hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2025. január 29. szerda   12:45
nincsen hozzászólás

szerző: Budapest Park
Első önálló budapesti koncertjére készül a norvég sztár, AURORA
2025. július 4. Budapest Park



  A norvég alt-pop szupersztár, AURORA már több hazai és számos nagynevű nemzetközi fesztivál (pl. Glastonbury, Coachella) közönségét is elvarázsolta egyedi, éteri hangjával és utánozhatatlanul légies, varázslatos előadásmódjával. Most azonban végre önálló, egész estés koncerttel érkezik hazánkba, és nagysikerű, tavaly megjelent What Happened To The Heart? című lemezének dalai mellett természetesen legnagyobb slágereit is elhozza július 4-én a Budapest Park színpadára.
  
  Aurora Aksnes, vagy ahogyan a világ ismeri, egyszerűen csak AURORA, egy titokzatos, álomszerű norvég énekesnő, dalszerző és producer, aki nem “csak” Norvégiát, hanem az egész világot hamar meghódította. Az áttörést 2015-ben megjelent Running with the Wolves című EP-je hozta meg számára, amin a Runaway című sláger is helyet kapott. A 2010-es években norvég popzene egyik legnagyobb feltörekvő tehetsége lett, és 2016-os első nagylemeze, az All My Demons Greeting Me as a Friend két hétig vezette a norvég albumeladási listákat és kétszeres platina minősítést ért el, miközben egyre több európai országban is egyre népszerűbb lett.
  A következő két lemeze is hasonló sikereket aratott: 2018-ban megjelent a Infections of a Different Kind (Step 1), ami egy két részből álló album első fele volt, míg a második rész, A Different Kind of Human (Step 2) 2019-ben debütált. AURORA zenei világában egyre inkább keveredtek az elektronikus pop, a folk és az art pop elemei, mindezt az ő különleges, éteri hangja koronázza meg. A 2022 januárjában megjelent The Gods We Can Touch című lemeze tovább mélyítette az énekesnő zenei univerzumát.
  
  
  
  AURORA szólókarrierje mellett folyamatosan keresi a lehetőséget, hogy különleges projektben és kollaborációkban vehessen részt, írt már közösen dalt többek közt Tom Odell-lel és a Chemical Brothers csapatával is. Sőt, a filmek világában is megvetette lábát: Hans Zimmer filmzenéjéhez, a Frozen Planet II-höz adta a hangját, és közreműködött a Jégvarázs 2 egyik betétdalában is, amelyet Oscar-díjra is jelöltek.
  
  Az évek során AURORA számos területen megcsillantotta tehetségét, ismertségét pedig arra használta, hogy számára fontos ügyek mellett is kiálljon, és jótékonysági kezdeményezésekben is részt vett. 2020 októberében a Warrior című dalát adta elő a Clean Sounds Movement (ez a művészek globális mozgalma a műanyagszennyezés ellen) önkénteseinek, ezen kívül több online zenei fesztiválon is fellépett, például a Vi er Live-on (amely a rasszizmus és George Floyd meggyilkolása ellen emelt szót), az SOS Rainforesten (amely az afrikai, ázsiai és dél-amerikai őslakos közösségek és dzsungelek védelmét támogatta), valamint az Exist For Love Sessions-ön (amely különböző feltörekvő művészeket népszerűsített).
  
  
  
  
  Legutóbb tavaly nyáron jelentkezett lemezzel - a What Happened To The Heart? egy érzelmekkel teli, mélyreható zenei utazás, amely a modern világban elveszett lelki kapcsolatokat, a sebezhetőség erejét és a változás szükségességét boncolgatja.
  AURORA tehát egy különleges művész, akinek orgánuma és zenei világa egyszerre titokzatos és varázslatos, és aki folyamatosan újabb és újabb határokat feszeget, miközben hangját arra is használja, hogy fontos ügyekre hívja fel a figyelmet. Július 4-én első önálló magyarországi koncertjén kalauzol el minket sajátos univerzumában, a Budapest Park színpadán.
  
  A jegyértékesítés febrár 5-én 10 órakor indul a budapestpark.hu oldalon.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. július 11.
15 év boldogság - a Budapest Parkban ünnepli első lemezének jubileumát a brit Hurts
Raklap az AlterPlacc Klubban
2025. július 17.
Say Hello To The Hits – Lionel Richie összes nagy dala élőben az MVM Dome-ban!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Teljes a B MY LAKE programja - A Velencei-tó partján várják az elektronikus zene rajongóit
Raklap az AlterPlacc Klubban
Harminc év lázadás, kompromisszum nélkül – a Darkest Hour, Bleeding Through, Shai Hulud és Denial of Life a Dürerben
Obituary újra Budapesten: a floridai death metal úttörői a Dürer Kertben
The Subways For Eternity európai turné
Yngwie Malmsteen Budapestre is elhozza 40 éves turnéja dalait
Kemény metal, fullos chill – idén sem maradunk Alpárfeszt nélkül
Nemzetközi sztárok és hazai kedvencek a nyár zárófesztiválján
 kiemelt 
Teljes a B MY LAKE programja - A Velencei-tó partján várják az elektronikus zene rajongóit
  
A Velencei-tó Északi strandján 2025

Raklap az AlterPlacc Klubban
Harminc év lázadás, kompromisszum nélkül – a Darkest Hour, Bleeding Through, Shai Hulud és Denial of Life a Dürerben
Obituary újra Budapesten: a floridai death metal úttörői a Dürer Kertben
The Subways For Eternity európai turné
 friss hozzászólások 

FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai (1)
Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 the sharon tate    x-men: first class    fourty management    díva    dreadful peace    dirkschneider    faster    coreleoni    kampfar     halle berry    in vain    ab/cd    org4org    rainbow    ben affleck    elvis jackson    diamond eyes    mantra    vagy     oliver stone    ludditák    dax flame    morning star    gallagher    evanescence  

r49
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!