hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2024. március 26. kedd   07:44
nincsen hozzászólás

szerző: Utazó
Fesztiválhangulat a Dürer kertben- Halflives és az Inferno Turné
2024. március 14. Dürer kert - Inferno 2024

  A Halflives 8 év alatt nagyszerű pályát futott be, és ez nem véletlen. A mostani, 12 állomásos Infero turnéjuk is ezt bizonyította, hogy képesek egy kiváló hangulatú, felszabadult programot bemutatni. Annak ellenére, hogy a mostani fellépésüket technikai problémák nehezítették, mégis remek huszárvágással oldották meg és varázsolták akusztikussá a hagyományos „zajos” koncertet. Senkit nem zavart, hogy a show nem a tervek szerint zajlott le, sőt, ez még bensőségesebbé tette a Halflive fellépést a Dürerben.
  
  A remek hangulatú és hibátlan programban nem volt hiány, figyelembe véve, hogy leginkább EP-kre és kislemezekre koncentrál a csapat. A kicsivel több, mint 1 órás műsorukban sok minden belefért, a felhőtlen jó hangulat, a közös selfie és az örömittas búcsú mellett. Azonban sajnálatos, hogy az eredetileg meghirdetett Carter Cadett nem lépett fel a Dürerben, bár hazai pályán március 12-én Frankfurtban még felléptek.
  
  A Halflives fiatal, friss és tele van ambícióval. Bár olaszok, mégis olyanok, mintha már franciák lennének, azonban ez nem akadályozta meg őket abban, hogy az olasz virtust és legjobb dalaikat hozzák. Linda Battilani-ról csak jót lehet mondani. Fiatal, csinos, kedves, és rendkívül kiváló hanggal rendelkezik, ami igazán meghatározó a csapat számára. Kiválóan összehangolta a dalokat egy közös egységben, és a koncert negyedétől kezdve akaratlanul is csak akusztikus blokkot játszottak, amelyben Linda Battilani remek frontemberként és konferansziéként is mosolyt csalt a rajongók arcára, még bensőségesebbé téve az estet.
  
  A csapat jelenleg csak egy nagylemezzel rendelkezik, a 2017-es kiadású Empty Rooms-szal, azonban töménytelen kislemez, EP és egyéb korongjuk található az univerzumban, ami egyáltalán nem rossz. Az egyetlen albumukról most csak két dalt hallhattunk, a Mayday-t és a Burn-t, de várható volt, hogy a hónap elején piacra dobott jealous is helyet kapott a műsorban. A tavaly júniusi kánikulában kiadott Inferno EP-t dalait is eljátszották, igaz szépen adagolva. Nem maradhatott ki a műsorból az EVERYTHING SUCKS!, Everybody Knows It korong sem. Az est leginkább a „gyűjteményes” Resilience 20, a V 21 és az Inferno 23 minialbumokra összpontosult, mivel mindegyik daluk valamilyen kislemezen már megjelent. Az említett felvezető Everybody Knows It után sorra jöttek az aduászok: Valkyrie, sorry mom x, EVERYTHING SUCKS! vagy éppen a bitang jealous. A technikai problémák miatt az eredeti műsortervtől eltérve akusztikus blokkban hallhattuk a Villain, Vibe és One Bad Day dalokat, ami még jobban összehozta a csapatot és a közönséget. A koncert vége felé a technikusok rendet vágtak a káoszban, és már rendes hangszereléssel szólaltak meg a Halflives dalai, mint a Rockstar Everyday, a Mayday, a Burn és a programzáró kettős, a Victim és a Dynamite. Fellépésük után a zajos siker nem maradt el.
  


Kulcsszavak:
  halflives 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

Dürer Kert - Budapest

 kapcsolódó cikkek: 

Halflives a Dürer Kertben!

Halflives: májusban visszatér Budapestre a robbanékony alterrock csapat

A Halflives ismét a Dürer kertben – brit és európai turné 2025 tavaszán

Palaye Royale és Halflives a Barba Negrában

Halflives - Inferno 2024 Tour
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Aurora a Budapest parkban
A legenda visszatér: Tom Jones az MVM Dome-ban
Avenged Sevenfold a Budapest Parkban!
Exodus, Stonedirt, MWS
Carcass, Beneath The Void, Vér
A Day To Remember, Polaris
Biffy Cylro a Budapest Parkban
Imagine Dragons & Declan Mckenna - Szenvedő, felemelő és melengető
Skillet a Budapest Parkban – Lángok helyett emelőkkel a magasba
Spike and the Gimme Gimmes a Dürer kertben
Only The Poets az A38 hajón
 kapcsolódó fotók: 

HALFLIVES - 2024. május 30. BARBA NEGRA

HALFLIVES - 2024. március 14. DÜRER KERT - INFERNO 2024 TOUR
 kapcsolódó videók: 

Halflives
 kiemelt 
Teljes a B MY LAKE programja - A Velencei-tó partján várják az elektronikus zene rajongóit
  
A Velencei-tó Északi strandján 2025

Harminc év lázadás, kompromisszum nélkül – a Darkest Hour, Bleeding Through, Shai Hulud és Denial of Life a Dürerben
Obituary újra Budapesten: a floridai death metal úttörői a Dürer Kertben
The Subways For Eternity európai turné
Yngwie Malmsteen Budapestre is elhozza 40 éves turnéja dalait
 friss hozzászólások 

FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai (1)
Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 liszt ferenc    the edge    the burning aces    blood    wovenwar    lokotka gábor    swallow the sun    disney    ryan phillippe    aeverium    jon lord    the toy dolls    rock napja    apey acoustic    phoenix    no more gravity    john sykes    steven soderbergh    x-men: first class    rob de luca    brass against    fészer    for good    tatu 18    davey and the porchmonkies  

r49
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!