hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
kultúra [színház]  2024. szeptember 3. kedd   06:21
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Olvasópróbával indította az évadot a Thália Színház – Érkezik A hülyéje a Nagyszínpadra


  Augusztus 26-án sor került a Thália Színház 2024/25-ös évadnyitó ülésére, ezzel pedig hivatalosan is kezdetét vette a Visszatérések Évadának keresztelt színházi szezon. A teátrum társulata az ülést követően rögtön egy vadonatúj nagyszínpadi bohózat, George Feydeau A hülyéje című darabjának olvasópróbájával látott neki a munkának.
  
  Két új társulati taggal, Katona Péter Dániellel és Sóvári-Fehér Annával, valamint a szülési szabadságból visszatérő Szabó Erikával és Tóth Eszterrel kiegészülve indította el a Visszatérések Évadát a Thália Színház 2024. augusztus 26-án. Az intézmény idei repertoárján összesen hét új darab; három nagyszínpadi (A hülyéje, Romantikus komédia, A miniszter félrelép), három télikerti (Tóték, Bűnözőzsenik, A csendestárs), valamint egy, az Arizona Stúdióban bemutatandó előadás (Madám Bizsu) szerepel.
  
  A színház társulata nem tétlenkedett sokáig, az évadnyitó ülést követő olvasópróbával megkezdődött az évad első újdonsága, A hülyéje próbafolyamata. George Feydeau csavaros bohózata 2024. október 12-én debütál a nagyközönség előtt a teátrum főrendezője, Kelemen József rendezésében, ezzel megindítva a Thália Színház nagyszínpadi bemutatóinak sorát.
  A hülyéje cselekménye a XX. századi Párizsban, nagypolgári francia körökben játszódik, ahol látszólag minden a testi vonzalom körül forog. A darab ármánykodó főszereplői ebben az érzelmileg túlfűtött közegben kezdenek különféle szerelmi és hűtlenségi cselszövésekbe, ki-ki a saját érdekeit szem előtt tartva, mígnem a kialakult helyzet annyira szövevényessé válik, hogy a végén már senki sem tudja, ki csap be kit.
  „George Feydeau előszeretettel építette a bohózatait a hűtlenség koncepciójára. Bevallva-bevallatlanul mindannyian szeretünk mások magánéletében, hálószobájában turkálni, Feydeau pedig ehhez biztosítja a kulcslyukat.” – Ezekkel a szavakkal vezette fel a darabot Kelemen József, a darab rendezője.
  Az olvasópróbán az is elhangzott, hogy A hülyéje (eredeti címén: Le dindon) a francia drámaíró második leggyakrabban játszott bohózata, a Thália Színház feldolgozását pedig a fiatal szereposztás teszi majd különlegessé a számos korábbi színpadi adaptációhoz képest.
  „Kimondatlan tézise a darabnak, hogy akkor él az ember igazán, ha újabb és újabb szerelmeket talál magának. A hülyéjében ennek az életfelfogásnak a szomorú oldalát is igyekszünk megvilágítani. Bízunk benne, hogy a fiatal energia egészen máshogy szólaltatja meg ezt a történetet, és a fiatalok elgondolkodtatják majd a nézőket, hogy így kell-e élni, vagy nem így.”
  
  A darabban látható: Katona Péter Dániel, Hevesi László, Czakó Julianna, Jámbor Nándor, Jaskó Bálint, Vida Péter, Kövesi Csenge, Udvarias Anna, Szabó Erika, Hunyadkürti István, Rózsa Gabriella e.h., Bognár Bence e.h., Gali Petra e.h., Ikotics Milán és Kálmán János
  
  A hülyéje premier: 2024. október 12. - Nagyszínpad
  Jegyek A hülyéje című előadásra itt kaphatók.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. október 9.
Sonata Arctica, Firewind, Serious Black: hármas lemezbemutató októberben
2024. október 10.
Kísérletezős elektro-rock hyperpop-metallal keverve: Budapesten játszik a Blackout Problems és a Lake Malice (Dürer Kert - Budapest)
2024. október 11.
Lindsey Stirling: „Van valami megmagyarázhatatlan varázsa Budapestnek”
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Hommage - Tiszteletadás | Keserü Ilona kiállítása
Nyikolaj Luganszkij a 19. századi szalonok világát is megidéző repertoárral érkezik a 10. jubileumi Cziffra Fesztiválra
100 éves José Eustasio kultikus regénye, az Örvény
Liszt 213: Különleges ünnepi harmónium- és orgonahangversenyre készül a virtuóz orgonaművész, Mészáros Zsolt Máté
Visszaköltözik az egykori Arizona Mulatóba Madám Bizsu! – Ősbemutatóra készül a Thália Színház
Magyar Nemzeti Férfikar: új néven folytatja Magyarország legnagyobb hivatásos férfikara, a Honvéd Férfikar
Liszti-hiszti - Eckhardt Gábor rendhagyó gyerekkoncertje
Barokk művek, barokk orgona és egy hegedű – Zene Világnap-i hangverseny a Pannonhalmi Főapátságban
 kiemelt 
Lindsey Stirling: „Van valami megmagyarázhatatlan varázsa Budapestnek”
  
Lindsey Stirling világhírű hegedűművész október 11-én lép fel Budapesten, az MVM Dome-ban

The Black Tour: Imminence, Aviana, Allt
Kísérletezős elektro-rock hyperpop-metallal keverve: Budapesten játszik a Blackout Problems és a Lake Malice
Septicflesh, Equilibrium: októberben közös koncert az Analogban
Iron Maiden - Run For Your Lives 2025
 friss hozzászólások 

Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 heights    guns n’ roses    secret chiefs 3    architect    circle ii circle    origin    apocalyptischen reiter    ingmar bergman    kate beckinsale    holy man’s glory    carnifex    teurgia    new roses    kerekes band    atomic playboyz    mortiis    cavalera    genus ordinis dei    recoil    alba hyseni    august burns red    velőrózsák    whitesnake tribute band    mint gloria estefan    star positive  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!