beszámoló [koncert] 2025. február 6. csütörtök 07:02
nincsen hozzászólás
szerző: MóniThe Wanton Bishops és Dubinski a Dürerben 2025. január 22. Dürer kert
2025. január 22-én egy igazán jó hangulatú este kerekedett a Dürer kertben. Hétköznap ellenére, szépen megtelt a kisterem, és az előzenekar, Dubinski is meglepően sok figyelmet kapott, de ez jogosnak is bizonyult. Nem a szokásos fél órába kellett sűríteniük a programot, így a koncertbe 11 dal belefért, ami már tudott egy árnyaltabb összképet adni a csapatról.
Az együttest négy fiútestvér alkotja, akik a korai évek garázs zenekarából nőték ki magukat. Eleve megható, hogy a zene összetartásában is együttműködnek, de külön be is mutatták a szerényen oldalt meghúzódó apukájukat, aki több turnéra kíséri őket, mint sofőr. Eugene, Fergus, Donal és Eoin Gaine a klasszikus rock felállásban, három gitárral, egy dobbal és énekkel adnak az életérzésnek, aminek árnyoldalai meg is jelennek a Homesick című dalukban. A nótához videó is készült, hogy bemutassák azokat a vegyes érzéseket, amit a turné, az utazás, a konzerv kaja, a buszban alvás és közben a világ felfedezése és a szabadság jelent. A mérlegük biztosan pozitív összességében, mert márciusban új albummal jelentkeznek, What is Your Definition of Happiness címmel. A koncert gerincét a 2022-es, egyszerűen csak Debinski néven futó korongjuk adta, amiről elhangzott a Fall Right in the Grave, a Hole in the Head és az All Fired Up is. A koncert kifejezetten házibuli hangulatú volt. A srácok élvezték, hogy a közönség megy velük. Hangulatos volt az egész, jól kiegészítette a megjelenésüket, amiben az énekes mintha kinőtt, de kedvenc ruháit vette volna fel, a többiek pedig a nagypapa szekrényéből túrtak volna szövetnadrágot a 70-es évekből. Hamisíthatatlan családi fellépés az ilyen.
Rövid átszerelés után The Wanton Bishops oszlopos, és meghatározó tagja, Nader Mansour jött be a színpadra hanyag eleganciával. Az énekes, gitáros, billentyűn és szájharmonikán játszó attraktív rosszfiú, a szövegeket is maga írja. A libanoni srác 2011 óta aktív. Hosszabb hallgatás után ősszel jelent meg Under the Sun című albuma, aminek népszerűsítésére indította ezt a kéthetes európai turnét, aminek Hollandiától, Franciaországon és Ausztrián át, a brit fővárosban lesz a záró akkordja. A friss korongról elhangzott a Beirut című dal, amit szülővárosának írt. Ahogy ő fogalmazott, szerelmeslevél az otthonának.
A stílusokat jól ötvöző, egybe olvasztó Mansour a punk, a blues és a rock mellé simán becsempészte a hip-hopot is, ami jól is állt a zenekarnak és a koncertnek is. Új kislemeze, a Gonna be Fine táncoltatta és énekeltette a közönséget, akikhez többször is kiszólt, nagy mosolyokat generálva. Első albumáról hozta a Sleep With the Lights On, Bad Rhyme, Time to Go, Oh Wee és a koncert kezdő Smith and Wesson című számokat.
A koncert végig energikus volt, csapatban működtek a srácok, látszott, hogy szívvel csinálják, hogy van mondanivalójuk, véleményük, és azt szeretnék is átadni. A Hitman és az I Don’t Dance is fokozta a hangulatot, amit személyes találkozóra lehetett váltani a buli után, mert kint mindkét zenekar várta a rajongókat egy kis beszélgetésre.
Nagyon kellenek ezek az élmények, azok a zenekarok, akik nem mesterségesen lettek összerakva, jól felépített marketinggel, üzleti alapon, hanem önmagukat kifejezni szeretnék, kapcsolódni a világhoz. Elmondani, hogy az emberi értékek nem koptak el.