hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
hírek   2024. október 2. szerda   08:05
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Új hangzás, régi barátság: megérkezett az Alberta Cross új dala


  Az Alberta Cross november 22-én kiadja a The Thief And The Heartbreaker (Re-Imagined) című albumát, amelyben a banda visszanyúl a 2007-es debütáló korongjához. Az album előszele a most kiadott Low Man című dal, amelyben Ed Harcourt is hallható.
  
  A felvételek Somersetben, Bert Jansch stúdiójában készültek, majd az ikonikus Abbey Road Studios-ban fejezték be. Petter Ericson Stakee, a banda énekese így nyilatkozott a közös munkáról: „Mindig is imádtam Ed zenéjét a londoni kezdetek óta. Ő egy elképesztő énekes és dalszerző – számomra legendás figura. Egy igazi jó barát is, és áldás számomra, hogy ezen a lemezen együtt dolgozhattunk. Remélem, mindenki ugyanúgy élvezi ezt a verziót, mint mi. Különleges érzés, és a hangunk tényleg csodásan passzol.”
  
  Ed Harcourt a rá jellemző humorral tette hozzá: „Petter a társasági gépezet olaja, én pedig el voltam ragadtatva, hogy meghívott, hogy tönkretegyem a dalát. De szerencsére a hajfestékem megmentett mindent!
  
  
  
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. július 11.
15 év boldogság - a Budapest Parkban ünnepli első lemezének jubileumát a brit Hurts
Raklap az AlterPlacc Klubban
2025. július 17.
Say Hello To The Hits – Lionel Richie összes nagy dala élőben az MVM Dome-ban!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
A teljes Demanufacture albumot eljátssza a Fear Factory a budapesti állomáson
Itt az első dal a Big Thief közelgő lemezéről
Új dallal jelentkezett a The Red Jumpsuit Apparatus – Slipping Through (No Kings)
Közös turnéra indul az Abyss és a DVVAD
Deluxe kiadással bővül a The Lumineers legújabb albuma
Új dallal jelentkezett a japán KNOSIS – érkezik a debütáló nagylemez
Megérkezett Solére új dala, a Baby Queen
Myrtus: új dallal és klippel jelentkeztek a Bakos-testvérek
 kiemelt 
Raklap az AlterPlacc Klubban
  
Piszkosul fiatalok és szemtelenül tehetségesek: a sepsiszentgyörgyi Raklap zenekar tagjainak átlagéletkora még mindig 20 év alatt van, mégis 6 klipet hoztak már ki, 2023-ban pedig az első nagylemezük is megjelent ’Alicsdmeafoldetmertleakrokszalni’ címmel

Harminc év lázadás, kompromisszum nélkül – a Darkest Hour, Bleeding Through, Shai Hulud és Denial of Life a Dürerben
Obituary újra Budapesten: a floridai death metal úttörői a Dürer Kertben
The Subways For Eternity európai turné
Yngwie Malmsteen Budapestre is elhozza 40 éves turnéja dalait
 friss hozzászólások 

FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai (1)
Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 anna& the barbies    ten years after    twin cobra    roses    kinkiez    takács eszter    crushing caspars    carcosa    schizophrenia    geezer butler    wall of sleep    gemma arterton    kovary    bookmarks    los vegas    marco mendosa    drawing    mátyás attila    jerry lee lewis    chris hemsworth    wolfheart    infinity    időgép    kingdom of sorrow    illdisposed  

r43
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!