szerző: PjotrA Vodka for Kids erősen bekezdi 2025-öt: új videoklippel és országos turnéval indítja az évet a zenekar
Az ÁLOM AZ ÉLET című kislemez február végén érkezik, de addig is megérkezett a második beharangozó daluk, a TŰZOLTÁS SEMMIVEL. Pénteken Miskolcon, szombaton Székesfehérváron találkozhatunk a srácokkal az AWS vendégeként. Áprilisban pedig a Budapest Park színpadát szántják majd fel.
A kislemez második dalához, a TŰZOLTÁS SEMMIVEL című számhoz a zenekar visszatérő vizuális csapatával, Fekete Gyula rendezővel készített videoklipet. A dal és a videó is az átlagember elidegenedéséről szól, akik szinte élvezettel nézik végig azt, hogy maguk körül minden elpusztul és mosolyogva szenvednek a romok fölött. Várunk mindig valakire, vagy valamire, hogy jobbá tegye az életünket, holott saját magunknak kell kezünkbe venni a sorsunkat és fordítani a dolgokon. A videóban négy ismeretlen arcot látunk, akik talán a múlt démonai, talán a saját félelmeink. Elkapnak, letépik rólad az illúziók utolsó rétegeit, és addig tartanak fogva, amíg már nem marad más belőled, csak a nyers igazság. Ez a klip a kontroll elvesztéséről szól, arról a pillanatról, amikor már nem te irányítasz, amikor a tűz nem csak körülötted ég, hanem benned is. De vajon a végén mi marad? Hamuvá válik minden, vagy valami új születik a lángokból?
Az új anyagot 2024-ben rögzítették Pécsen az NKA - Hangfoglaló Program keretein belül. A dalok egyszerre ösztönösek és változatosak, a zenekar pedig most először lassabb számokat is beemelt a repertoárjába. “A magyar szöveg már ránk tapadt. Minek írjunk dalokat angol nyelven?” – mondja a zenekar. A kislemez címét az ikonikus videó, Álom az élet, kár lett volna disszidálni, egy underground deszkás közösség falán talált graffiti és Petri György T.D.-höz (Tandori Dezső) c. verse inspirációjából merítette. Az ÁLOM AZ ÉLET dalai az álom és ébrenlét határán mozognak, és pontosan ezt az érzést ragadja meg a kislemez valamennyi dala.
A zenekar nemcsak a stúdióban, hanem a színpadon is megmutatja az új anyagot. Az elkövetkezendő hónapokban országos turnéra indulnak, amelynek állomásain az AWS előtt lépnek fel. Az új kislemez dalaival és a jól ismert zúzós VODKA FOR KIDS energiával találkozhatnak a rajongók az ország legnagyobb klubjaiban.
2025 TURNÉ: Vodka For Kids + AWS:
02.07 // Miskolc – Helynekem
02.08 // Székesfehérvár – FEZEN
02.21 // Veszprém – Expresszó
03.07 // Pécs – Pécsi Est
03.08. // Győr – Bridge
04.24 // BUDAPEST PARK