hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
hírek   2025. március 12. szerda   06:41
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
“A Pál utcai fiúk előadás nem érhet véget a tapsrendnél“ - Újra a Budapest Park színpadán A GRUND - vígszínházi fiúzenekar


   A Pál utcai fiúk című nagy sikerű zenés játék vígszínházi előadásának színészei: Ember Márk, Fesztbaum Béla, Medveczky Balázs, Wunderlich József és Zoltán Áron június 29-én visszatérnek a Budapest Parkba. Dés László és Geszti Péter közönségkedvenc betétdalai mellett hazai és nemzetközi feldolgozásokkal is készül a különleges zenekar, amelynek tagjai már alig várják, hogy egy estére a Budapest Parkba költöztessék a számukra is sokat jelentő grundot.
  
  “2017 tavaszán a Vígszínház társalgójába hívtam egyeztetésre a fiúkat - szó szót követett, és az este végére megalakult A GRUND - vígszínházi fiúzenekar. Olyanok voltunk, mint egy gimnáziumi rockzenekar, ráadásul az első fellépésünk is a ‘suli’ egyik rendezvényén volt: a 2017-es VígMajálison adtuk elő először ezeket a dalokat koncertszerűen Szinte hihetetlen, hogy nyolc évvel később már a második Budapest Parkos fellépésünkre készülünk” - mondja Fesztbaum Béla, a zenekar vezetője.
  
  A Dés László, Geszti Péter és Grecsó Krisztián színpadi adaptációja alapján készült A Pál utcai fiúk premierje 2016 novemberében volt a Vígszínházban Marton László rendezésében, ahol azóta is hatalmas siker övezi a produkciót. A GRUND - vígszínházi fiúzenekar a Dés-Geszti betétdalok mellett hazai és nemzetközi feldolgozásokat is beemelt a repertoárjába, sőt: két saját dalt is írtak. Ez utóbbiak különlegessége, hogy soha nem adták ki őket, a közönség kizárólag élőben, a koncerteken hallhatja azokat. A június 29-ei Budapest Parkos fellépésükre pedig terveik szerint elhozzák harmadik közös szerzeményüket is, amely itt debütál majd.
  Nem ez lesz azonban az egyetlen meglepetés: a zenekar a tavalyi évhez hasonlóan idén is Dés Lászlóval kiegészülve lép majd színpadra, akivel szintén új, közösen előadott feldolgozásokkal készülnek.
  
  ”Mondhatom azt, hogy két zenekarom van, az egyik egy még fiktív a Hogyan tudnék élni nélküled filmben működő Kuplung zenekar, akikkel hátha egyszer még nagyot álmodhatunk. Emellett pedig nagyon jó érzés kimondani, hogy van A GRUND - a vígszínházi fiúzenekar, akikkel már sok éve zenélhetünk együtt színpadokon, de a Budapest Park mindig kiemelkedő jelentőséggel bír„ - meséli Ember Márk.
  Nem meglepő tehát, hogy ők maguk is izgatottan várják ezt az estét: “A Budapest Parknak brutális atmoszférája van: mintha egy kicsit elköltöznénk egy másik univerzumba. Ott mintha minden hangnak, minden szónak nagyobb súlya lenne. És ez maga a csoda - az együttlét csodája” - teszi hozzá Wunderlich József arról, miért ennyire különlegesek számukra az itt töltött esték.
  
  Ehhez a csodához pedig mind a színházi előadásokon, mind A GRUND - vígszínházi fiúzenekar koncerteken hozzátesz a közönség is, hiszen ahogy Fesztbaum Béla fogalmaz: “A Pál utcai fiúk előadása nem érhet véget a tapsrendnél. Ez több, mint egy egyszerű zenés sikerdarab: amit képvisel, az egy embereket mélyebben érintő ügy, amelynek a szellemiségét igyekszünk átadni zenekari fellépéseinken is. Éppen ezért is vagyunk borzasztóan hálásak a bennünket a kezdetektől támogató csodálatos közönségnek, hogy 2025-ben újra miénk lehet a grund a Budapest Parkban.”
  
  A GRUND - vígszínházi fiúzenekar 2025. június 29-én lép fel a Budapest Parkban.
  Jegyvásárlás



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. április 18.
A To Defy Collective és a Reaction fanzine bemutatja: Reach Ad (Slo), Cold Brick, Retorsion és az Erased
2025. április 20.
Swallow The Sun: finn metal hármas élén érkeznek áprilisban
2025. április 29.
Indie ünnep Readingből: Only The Poets az A38-on (A38 Hajó - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Megérkezett a Within Destruction új albuma
Három mexikói MC, egy robbanásveszélyes remix – újragondolta saját slágerét a Hollywood Undead
Beton: Elásom önmagamban - Egy újabb súlyos tétel a júniusban érkező bemutatkozó albumról
Mire kiléptél a saját poklodból, jön a világvége - megjelent az Analog Balaton új klipje
Wall Of Sleep: ‘The Last Straw’ dalpremier
Az idősek gondoskodására hívja fel a figyelmet Temesi Berci - Mama című dala
Elhunyt a Judas Priest egykori dobosa, Les Binks
A Molchat Doma a Barba Negrába hozza el fagyos dallamait
 kiemelt 
Colosseum: májusban ismét Budapesten a lassan 60 éves rockzenekar
  
2022 óta ismét turnézik a Colosseum

Jean-Michel Jarre kilenc év után tér vissza Budapestre egy látványos elektronikus utazással
Őrült feldolgozásbuli a Dürerben – jön a Me First and the Gimme Gimmes!
The Subways (UK) - For Eternity Tour 2025
Júliusban Budapesten koncertezik Jennifer Lopez - Up All Night – Live in 2025
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 jimmy page    newsted    utódomra ütök    beyond fear    magna cum laude    myles kennedy    cate blanchett    bathory    sounds of a playground fading    platon karataev    demonica    lagerstein    jon favreau    rainbow    bedlam    cowboyok és űrlények    eric burdon & the animals    paolo fresu    born from pain    abbie cornish    symphonium    unleash the archers    cate blachett    wilhelm scream    timo tolkki  

r49
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!