szerző: PjotrLajkó Félix szólóban, trióban és szerzőként is új perspektívákat nyit
Lajkó Félix utánozhatatlan játéktechnikája és sajátos, ösztönös zenei világa több mint harminc éve formálja a hazai és a nemzetközi kortárs zenei életet. A Liszt Ferenc-díjas, világhírű, érdemes művész nem csak hegedűvirtuózként, hanem zeneszerzőként is magával ragadja a közönséget: GisL című balettzenéje a nemzetközi toplisták élvonalába került és Fonogram-díjra is jelölték. A művész minden fellépése – legyen az szólóban vagy trióban – felejthetetlen zenei utazást jelent a közönség számára. Májusban a 800 éves ócsai templom csodálatos történelmi „díszletében” szólóban, majd Mosonmagyaróváron és Budapesten az A38 hajón trióban élvezhetjük magával ragadó játékát, ahogy májusban mind a pécsi Kodály Központ, mind pedig két alkalommal a budapesti Müpa közönsége is részese lehet a a GisL végtelen zenei- és táncfolyamának a Győri balett előadásában.
Lajkó Félix művészete a közép-európai népzenei hagyományok erejét, az improvizáció szabadságát és a személyes zenei nyelv őszinte kifejezését ötvözi. Zenéje minden alkalommal újabb és újabb perspektívákat nyit a hallgatók számára.
Szólókoncertjei végtelen zenei folyamként ölelik körül a közönséget maradandó élménnyel ajándékozva meg minden hallgatót. Az ócsai helyszín történelmi múltjával méltó helyszíne lesz május 17-én ennek az időtlen zenei utazásnak.
A korábbi lemezeken is aktív zenésztársakkal együtt lép színpadra Lajkó május 21-én Mosonmagyaróváron és június 5-én az A38 hajón. A Kurina-testvérekkel zenei együttműködésük lassan három évtizedes, a trió előadásában a népzenei hagyományok, az improvizáció és a kortárs zenei elemek egyedülálló harmóniában szólalnak meg.
Velekei László koreográfiájához a Győri Balett részére írott GisL című balettzene nemcsak a színpadon, hanem lemezen is számos rajongót tudhat magáénak. Lajkó sajátos zenei világa egészen új távlatokat nyitott a kortárs balettéletben, új művészi megvilágításba helyezve a klasszikus balettrepertoár egyik meghatározó opuszát. A Győri Balett előadása Lajkó Félix zenéjével május 16-án a pécsi Kodály Központban, május 28-án és 29-én pedig a Müpában lesz látható, hallható.