hosting: Hunet


  cikkekfotók        
magazin [tánc]  2005. március 15. kedd   13:37
nincsen hozzászólás

szerző: Showtime
A Stomp újra a Kongresszusi Központban
2005. május 3-8, Budapest Kongresszusi Központ, 20 óra

  A Stomp tavaly márciusi nyolc előadására 27 nappal az első előtt minden jegy elkelt, mely Magyarországon jegyeladási rekordnak számít. A Stomp produkciója lett a Budapest Kongresszusi Központ történetének leglátogatottabb rendezvénye. Ezután a nem várt módon hatalmas siker után
  a Stomp 2005. május 3. és 8. között visszatér Magyarországra, hogy bemutassa legújabb műsorát.

  
  Hogy mi a Stomp? A dobok, a mozgás és a vizuális komédia egyedülálló kombinációja. A társulatot 1991 nyarán a nagy-Britanniai Brightonban alapította Luke Cresswell és Steve McNicholas. A Stomp tagjai zenélnek, dobolnak mindennel, ami a kezük ügyébe kerül: partvissal, kukákkal, olajos
  hordókkal, golyóstollakkal, gyufával, teljesen hétköznapi dolgokkal.
  
  Produkciójuk egyfajta zene-színház, gyors mozgás, energiabomba humorral tarkítva. Kis történeteket mesélnek el másfél órán keresztül a ritmus, a dobolás segítségével.
  
  A Stomp előpremierje a Londoni Bloomsbury Theatre-ben volt, a premier pedig az Edingurgh-béli Assembly Roomsban, ahol a produkció elnyerte a Daily express „legjobb szélsőség” díját. 1991 és 1994 között a Stomp eredeti felállásában teltházak előtt játszott világszerte: Hong Kongtól Barcelonáig, Dublintól Sydney-ig. A turné csúcspontja a teltházas idény volt a londoni Sadler´s Wells színházban ´94 januárjában, ahol a Stomp elnyerte „a legjobb koreográfia a West End Show-k között” címet.
  
  A Stomp 30 tagot számláló kibővített változata egy brightoni fesztiválra alakult, és azután csak Melbourne-ben, az athéni Akropoliszon és a londoni Royal Festival Hall-ban lépett színpadra. Ez a produkció megtörte Frank Sinatra 1972-ben felállított jegyeladási rekordját. New York-i Orpheum színház-beli karrierjét a Stomp ´94 februárjában kezdte el. Elnyerte az Obie és a Drama Desk díjat a „Legjobb Egyedi Színházi Élmény” kategóriában. ´94 nyarán az első amerikai társulat az Orpheumban lépett föl, míg az eredeti felállás észak-amerikai - japán turnéra indult.
  
  ´95 nyarán még két amerikai társulat jött létre, melyek Chilében, Brazíliában és Koreában is felléptek. Időközben - 1997-ben, Nagy Britanniában - létrejött az ötödik Stomp társulat, mely azóta is folyamatosan járja a világot. Ez a társulat járt először Skandináviában és Dél-Amerikában, de visszatérő vendég Németországban, Hollandiában és Franciaországban is. 2000 májusában egy újabb Stomp társulat alakult San Franciscóban, mely két és fél évig működött.
  
  A Stomp nagyon sok reklámfilmben is szerepelt, Brooms című 15 perces filmjüket Oscar-díjra jelölték. A Stomp különleges attrakcióval lépett fel az 1996-os díjátadón: az öt társulat 20 művésze klasszikus filmek szinkronizálását és színpadi akciókat is tartalmazó, eredeti darabot adott elő. 1997 nyarán Steve és Luke az HBO számára létrehozott és megrendezett egy 45 perces TV műsort, a Stomp Out Loud-ot. A premier az Egyesült Államokban volt ´97 decemberében, a produkciót négy kategóriában jelölték az Emmy-díjra: rendezésért, zenei keverésért, vágásért és művészi rendezésért.
  
  A Stomp Clinton elnök millenniumi ünnepségén adott műsort a Lincoln Memorial lépcsőin, 2000-ben pedig a Sesame Street „Let´s Make Music” című - különkiadásában együttműködtek a muppetekkel, a műsort a TV-ben és videón egész Észak-Amerika láthatta. Luke és Steve ugyanebben az évben a brazil karneválon kezdte forgatni, és 2002 nyarán fejezte be Imax mozijukat Pulse: Stomp Odüsszeia címmel. A Pulse átütő sikernek bizonyult New Yorkban 2002 őszén, és Párizsban a La Geode Nemzetközi Fesztiválon két fődíjat is megnyert.
  
  A Stomp 2002 szeptemberében jutott el a londoni West End-re, ahol fellépett a Vaudevill színházban, majd még ugyanebben az évben a Royal Variety Show-ban is. A New York-i produkció 2003-ban kezdte meg tizedik évadját, a
  Little Shop of Horrors (Rémségek kicsiny boltja) című produkcióval megdöntve a ház addigi rekordját.
  
  A tavalyi felfokozott érdeklődésre való tekintettel a 2005-ös budapesti fellépés-sorozatra már most kaphatók belépők!
  
  A koncertre jegyek válthatóak:
  
  VI. Andrássy út 18.: hétfő-péntek 9.30-18.30 óra
  II. Mammut Budai Moziközpont: hétfő-péntek 11-19 óra, szombat 10-13 óra
  VI. Jókai utca 40. (MCD Zeneáruház): hétfő-szombat 10-19 óra
  VIII. József körút 50. (MCD Zeneáruház): hétfő-péntek 9.30-18.30 óra
  V. Ferenciek tere 10. (IBUSZ): hétfő-péntek 9-17 óra
  V. Deák Ferenc utca 19. (MCD Könyv- és Zeneáruház): hétfő-péntek 10-19 óra
  
  Internetes Jegyirodák:
  
  http://www.eventim.hu
  http://www.ticketexpress.hu
  http://www.tex.hu
  http://www.musicmix.hu
  
  A Call Center hívószáma: 06 30 30-30-999



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Tex.hu

 programajánló: 
2025. december 3.
The Subways (UK) - For Eternity Tour 2025 (Dürer Kert - Budapest)
The Subways For Eternity európai turné (Dürer Kert - Budapest)
Megvan a decemberi The Subways jubileumi turnéjának két előzenekara, így teljessé vált a lineup! (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Angyalok és építészet | Makovecz Imre 90
Advent Óbudán: indul a főváros egyik legkedvesebb karácsonyi vására
Nagy sikerrel ért véget a III. Hubay Jenő Nemzetközi Hegedűverseny – íme a díjazottak
Meybahar est - feat. Efrén López, Yasamin Shahhosseini, Ruven Ruppik trio
Szerezd meg a XX. század legnagyszerűbb plakátművészeinek alkotásait!
Bakelit, zene, dizájn: így szól a Tipton Sound Saucer
Várják a jelöléseket a Cziffra György Fesztivál 2026. évi díjaira
Szívhez szóló karácsonyi kisfilmmel, hazai és világsztárokat felvonultató koncertkínálattal készül a Müpa az adventi időszakra
KoriPark – November 28-tól újra korcsolyapályává alakul a Budapest Park
 kiemelt 
Újra összeáll a Heaven Street Seven a Budapest Parkban
  
Augusztus 8-án ismét színpadra lép a magyar alternatív könnyűzene ikonikus együttese, a Heaven Street Seven

Apparat bejelentette új albumát és európai turnéját – magyar dátum is van a listán
Clutch 30: ikonikus album ünnepe és egy masszív rock hármas a Barba Negrában
Agnostic Front visszatér Budapestre – a New York hardcore öröksége február 24-én újra felrobban a Dürerben
Lennaissance: Lenny Kravitz újraírja a saját reneszánszát Budapesten
 friss hozzászólások 

Darkest Hour (USA), Bridge To Solace, Suppression(USA), Wall Of Sleep, Casketgarden (1)
Az Arcturus Budapesten (1)
Éljen a diktatúra! – drMáriás retrospektív kiállítása a Godot Intézetben (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 metalcamp    dew-scented    jack és jill    perihelion    maximo park    ryan reynolds    lemmy    ray charles    indiana jones    red swamp    whiplash    kovary    helena bonham carter    despised icon    kosheen    golden globe    jürgen von knoblauch    rotten sound    the town    mark wahlberg    constants    scooter    charlie benante    pretty maids    takács eszter  

r41
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!