hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2005. március 2. szerda   12:24
nincsen hozzászólás

szerző: bprnr
Julia (A), Annabarbi, Isten Háta Mögött a Süss Fel Napban
2005. március. 08. - Süss fel nap

  Az osztrák Julia öt évvel ezelőtt alakult Bécsben, nevét az egyszerűség kedvéért az egykori dobos egykori barátnőjéről kapta. A dolog feldolgozás-zenekarnak indult, majd két-három évvel később jöttek a saját dalok, melyek először különféle válogatáslemezeken illetve két saját maxin jelentek meg. A két Alex, Karl és Koma angol nyelven énekel, zenéjük grunge, stoner rock, metál, punk és gitárrock keveréke. Néha talán túlságosan is eklektikusnak tűnik, de a határok figyelmen kívül hagyása tudatos. A nagylemezen a dalok csak lazán, az inkább melankolikus alaphangulaton, a visszatérő pop-melódiákon keresztül kapcsolódnak össze, és persze, mázlijuk van, Koma egyéni énekhangja rengeteg lehetőséget rejt magában.
  
  Az osztrák alternatív zenei rádió, az FM4 szinte azonnal befogadta a zenekart, Perfect című számuk hetekig szerepelt a rádió listáján. Tavaly a rádió nevével fémjelzett fesztiválon is felléptek Salzburgban, idén nyáron pedig már egészen biztosan helyük van az egyik legnagyobb német fesztiválon, a Berlinova-n.
  
  A szintén bécsi Garish zenekar tagjai által alapított Monkey Music kiadónál jelent meg tavaly év elején az első album, a Songs About Decay, melyet az ősszel a BMG bevállalt németországi és svájci terjesztésre. Utóbbi két országban az album megjelenésével egy időben a 4Lyn nevű hamburgi nu metál csapat vendégeként turnéztak, majd Karácsonykor a (most már ténylegesen is) Guano Apes utódjaként népszerű Die Happy vitte őket magával néhány állomásra.
  
  A Julia a legjobb példa arra, hogy megfelelő alapanyaggal - nagyon kedvesek, mint a német anyanyelvű zenekarok általában; ha nem is túl egyéniek, de minden stílusban tökéletesen tudnak játszani; karizmatikus énekhang és elszántsággal akár egy olyan kis országban is, mint Ausztria, bármi lehetséges. A zenekar 2005 tavaszán Kelet-Európát tűzte ki célpontul, mely turné során március 8-án Budapesten is fellépnek.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Julia

 programajánló: 
2025. május 9.
50 éves a VHK - különleges jubileumi koncert a Platon Karataev társaságában
2025. május 10.
Rockland Fest Békéscsabán – hat zenekar, egy este a Csabagyöngyében
2025. május 14.
Manu Lanvin & The Devil Blues
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Duplázik az Elefánt a Kobuciban – június 13-14-én rendesen berúgják a nyár ajtaját
Decapitated, Cryptopsy, Warbringer, Carnation a Dürer Kertben
Sacred: itt a Parkway Drive legújabb dala!
The Alchemist, Wavy és Jazzbois július 27-én a Budapest Parkban
Arena: 30 éves turnén érkezik ismét az angol neo-progresszív csapat
Budapesten a blues legújabb üdvöskéi: The Cinelli Brothers
Say Hello To The Hits – Lionel Richie összes nagy dala élőben az MVM Dome-ban!
Egy este, amit nem lehet végigülni – Son Mieux a Turbinában
Fedezd fel Nick Mulvey varázslatos világát
 kiemelt 
Duplázik az Elefánt a Kobuciban – június 13-14-én rendesen berúgják a nyár ajtaját
  
Június közepén a Kobuci Kertben tartja 2025 nyarának “egyetlen” szabadtéri klubkoncertjét az Elefánt – méghozzá két estén át, két különböző műsorral és vendégzenekarral, illetve ritkán játszott dalokkal készülnek

Decapitated, Cryptopsy, Warbringer, Carnation a Dürer Kertben
The Alchemist, Wavy és Jazzbois július 27-én a Budapest Parkban
Budapesten a blues legújabb üdvöskéi: The Cinelli Brothers
Say Hello To The Hits – Lionel Richie összes nagy dala élőben az MVM Dome-ban!
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 zoli band    john frusciante    touché amoré    battle beast    haggard    waking into nightmares    illumishade    dystopia    crossfaith    uneven structure    rém hangosan és irtó közel    skyforger    warrant    stian westerhus    mortiis    steven spielberg    brendan fraser    lost dreams    a frankeinstein terv    vortex    ihsahn    szesztay dávid    devastating enemy    csempészek    no omega  

r48
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!