek a tuka-tuka tempók.
  Egy kicsi nyers koszosság volt ugyanakkor a hangzásban, de ez kellett is, mert pont ez adta át azt az oldschool koncerthangulatot, amitől ez a műfaj beszippantott és azóta sem eresztett el sokakat. Ráadásul ezek az albumok és ezek a korai nóták is pont így szóltak, szóval kifejezetten autentikus volt így a hangzás is.
  
  De nyilvánvalóan kellett a sikerhez ez a négy zenész is, akik a lehető legjobban tolmácsolták ezeket a dalokat. Ha Chuck Schuldiner figyelt minket odafentről, minden bizonnyal ő is azt gondolhatta, hogy pont ilyen koncertélményt szeretett volna ő is elérni a szerzeményeivel. Matt Harvey kivételével úgy igazán egyikük se szántotta fel a színpadot, de az a bizonyos nyers erő ott volt mindannyiuk játékában.
  Rick Rozz szinte végig csukott szemmel horzsolta a közönséget fanatizáló riffeket, a gitárszólók közül csak néhány landolt nála. Az egész koncert intenzitása elsősorban Gus Rios-on múlott, aki annyira zsigerből érzi ezeket a tuka-tuka tempókat, egyszerűen lehetetlen nem beindulni ezekre jórészt gyorsabb, darálósabb, de olykor érdekes váltásokkal is tarkított dalokra
  
  Terry Butler inkább csak amolyan kedélyes mackóként bólogatott nagy mosolyok közepette a jobb szélen, de az ő karaktere önmagában is egy death metal intézmény, basszusmunkájával szintén jól lekövette a kacifántosabb témákat is. Matt Harvey pedig énekben hozta jól azokat a rekedt, károgós, hörgős témákat, amelyekkel megismertük ezeket a dalokat. Egyszer gitárt kellett cserélnie, mert nem akart megfelelően szólni az egyik hangszer, de ő is nagyon jól szállította a riffeket és a villámkezű szólókat.
  Ez a csapat ugyebár a Death legkorábbi időszakának felidézője, elsősorban az első két korong, a Scream Bloody Gore és a Leprosy nótáit tartják programon (mondhatnánk úgy is: tartják életben). Érdekesség, hogy míg a tavalyi koncerten inkább a Leprosy szerepelt többet, a mai estén a Scream Bloody Gore volt fókuszban. Olyannyira, hogy ha nem is sorrendben, de minden számot eljátszottak róla – a közönség nem kis örömére.
  A Leprosy-ról ezúttal az Open Casket, Left To Die, Pull The Plug dalokat hallhattuk csak. Persze örültem volna még onnan néhány tételnek, de így is bőven kielégítő volt ez a buli. Mi több, még egy igazi unikummal is kedveskedtek nekünk: visszanyúltak még a Mantas korszakhoz is, a Witch Of Hell című számmal.
  
  Úgyhogy a Left To Die bőven kiszolgálta a közönség igényét, sőt még többet is annál. Ennek a formációnak a zsigereiben van ez az oldschool hangulat, ami egy életre a metalzene fanatikus rajongójává tudja tenni a hallgatókat. És ezt nem lehet tanulni. Ezeknek a daloknak, ennek a koncertélménynek Chuck Schuldiner halála után is élni kell és ennek a Left To Die tökéletes letéteményese.
  


Kulcsszavak:
  left to die 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó cikkek: 

Left To Die (Death tribute) az Analog Music Hall-ban

 programajánló: 
2025. december 3.
The Subways (UK) - For Eternity Tour 2025 (Dürer Kert - Budapest)
The Subways For Eternity európai turné (Dürer Kert - Budapest)
Megvan a decemberi The Subways jubileumi turnéjának két előzenekara, így teljessé vált a lineup! (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
The Necks különleges fellépése Budapesten
Aephanemer, Valhalore, Dark Oath
Parkway Drive, Thy Art Is Murder, The Amity Affliction
Halestorm, Bloodywood
Metál szimfónia a Barba Negrában - Lacuna Coil
As I Lay Dying, Deathmask, Hypermass
Niia a Dürerben
The Offspring Supercharged worldtour - featuring Simple Plan Budapesten
Metál ostrom a Barba Negrában - új lemezzel tért vissza az Arch Enemy
 kiemelt 
Újra összeáll a Heaven Street Seven a Budapest Parkban
  
Augusztus 8-án ismét színpadra lép a magyar alternatív könnyűzene ikonikus együttese, a Heaven Street Seven

Apparat bejelentette új albumát és európai turnéját – magyar dátum is van a listán
Clutch 30: ikonikus album ünnepe és egy masszív rock hármas a Barba Negrában
Agnostic Front visszatér Budapestre – a New York hardcore öröksége február 24-én újra felrobban a Dürerben
Lennaissance: Lenny Kravitz újraírja a saját reneszánszát Budapesten
 friss hozzászólások 

Darkest Hour (USA), Bridge To Solace, Suppression(USA), Wall Of Sleep, Casketgarden (1)
Az Arcturus Budapesten (1)
Éljen a diktatúra! – drMáriás retrospektív kiállítása a Godot Intézetben (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 the dark knight rises    30y    Ákos    serj tankian    cher    maci laci    hegyalja    russell crowe    massive attack    reggae    the burning aces    fast five    motorjesus    pluto    bootsie    factorial-x    anna&thebarbies    august burns red    social suicide    malignancy    over help    michael amott    chris rea    d.o.c.    rival sons  

r49
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!