hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2025. március 17. hétfő   06:27
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Metal az ész 35
2025. június 14. Barba Negra

  2025. június 14-én, egy újabb tartalmas és látványos heavy metal show-val folytatja fővárosi fellépéseinek sorát a Totális Metal produkció. A 2023-as tripla születésnapi nagykoncert, illetve a tavalyi fergeteges buli után ezúttal a Metal az ész album 35 éves jubileumát (is) megünneplő programmal lép a Barba Negra színpadára a három évvel ezelőtt összeállt, és azóta is változatlan tagsággal működő formáció, azaz Kalapács József (ének), Nagyfi László (gitár), Rudán Joe (ének), Pazdera György (basszusgitár), Tarca László (dob), és Nagy Dávid (gitár).
  
  Józsi programajánlója: “Jelen állás szerint egy pár dalt játszunk majd a ‘Metal az ész’ lemezről, igaz, még bármi megeshet az elkövetkezendő hetekben a felkészülés során, mert már beszéltük, hogy esetleg még beemelhetnénk többet is. De mivel ez egy kicsit (vagy nagyon?) mostoha album, itt most az a lényeg, hogy egyáltalán játszunk róla! (nevet) Tehát arról is megemlékezünk majd az este folyamán, de mivel alapvetően egy bőséges repertoárból tudunk válogatni, ezért a legnagyobb dalok mindenképpen felcsendülnek. Szóval, egy nagyon erős Pokolgép best of-ra készülhetnek a rajongók, azoktól a megöregedni semmiképpen sem hajlandó arcoktól, akik a Totális Metal formációt alkotják. (nevet) Nyilván - racionálisan nézve - felettünk is múlik az idő, de annyira a fiatalok között élünk, dolgozunk, létezünk, hogy ez teljesen konzervál minket.”
  
  Az esten különleges vendégeként az idén 35. születésnapját ünneplő - Katona Főnök vezényelte - Akela, valamint a neoklasszikus metal hazai meghonosítója, a Classica melegíti be a hangulatot.
  
  Jegyek



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. április 18.
A To Defy Collective és a Reaction fanzine bemutatja: Reach Ad (Slo), Cold Brick, Retorsion és az Erased
2025. április 20.
Swallow The Sun: finn metal hármas élén érkeznek áprilisban
2025. április 29.
Indie ünnep Readingből: Only The Poets az A38-on (A38 Hajó - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Várd a május: Nulladik Változat dübörög a Gödörben!
Colosseum: májusban ismét Budapesten a lassan 60 éves rockzenekar
Fesztivállá nőtte ki magát a Depeche Mode buli
Jean-Michel Jarre kilenc év után tér vissza Budapestre egy látványos elektronikus utazással
Őrült feldolgozásbuli a Dürerben – jön a Me First and the Gimme Gimmes!
The Subways (UK) - For Eternity Tour 2025
Júliusban Budapesten koncertezik Jennifer Lopez - Up All Night – Live in 2025
Rockland Fest Békéscsabán – hat zenekar, egy este a Csabagyöngyében
 kiemelt 
Colosseum: májusban ismét Budapesten a lassan 60 éves rockzenekar
  
2022 óta ismét turnézik a Colosseum

Jean-Michel Jarre kilenc év után tér vissza Budapestre egy látványos elektronikus utazással
Őrült feldolgozásbuli a Dürerben – jön a Me First and the Gimme Gimmes!
The Subways (UK) - For Eternity Tour 2025
Júliusban Budapesten koncertezik Jennifer Lopez - Up All Night – Live in 2025
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 kasabian    death is not glamorous    afgrund    heaven and hell    hard charger    serious black    mono    tara reid    privilegivm    the gentle storm    george w. bush    nachtmystium    brendan perry    data animal    another dawn comes    nicko mcbrain    karai anna    vitriol    blood incantation    Üvegtigris    six feet under    inhale me    petrás jános    lancer    winter  

r47
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!