hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2024. április 30. kedd   21:58
nincsen hozzászólás

szerző: Vik
Palaye Royale a Barba Negra-ban
2024. május 30. Barba Negra



  2024. május 30.-án ismét kishazánkba látogat a testvér-trió. Tavaly februárban már megcsillogtathatták tehetségüket a Barba Negra színpadán, és idén sem várunk tőlük kevesebbet.
  
  A zenekart 2008-ban három testvér, Sebastian Danzig (gitár, billentyűk), Remington Leith (vokál), és Emerson Barrett (dobok, zongora) alapította Las Vegasban, ami ekkor még Kropp Circle-ként volt ismeretes. Később, 2011.-ben átkeresztelkedtek a máig használt Palaye Royale névre, melyet az a Torontói táncterem ihletett, ahol a nagyszüleik találkoztak. Az első dal amelyet már Palaye Royale-ként jelenítettek meg a Morning Light címet kapta, amely magyarul annyit tesz: reggeli fény. Egy évvel később az Ends Beginning kislemez került az üzletek polcaira, és 2015.-ben az együttes leszerződött a Sumerian Records lemezkiadóval. Az első nagylemezt 2016 júniusában mutatták be, Boom Boom Room (Side A) néven. Ebben az évben az azóta már megszüntetett Warped Tour amerikai turnérendezvényen is részt vettek, amely az egyike volt a legnagyobb észak-amerikai zenés rendezvényeknek.
  
  
  
  2017.-ben Remington Leith az énekhangját kölcsönözte az American Satan című film főszereplőjének, Johnny Faustnak, akit a vásznon a Black Veil Brides frontembere, Andy Biersack játszott. Rá egy esztendőre a második album, mint afféle folytatása az elsőnek, Boom Boom Room (Side B) címmel hódított, mindössze egy héttel a Warped Tour kezdete előtt. A harmadik albumot predatáló turnét sajnálatos módon megállította a COVID-19 járvány. A Bastards 2020 májusában jelent meg, melyet 2022.-ben követett a legfrissebb lemez, a Fever Dream. A turnézást 2023-ban sikerült folytatni a Fever Dream European Tour keretében. Idén januárban a Songs for Sadness, azaz dalok a szomorúságára keresztelt kislemezzel kezdték az évet.
  
  
  
  A zenekar tagjai jelenleg: Remington Leith (vokál), Sebastian Danzig (gitár, billentyű), Emerson Barrett (dobok, zongora), Andrew Martin (gitár), és Logan Baudean (basszusgitár). Zenéjüket “fashion-art rock-nak” nevezik, magyarul divat-művészet rock, amely kifejezés nem is olyan földtől elrugaszkodott, ha az ember vet egy pillantást a fellépőruháikra, esetleg az albumborítókra. A koncerteken a hangulat leginkabb energetikus, felemelő, tapasztalatom szerint könnyű feloldódni. Mindenkinek javaslom az előadáson való részvételt, főleg azoknak, akik korábban kihagyták ezt a lehetőséget!
  
  
  
  Jegyek
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. június 14.
Áron András & The Black Circle Orchestra a KKFM Rockházban
2024. június 15.
Brujeria: Esto Es Brijeria European Tour
2024. június 16.
Coldplay Live in Budapest
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Thy Art Is Murder, Fit For A King, Knosis: nyári katlan-core a Barba Negrában
Hatebreed + Crowbar a Durer Kertben
Rengeteg sztárfellépő, ingyenes terasz koncertek és meglepetés programok - 10 éves lett az Akvárium Klub!
Új dalokkal tér vissza Richie Kotzen a Dürer Kertbe
Legyél te Szeged hangja!
Legújabb albumával érkezik az Akvárium Klubba a Mount Kimbie
Tönkretesszük a barbibabákat - megjelent az Analog Balaton, 6363, Lusta Geri és a Mengyelejev veretős közreműködése
Végre Budapesten a zseniális rockénekes új zenekara Dino Jelusick csapata, a Jelusick
 kiemelt 
Thy Art Is Murder, Fit For A King, Knosis: nyári katlan-core a Barba Negrában
  
Súlyos deathcore / metalcore hármas fokozza majd a katlan hőséget a budapesti nyár közepén: július 4-én este a Thy Art Is Murder és a Fit For A King már jól ismert produkciója mellett most egy különleges japán projekt, a Knosis is bemutatkozik majd a Barba Negrában

Hatebreed + Crowbar a Durer Kertben
Új dalokkal tér vissza Richie Kotzen a Dürer Kertbe
Júliusban kétnapos koncept eseménnyel érkezik az INOTA Focus az erőmű Turbinacsarnokába
Bring Me the Horizon koncert a Budapest Parkban
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 a sötét lovag    jean michel jarre    samiam    rose tattoo    devildriver    bejelit    sacha baron cohen    pettybone    norther    insane    jared leto    chris evans    bárka színház    grindrise    kristen stewart    Ø    exciter    zombie girlfriend    eagleheart    all that remains    hopes die last    newborn    ministry    orden organ    red dragon cartel  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!