hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2024. október 30. szerda   08:57
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Tizedik sorlemezével ünnepli 35. évfordulóját a Nulladik Változat
2024. december 6. Gödör klub

  NULLADIK VÁLTOZAT 35: lemezbemutató koncertet tart a kultikus zenekar december 6-án a pesti Gödör Klubban. Az együttes programjában az új dalokra is nagy hangsúly helyeződik. Az est vendége a Pornography.
  
  Az idén harmincöt éves Nulladik Változat – a hazai underground állandó szereplője – jubileumi lemezének decemberi megjelenésére készül. Idén már minden koncertjükön bemutattak egy-egy új dalt a legnagyobb slágereik (Felhők közt, Bolyongás évei, Metropolisz-tánc, Hová mész) mellett. A 2022-es Hol a határ című nagylemez után két évvel ismét új albummal jelentkeznek. A vadonatúj dalok megírásakor néhány régebbi szerzeményt is újragondoltak, amelyek soha nem jelentek meg hivatalos hanghordozón. Így a 2024-es új lemez a zenekar eddigi harmincöt éves munkájának is lenyomata. Az új album címe: NULLADIK VÁLTOZAT 35.
  
   A lemezbemutató koncertnek a terézvárosi Gödör Klub (1061 Budapest, Király utca 50.) ad helyet december 6-án. Vendég: Pornography (Hungarian The Cure Tribute) zenekar.
   A Nulladik Változat alapvetően az alakulás korszakának gitárcentrikus dark stílusában játszik, ezt ötvözik rock-, pop- és balkáni elemekkel. Kompromisszumoktól mentes hozzáállásuk stabil rajongótábort szerzett nekik. Mindezeknek köszönhető, hogy minden koncertjük igazi beavatás és különleges zenei élmény. Az 1990-es években szinte évente jelentek meg lemezeik, a zenei fesztiválok, klubélet állandó szereplői voltak. A 2000-es években változó felállásban, de a szokott lendülettel folytatják tevékenységüket. Ez az új albumuk a 10. sorlemezük.
   Tagok: Fenes Tibor (ének, gitár), Gyurmánczi Attila (gitár), Puskás Tibor (dob), Varga Attila (basszusgitár).
  
  Pornography
  A csapatot az alapító frontember Arpi Cure (Kisduda Árpád énekes gitáros, billentyűs programozó) hozta létre 2007 őszén. Inspiráció a The Cure zenei és előadói munkásságának mély szeretete és élethű színpadra vitele. A zenekar jelenlegi többi tagja: 2011 óta Harics Williams (Hary Attila dobos). Másod gitárosi poszton 2023 óta Vince Dávid (Smiley Thompson) tevékenykedik, aki a promóciós feladatokban is részt vállal. Basszusgitárosuk pedig jelenleg Baranyai Márk (Márkon Gallup), aki 2024 nyarán csatlakozott.
   A csapat 17 év alatt rengeteg klubot járt be, a Fekete Zaj fesztivál állandó záró zenekara 2009 óta. A cél és a lelkesedés az alakulás óta nem változott: a The Cure zenei és színpadi munkájának eljuttatása a lehető legtöbb helyre, méltó tolmácsolásban.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. május 14.
Manu Lanvin & The Devil Blues
Blues, booze & rock ’n’ roll – Manu Lanvin koncert Budapesten
2025. május 15.
Combichrist: májusban Budapesten a négy zenekaros dark industrial metal fesztivál
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Zseniális blues gitáros érkezik június 14-én
“A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” - Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban!
We Came As Romans új dallal tér vissza – és végre újra jönnek Budapestre!
Duplázik az Elefánt a Kobuciban – június 13-14-én rendesen berúgják a nyár ajtaját
Decapitated, Cryptopsy, Warbringer, Carnation a Dürer Kertben
Sacred: itt a Parkway Drive legújabb dala!
The Alchemist, Wavy és Jazzbois július 27-én a Budapest Parkban
Arena: 30 éves turnén érkezik ismét az angol neo-progresszív csapat
 kiemelt 
Zseniális blues gitáros érkezik június 14-én
  
Josh Smith a pandémia óta először indul szólóturnéra, és nagy örömünkre, több mint 6 év után Budapestre is visszatér triójával

We Came As Romans új dallal tér vissza – és végre újra jönnek Budapestre!
Duplázik az Elefánt a Kobuciban – június 13-14-én rendesen berúgják a nyár ajtaját
Decapitated, Cryptopsy, Warbringer, Carnation a Dürer Kertben
The Alchemist, Wavy és Jazzbois július 27-én a Budapest Parkban
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 sonisphere    profane omen    hatóságilag tilos    uriah heep    kenneth branagh    mardi gras    beyond the bridge    vdiámpark    zoroaster    mark wahlberg    julia roberts    solution    dan patlansky    joystix    ripper    polod    ameriaki pite    secret chiefs 3    no cure    van canto    garbage    veridia    blasted mechanism    arch enemy    pomogácsok brutal monsters  

r42
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!