hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
kultúra [előadás]  2025. február 5. szerda   06:34
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Bogányi Tibor karmester 50. születésnapját ünnepli


  A nemzetközi hírű művész 2025. február 3-án ünnepelte a kerek, 50. évfordulót. A Pannon Filharmonikus Zenekar állandó vendégkarmestereként Bogányi Tibor a hétvégén dirigálta a zenekart a bécsi Musikvereinben, ahol visszatérően fellépnek és ezúttal is nagy sikerű hangversenyt adtak. Bogányi Tibort a világ számos pontjára hívják vendégkarmesterként rendszeresen, legutóbb egy több koncertből álló sorozatot vezényelt Kínában, amelyet a televíziós közvetítésekkel együtt több millió néző követett figyelemmel. A művész ismét egyre több hazai produkcióban működik közre, így a Magyar Állami Operaházban nagy sikerrel játsszák a Bogányi Tibor és Zászkaliczky Ágnes művészeti vezetésével és koncepciója alapján létrejött Carmina Buránát, amelynek a karmester által vezényelt zenéje mellé egyedi vizuális élmény társul. Több ízben láthatjuk majd Bogányi Tibort a Győri Filharmonikusokkal is egy színpadon. Aktív karmesteri és csellóművészi pályafutása mellett a klasszikus zenét egyedi módon vizuális elemekkel ötvöző projektek foglalkoztatják, jelenleg is egy új szuperprodukción dolgozik.
  
  „Bogányi stílusát a művészi sokszínűség és virtuóz interpretálás jellemzi; kiemelkedő szinten mozog mind az opera és a szimfonikus repertoár világában, együttműködve a világ vezető zenekaraival és művészeivel.” (opera.hu)
  
  Rövid életrajz:
  Tanulmányait Finnországban, a világhírű Sibelius Akadémáin folytatta. Professzorai Jorma Panula és Leif Segerstam voltak. Az akadémia évei alatt vendéghallgatóként tanult a párizsi Conservatoire-ban Fürst János szakmai támogatásával. 2002-ben kiemelkedő nemzetközi hírnévre tett szert azzal, hogy 28 évesen kinevezték a Turkui Filharmonikus Zenekar vezető karmesterévé. Számos évadon át dolgozott vezető karmesterként és művészeti vezetőként a finn Lappeenrantai Városi Zenekarnál; valamint a Pannon Filharmonikusok vezető karmestere volt 2023 decemberéig. Az elmúlt évadokban olyan zenekarokat vezényelt, mint pl. a Koppenhágai Filharmonikus Zenekar, a durbani KZN Filhramonikus Zenekar, a Mexikói Állami Szimfonikus Zenekar, a Szentpétervári Szimfonikus Zenekar, a Staatsphilharmonie Rheinland-Pfalz és az Orchestre National du Capitole de Toulouse. Elismert szólistákkal is együttműködött: Andrej Gavrilov, Ilja Gringolts, Kocsis Zoltán, Bogányi Gergely, Kelemen Barnabás, Baráti Kristóf, Gary Hoffman, Perényi Miklós valamint Várjon Dénes.
  Pályafutása során több ifjúsági zenekart is dirigált, amelyből kiemelkedő a finn Sibelius Akadémia Szimfonikus Zenekara. 1999 és 2002 között művészeti vezető volt a VIVO Ifjúsági Filharmonikus Zenekarnál. A karrierjében meghatározó finn évek alatt vezényelte az ország kiemelkedő zenekarait is, úgy mint a Helsinki Filharmonikus Zenekart, a Finn Rádiózenekart, valamint a Lahti Szimfonikus és a Tamperei Filharmonikus Zenekart. Repertoárja a klasszikusoktól a nagykórusú műveken, valamint oratóriumokon át a balettig terjed. 2006-ban a Finn Nemzeti Operában sikeresen mutatta be Mozart Così fan tuttéját, 2009-ben Verdi Traviátáját, valamint a Macbethet, 2010-ben Mozart Don Giovanniját. Vezényelte még Bizet Carmenjét, Stravinsky Tavaszi áldozatát és Bartók összes színpadi művét. 2014-ben debütált Boito Mefistofele és Puccini Tosca című operáival a Magyar Állami Operaházban. Bogányi számtalan rádió- és televíziófelvételen működik közre, a vezénylés mellett aktívan csellózik és rendszeresen koncertezik mind Magyarországon és külföldön.
  Kimagasló tevékenysége elismeréseként 2017-ben Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetésben részesült.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. február 8.
Paganfest a Barba Negra Red Stage-en
2025. február 11.
Pörgős rock-diszkót hoz Budapestre a Royal Republic
2025. február 13.
Night Flight Orchestra: februárban a Dürerben landol az éjszakai diszkójárat (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Cseh mesterművek a Müpában
Egy hét múlva premier Szász Júliával és Horváth Lajos Ottóval a Centrál Színházban
Bartók / Schönberg / Brahms – Kamarakoncert világhírű előadókkal a Zeneakadémia Nagytermében
Zene és irodalom töltötte be Lillafüredet: mesés helyszínen rendezték meg a Fesztivál Akadémia Budapest második téli fesztiválját, a II. Winterfestet
Bálint Norbert-László - Délibáb
Együtt – A Kelemen család
“Mozarttal segíteni lehet a világon”
A Zongora – Bogányi Gergely estje
 kiemelt 
Josh Smith Koncert Budapesten
  
Az amerikai blues gitáros a pandémia óta először indul szólóturnéra, és nagy örömünkre, több mint 6 év után Budapestre is visszatér zseniális triójával

Artur Menezes az Analogban
Indie ünnep Readingből: Only The Poets az A38-on
Born of Osiris, Ingested, Entheos és The Voynich Code – A progresszív és extrém metal nagyágyúi a Dürer Kertben!
Distant + Enterprise Earth: dupla deathcore lemezbemutató februárban
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 counterparts    system of a down    metal blade    faith no more    andy irvine    a38 hajó    frequency    jaden smith    emi jeen    abstinenz    checkmate    pendulum    csiribiri    anna & the barbies    tracedawn    szalóki Ági    trousers    alíz csodaországban    volt 2012    álomháború    divine ascension    nemesis    kelet-nyugat    jorn lande    cool head klan  

r46
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!