hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2024. június 22. szombat   04:46
nincsen hozzászólás

szerző: Morello
Hatebreed, Crowbar
2024. június 18, Dürer Kert

  30 éves a Hatebreed, még belegondolni is kemény! Valahogy az örök kölyökképű Jamey Jasta frontembert elnézve sosem döbbenünk rá, hogy milyen régóta jelent alapvetést a hardcore/metal színtéren a connecticuti csapat. Azóta viszont sok víz lefolyt a Dunán és a Quinnipiac-folyón egyaránt – a közönségben is megsokasodnak az őszes hajak és a 30-40-es korosztály, illetve Jamey is az emberesre nőt rőt szakállával és fürtökben csüngő hajával már korántsem kelti kölyök benyomását. Valamiért az Orbituary-s Donald Tardy jutott róla eszembe, ha már...
  De a Hatebreed és Jamey Jasta megkerülhetetlenné vált a keményzenei színtéren. Utóbbi a rock/metal műsorainak, interjúinak köszönhetően sokat tett a fajsúlyos zenék népszerűsítéséért, a Hatebreed pedig úttörőnek bizonyult a hardcore és a metal műfajok olyasfajta ötvözéséért, amelynek erényeit mindkét tábor magáénak érezheti. Vagyis a hardcore nyersségét, arcbamászó agresszivitását, az összetartást és kitartást hangsúlyozó mentalitását és a metalzene húsba maró slayerista riffjeit, fémes megszólalását, ügyes váltásait, itt-ott megjelenő dallamvezetéseit. És mindehhez párosul még egy borzasztóan intenzív élő kiállás, így összességében nem nehéz kimondani, hogy a Hatebreed az egyik legjobb koncertbanda a színtéren.
  
  És hozzájuk csapódott még a Crowbar, akiket szintén nem kell félteni, ha súlyról van szó. Kirk Windstein-ék 1989 óta nyúzzák a húrokat, a maguk jellegzetes mocsárszagú riffjeibe feledkezve. Kirk és Jamey régi jó cimborák, dolgoztak egy együtt a Kingdom Of Sorrow projektben. Így még ha elsőre nem is tűnik összepasszolónak a lassú, vontatott horzsolás és a pörgős, ugrálós hardcore, azért ez a párosítás mégis abszolút adta magát.
  Eleinte még nem voltak túl sokan a teremben, ez kicsit meg is lepett, mert a Crowbar saját jogon is legendás név, főbandaként is meg tudnak tölteni egy klubot. Lehet, hogy a foci EB meccsei kötöttek le sokakat, vagy csak kellett még egy kis ráhangolódás, mindenesetre szellős félházzal indult a Crowbar koncertje, menet közben persze azért egyre többen és többen lettek.
  
  Az öreg mikulás nem vette félvállról a dolgokat, különösebb cicoma nélkül érkeztek az újabb és újabb bálnasúlyú riffek. De a Crowbar-ban a súly mellett kicsúsznak egyfajta mocsáráztatta, lidérces dallamok a gitárokból, különösen Kirk mester keze alól. Szóval még ha az öreg egysíkú bömbölése nem is jelent túl sok változatosságot, a zenében azért jóval több a kapaszkodópont.
  A túlvégen Matthew Brunson hegesztett, aki szépen rázta a haját, de nem játszott kifejezetten látványosan, nem is mozgott túl sokat a deszkákon. A másik oldalon Shane Wesley-nek is a derékig érő haja mozgott a legtöbbet. Finoman adagolta a basszustémákat, jól is lehetett hallani a játékát, néha beálltak vigyorogva egymással szembe Kirk Windstein-nel, de tőle is el tudtam volna viselni több mozgást. Egyedül ezzel volt hiányérzetem a koncerten, nem is azt mondom, hogy rohangáljanak maratont a színpadon, de legalább párszor helyet cserélhettek volna a tagok, ide-oda mozognak, előre jönnek egymással szinkronban zúzni, ilyesmi.
  
  Komolyan, még az öreg Windstein volt a legaktívabb a deszkákon, pedig ő még mikrofonhoz is volt kötve. De ő többször előrelépett, kicsit húzta a közönséget, mosolygott rájuk, tényleg olyan volt, mint egy jókedélyű Mikulás. Egészen addig, amíg visszalépett a mikrofon mögé, mert akkor már úgy bömbölt, mint akinek áthajtott a szánja a lábujján.
  Windstein-en kívül még Tommy Buckley volt az, aki a leglátványosabban játszott. Mivel előre volt hozva a dobcucc, a zenész nem volt elrejtve egy emelvény mögött, így jól meg lehetett figyelni a játékát. Erőteljesen, feelingesen, látványosan dobolt, volt valahogy egyfajta lazaság az egész játékában. De ez jó is volt így, mert a Crowbar nem afféle szögletes értelemben vett feszes zene, hanem ezekkel az elnyújtott, sludge-os dallamvilághoz illett ez a fajta ellazultság.
  
  Kirk-öt nem zavarta, hogy nem volt izzasztó telt ház az ő fellépésükön, az egész bulit körbelengte egy kedélyes lazaság. Még be is nézte a To Build A Mountain-t, de nevetve elviccelte, hogy öregségére már nem lát jól, félrenézte a setlist-et. Szóval ha nem is volt eszelős zúzás a nézőtéren, a kedélyes hangulat adott volt és a nagy bólogatásokat kiváltotta mindenkiből ez a betonozós zene.
  Játszottak újabb és régebbi dalokat egyaránt, a Burn Your World, The Lasting Dose, az említett To Build A Mountain, a Cemetery Angels, a Planets Collide, a Like Broken Glass vagy az All I Had (I Gave) abszolút működtek élőben. Én igazából egyetlen kihagyott ziccert láttam csak: ha már itt volt Jamey, igazán lenyomhattak volna közösen egy Kingdom Of Sorrow számot. Ezt a magas labdát sajnos nem csapták le, pedig poén lett volna élőben hallani valamit ebből a projektből.
  
  A Hatebreed zenéje teljesen más intenzitásban mozog. Itt brutális zúzásra, ugrálásokra, circle pit-ekre lehetett számítani. A koncert a zenekar fennállásának 30 éves évfordulóját ünnepelte, így baromi jó ötlet volt az átszerelés ideje alatt a régi, archív fotók mutogatása, ahol persze a régi tagok is felbukkantak. A koncert kezdése előtt pedig egy hosszabb videóbevágást láthattunk, ahol mindenféle ismert zenészhaver méltatta Jamey-éket és persze gratulálnak a 30 évhez.
  De ahogy megszólaltak a To The Threshold hangjai, már mindenki tudta, hogy itt nem lesz kegyelem. Egy picikét csak a hangzást éreztem gyengébb pontnak, mert míg a Crowbar csodaszépen és tisztán szólt, a Hatebreed egy kicsit zajosabban, koszosabban dörrent meg. Jó lett volna, ha pengeélesen marnak a bőrünkbe ezek varacskos riffek és a földbe sújtó breakdown-ok, de azért szerencsére közel sem volt vállalhatatlan a helyzet.
  
  Aki volt már Hatebreed koncerten, nem lepődhetett meg azon az eszméletlen intenzitáson és rendkívüli közvetlenségen, ami a banda koncertjén jellemzően uralkodik. Akinek viszont ez volt az első alkalom, az bizony behúzhatta a nyakát, mert rendesen odasózott a connecticuti hardcore csapat.
  A színpadon mindenki él, mindenki mozog. A betonbiztosan döngető és bólogató Chris Beattie basszer, a közönséget gyakran biztató Frank Novinec gitáros, a magát olykor gitárhős pózokba vágó, szintén nagyon határozottan gitározó Wayne Lozinak és a dobok mögött a tempókat adagoló Matt Byrne lenyűgöző összjátékot produkáltak.
  De a banda arca mégiscsak az a Jamey Jasta, akit bátran lehet a hardcore/metal műfaj egyik legjobb, legközvetlenebb figurájának tekinteni. Emberünk nem nyugszik, amíg mindenki nem ugrál, nem üvölt, nem lendíti az égbe az öklét, nem pörögnek a circle-pit-ek. Űzte, hajtotta a közönséget minden mondatával, minden gesztusával még nagyobb őrületet szabadított el a nézőtéren. Ez az adrenalin meg persze átragadt mindenkire a teremben. De hát ezért is jöttünk ide, nem „a Balaton későjura-korszakbeli előgerinchúros faunája andezitfoszfát-vizsgálatok tükrében” című író-olvasó találkozóra jöttünk...
  
  A lendülethez és az őrülethez persze nélkülözhetetlenek voltak az olyan baromijó hardcore/metal nóták, amiknek a megírásához a Hatebreed-nek különös érzéke van. Pofonegyszerű, hatásos, nem túl összetett, max 3-4 perces csapások ezek, de minden adott bennük ahhoz, hogy beindítsák a hallgatót.
  Az este méltó volt a 30 éves jubileumhoz, hiszen ahogy Jamey elmondta az elején, mindegyik nagylemezükről játszanak ma. Sőt, Dévényi Tibi bácsi után Jamey is megrendezte a kívánságműsort, ugyanis többször elkezdte sorolgatni az albumokat (Satisfaction Is The Death Of Desire? Perseverance? The Rise Of Brutality?), és a legnagyobb ovációt kiváltóról játszottak.
  Mindez persze azt is jelentette, hogy a 2003-as The Rise Of Brutality-ról játszották el a legtöbb számot, hiszen ez jelentette az igazi berobbanást a csapat karrierjében. Az olyan szerzeményekkel, mint a Doomsayer. Live For This, Tear It Down, This Is Now, A Lesson Lived Is A Lesson Learned, meg is érthető, miért. De a rákövetkező Supremacy album is pusztított, ahol talán a leglátványosabban kúsztak be a metalzenei elemek a hardcore alapok közé (Destroy Everything, As Diehard As They Come, Defeatist).
  
  De olyan pőrébb, klasszikus értelemben vett hardcore durvulatokat is kaptunk, mint a Satisfaction Is The Death Of Desire című első albumról a Last Breath és az Empty Promises, valamint a metalos elemekkel, sőt dallamos részekkel leginkább felturbózott 2009-es Hatebreed című korong is 2 számmal képviseltette magát, az énekelhető In Ashes They Shall Reap-pel és a riffelős, bólogatós Everyone Bleeds Now-val. Ha csak ezt a két albumot megnézzük, már itt látható, milyen széles skálán mozog a Hatebreed zenei világa, bőven túlmutatnak egy breadown-os, kiabálós tucat hardcore bandánál.
  Ez a jubileumi koncert leginkább a karrierjüket meghatározó, megalapozó albumokról, nótákról szólt, de azért a (szintén igen jól sikerült) újabb albumokról is előhúztak egy-egy odasújtós számot. Hallhattuk például a Honor Never Dies-t, vagy a már egyenesen Slayer-es Looking Down The Barrel Of Today-t.
  Nem feledkeztek el a 2002-es Perseverance albumról se, ahol szintén kiváló nóták sorakoznak. Gyorsabbak (Proven, A Call For Blood), betonozósabbak (Perseverance) és a legvégére az ököllengetős himnusz, az I Will Be Heard, amitől egyenesen zengett a terem.
  
  Óriási koncertbanda a Hatebreed, erről ma is megbizonyosodhattunk. És mivel a frissebb lemezek is abszolút megütik a szintet, van még bennük kraft és tartalék, ez nyilvánvaló. 2020-as keltezésű az utolsó sorlemez, a Weight Of The False Self, szóval most már ideje lenne új dalcsokorral jelentkezni. És erősen bízom benne, hogy ennek turnéjával is ellátogatnak hozzánk, addigra hátha visszaépítik a Dürer Kert kirúgott falát...


Kulcsszavak:
  hatebreed     crowbar 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

Dürer Kert - Budapest

 kapcsolódó cikkek: 

Hatebreed + Crowbar a Durer Kertben

Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar

Voivod + Crowbar a Durer Kertben

Limitált kiadású Hatebreed Shape Vinyl

Crowbar az új albummal jelentkezik
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Felejthetetlen élmény Sir Rod Stewart MVM Dome koncertjén
Brujeria vs Analóg Music Hall
Bring Me the Horizon a Budapest Parkban!
A Coldplay frenetikus triplázása a Puskás Arénában
Body Count vs Budapest Park
Tool, Night Verses
Sting varázslatos estje Budapesten
The Dead South és Corb Lund fergeteges budapesti koncertje
Winger
Megadeth, Archaic
Charlotte Sands: Egy felejthetetlen koncert az Analog Hallban
 kapcsolódó fotók: 

HATEBREED - 2024. június 18. DÜRER KERT

CROWBAR - 2024. június 18. DÜRER KERT
 kiemelt 
Queensrÿche Budapesten: a debütáló EP-t és a Warning lemezt is eljátsszák a 2025-ös koncerten!
  
2025 elején Budapestre is befut a Queensrÿche The Origins nevű turnéja, ami idén tavasszal indult

The Amity Affliction: klasszis lemezével tér vissza az ausztrál metalcore csapat
Júliusban kétnapos koncept eseménnyel érkezik az INOTA Focus az erőmű Turbinacsarnokába
Rockmaraton 2024
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 the konincks    burlesque    satyricon    ghost of atlantis    wolf shaped clouds    wind rose    elhunyt    blitzkrieg    the black dahlia murder    gyár fesztivál    scary face    dlrm    reason    aetherius obscuritas    the sherlocks    eluveittie    she past away    fit for a king    kellékfeleség    the fall and rise of herman brood    rosa parks    szemle    rock of ages    backard babies    grain  

r48
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!