hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2024. március 21. csütörtök   08:03
nincsen hozzászólás

szerző: Morello
Amaranthe, DragonForce, Infected Rain
2024. március 8, Barba Negra

  Tegnap a Meshuggah / Avatar / The Halo Effect triója is meglehetős eklektikusságot jelentett a zenei stílust tekintve ugyanitt, ma pedig az Amaranthe, DragonForce, Infected Rain is úgy tűnt, hogy nem feltétlenül fognak összepasszolni minden érdeklődőnél ízlés szinten, de a jelek szerint ez a felállás is kifejezetten jól működött.
  Ma már más idők járnak, mint amikor még elég éles határvonal húzódott az egyes metalzenei műfajok között és mindenki nagyon határozottan csücsült a saját szekértáborában. Ma már nincs abban semmi meglepő, ha valaki szereti a dallamosabb, éneklősebb, tradicionálisabb, de akár a modernebb, hörgős, üvöltősebb zenéket egyaránt. Ráadásul ma még pont úgy is jött ki a lépés, hogy a nemzetközi nőnap alkalmából mindegyik csapatnak van (vagy nemrég lett) női tagja.
  
  Mindhárom csapatnak masszív rajongótábora van itthon, szóval nem lehetett tévedni ezzel a felhozatallal. Az Infected Rain indította az estét, a moldáv csapat ráadásul elég komoly személyi átalakulásokon ment át az utóbbi időkben. Távozott tőlük Szergej Babici gitáros és Vladimir Babici basszeros, érkezni viszont csak az egy szem Alice Lane érkezett basszusgitáron.
  Így gitáron csak egyedül Vidick Ojog-nak kellett tartani a frontot. Ő azért kihozta ebből a maximumot, vadul pörgött-forgott, ugrált a színpadon, dobálta a rasztáit, szóval beleélése példás volt. A gitárja mondjuk szólhatott volna vastagabban, ha már így egy gitárral kellett megszólaltatni a mélyre hangolt, groove-os, betonozós, olykor metalcore-os dalokat. Alice is lelkesen lóbálta a haját, szóval az ő kiállására se lehetett panasz.
  
  Ezzel együtt úgy érzem, mégis foghíjasabb lett így a társulat – legalábbis egy ekkora színpadon. Mert hiába Vidick őrjöngése, a Red Stage-et valahogy nem tudta igazán belakni a csapat, egy kisebb, emberközelibb klubkoncert az ő igazi világuk. Itt tudják a legjobban kimutatni az erejüket, mint ahogy erre volt is példa (emlékezetes marad a 2018-as Kék Yuk/Blue Hell-es, vagy ugyanabban az évben a Rockmaratonos bulijuk).
  Azért még így is biztosak lehetünk benne, hogy Lena Scissorhands-en semmi nem fog múlni, ő az (olló)ujjai köré tudja csavarni a közönséget. Ma is a fronthölgy volt az, aki uralta a színpadképet – hol itt, hol ott bukkant fel, térdelt nagyterpeszben a monitorokon, vagy oldalnézetben ült le átszellemülten a sarkaira, ügyesen kihangsúlyozva kecses, nőies formáit a háttérből világító fehér reflektor sziluettjében.
  
  A modern, groove-os, breakdown-os metal zenéjük Lena hörgésének és dallamos énekének kombinációjával válik teljessé. Utóbbi terén nem voltam annyira elégedett, a dallamos ének ma olykor elég hamisan és halkan sikerült neki, különösen a koncert első felében. A hörgősebb, zúzósabb részek már jobban mentek és az egész csapat színpadi jelenléte valóban magával ragadó volt. A közönségben is megfigyelhető volt, hogy egyre többen ráéreznek a csapat zenéjére menet közben. Különösen, hogy Lena a hölgyekről se feledkezett el, így a nemzetközi nőnap alkalmából virágokat is kiszórt a rajongóknak. Egyúttal biztosítottak mindenkit, hogy mennyire szeretik Magyarországot.
  Az összeállított programmal se voltam igazán elégedett sajnos. A Time című új albumukról játszották a legtöbb dalt, párat még a megelőző Ecdysis-ről, a 2014-es Embrace Eternity-ről pedig a Sweet, Sweet Lies-zal zártak és ennyi volt a program. Pont a legnagyobb slágereikből nem játszottak egy darabot se, sehol egy Mold, Serendipity, Passerby, Me Against You... Nem is értem, hogy gondolták ezt. Jó volt őket ismét nálunk üdvözölni, de legközelebb egy célirányosabb klubkoncerten, nagyobb dalválogatással szeretném őket látni.
  
  A DragonForce-nak sikerült valamire nagyon ráéreznie. A csapat kimaxolta amit lehetett a viszonylag szigorú és szűkös határokon belül mozgó heavy metal műfajból, de ezzel (ma már) nem lehetne különösebben kitűnni. A DragonForce-nak is azért sikerült, mert a jellegzetes heavy metal paneljeiket már-már a képtelenség határaiig képesek voltak felgyorsítani és a szélvész tempó mellett a rendkívül technikás szólógitározásuk is kiemelte volna őket a többségből. De ez még mindig nem biztos, hogy elég lett volna, ha egy olyan esszenciális dallal, mint a Guitar Hero-gyilkos Through The Fire And Flames, nem sikerül már-már hisztérikus népszerűségre szert tenniük.
  Ezen a sikeren csak egy darabig lehet ringatózni, de a felszínen csak akkor maradhatnak meg, ha újra gurítanak egy nagyot valami egészen szokatlannal, különlegessel, figyelemre méltóval. És a csapat megint ráérzett, mi emeli ki őket az átlagból: ezúttal rágyúrtak a gamer, geek közönség kiszolgálására és a feléjük való kikacsintásokra. Mivel a metalos körökkel elég nagy az átfedés, ezzel nem tévedhettek – és mint a mai koncert megmutatta, valóban nem is tévedtek.
  
  A DragonForce azért is lehet szimpatikus, mert a jól megírt heavy metal nótákon és a zenei kvalitásokon, hihetetlen technikásságon túl némi humorért, poénokért, kisebb színpadi geg-ekért sem kell a szomszédba menniük. Ebben főleg a két gitáros, Herman Li és Sam Totman jártak az élen, ők froclizták egymást a legtöbbször. De Marc Hudson énekes is rendkívül szimpatikus volt, aki 2011 óta van a csapat élén. Ő kifejezetten csúcsformában, lemezminőségben énekelt, élmény volt hallgatni.
  Ha már nőnap, a DragonForce is beújított egy hölgyet Alicia Vigil személyében, a Kreator-be távozott Frédéric Leclercq basszer helyett. Alicia jól beilleszkedett a csapatba, sokat mozgott a deszkákon és a háttérvokálokból is alaposan kivette a részét. A billentyűs pozíció azonban megszűnt élőben. Hátul a gépként doboló Luigi Anzalone adta az ütemeket, Herman Li és Sam Totman jobbra-balra rohangáltak a színpadon, másztak fel az emelvényekre és ontották a szólókat, Alicia inkább a mikrofonok közelében helyezkedett el a vokálokhoz, de Marc is nagyon aktív volt.
  
  Az egész díszlet alkalmazkodott most a gamer, geek, mémek világához való idomuláshoz. A háttérből neon fénynyalábok pásztázták a nézőteret, videoklip részletek és olykor tonnányi humoros mém váltakozott a háttérfalon – nem egyszer nagy derültséget keltve a nézőtéren. Leginkább a végén a párzó állatok összevágására vonatkozott ez, amely „természetfilmnek” állítólag Sam Totman volt az értelmi szerzője. Bár adott helyzetben az „értelem” szót talán zárójelbe tehetjük, amilyen dilis társaság ez.
  Ott volt még két hatalmas arcade játékgép a színpad két oldalán, a gitárosok nem egyszer ezek tetejére is felmásztak és onnan gitároztak. A játékgépeken pedig folyamatosan gamer klasszikusok villogtak: Street Fighter, OutRun, Sonic, Golden Axe, The Legend Of Zelda, Ghosts n’ Goblins, Defender Of The Crown, Donkey Kong, Lost Vikings, Contra, Paperboy, áhhhhh mennyi klasszikus...
  És azért a dalokban is megvoltak az ilyen kikacsintások, például az Extreme Power Metal albumról származó The Last Dragonborn a nagy sikerű Skyrim játékot idézi meg. A háttérvetítés is Skyrim-es jelenetekből származott. A csapat vadiúj albumáról, a pár napon belül megjelenő Warp Speed Warrior-ról is hallhattunk pár ízelítőt a Power Of The Triforce és a humoros Doomsday Party dalokkal.
  
  De persze korábbi lemezek is terítékre kerültek a Revolution Deathsquad-dal, a Marc bemutatkozásának számító The Power Within-ről származó Cry Thunder-rel (innen azért még 1-2 további nótát elviseltem volna), a 2004-es keltezésű Soldiers Of The Wasteland-del és a Fury Of The Storm-mal.
  A DragonForce-ra korábban nem voltak jellemzők a feldolgozások, mostanság azonban ráéreztek, hogy ehhez is tudnak ötletesen nyúlni. Még csak nem is a metal klasszikusok közül, hanem pop világslágerekre éreztek rá, hogyan lehet abból jópofán, szórakoztatóan DragonForce nótákat csinálni. Így járt a My Heart Will Go On Céline Dion-tól, de a legújabb albumon Taylor Swift-től is feldolgozták a Wildest Dreams-et, ezt is hallhattuk ma.
  És hát persze a buli végéről elmaradhatatlan volt a Guitar Hero sláger Through the Fire and Flames, amely még utoljára igazán megpörgette a közönséget. Én nagyon elégedett voltam ezzel a koncerttel. Elsőrangú, kristálytiszta hangzás, kiváló zenekari munka, a gitárosok nagyszerű, nem megúszásra játszó szólói és Marc Hudson nagyszerű énekteljesítménye. Egy geek-mennyország volt a DragonForce koncertje, engem szórakoztattak, úgyhogy megnyertek vele.
  
  Az Amaranthe még rá tudott tenni erre egy lapáttal, a svéd csapatnak komoly rajongótábora van itthon, és még ha sokan fanyalgással is sorolják őket a metalcsapatok közé, az tagadhatatlan, hogy nagyon erősek élőben. A DragonForce-nál inkább humoros a popzene, könnyed stílus felé kikacsintás, ők a feldolgozásaik alatt is megmaradnak power metal csapatnak. Az Amaranthe viszont már szégyentelenebbül kacérkodik a popos vonallal, de hát a rajongóik pont ezért szeretik őket.
  A csapat a legújabb The Catalyst albumot hozta el nekünk, ebből is hallhattunk egy jó merítést, de érdekes módon az eggyel korábbi Manifest albumról még többet játszottak. Ezek tették ki a programjuk több, mint a felét. Szóval voltak újabb, frissebb dalok, mint a Fearless, Viral, Damnation Flame, Interference, The Catalyst, Boom!1, és persze korábbi slágerek, mint a Digital World. Maximise, That Song, a berobbanást biztosító The Nexus, vagy a záró Drop Dead Cynical.
  
  Az Amaranthe tényleg ügyesen mozog a metal és a pop műfajok stílushatárai között. És ez a titka annak, hogy egyszerre tudja őket szeretni a metalzene rajongója és aki egy Taylor Swift-től keményebb műfajtól már alapvetően ódzkodik. Mindannyian megtalálják a számításukat egyik vagy másik dallal. Mert egy That Song-ra vagy egy Amaranthine-ra bárki el tud bulizni, de mondjuk a Boom!1 szaggatott, metalcore-os breakdownjai vagy a hörgős énekes betétek egyértelműen a metalosok kedvére vannak.
  A csapat magja hosszú ideje stabil. A lehetetlenül szőke Olof Mörck gitáros és Morten Løwe Sørensen dobos, Johan Andreassen basszer és Elize Ryd énekesnő régóta alkotnak együtt, a színpadon is rutinosan mozognak. Ének fronton történt csak némi variálás az utóbbi években. Mostanra a tiszta éneket Nils Molin, a hörgős részeket pedig Mikael Sehlin biztosítja náluk.
  A színpadi jelenléte mindig is jó volt az Amaranthe-nak, az új tagok is teljesen jól hozzák a fazont és a teljesítményt. A színpadkép is látványos volt, a hangzásba se lehetett belekötni, szóval minden adott volt, hogy a DragonForce által feltüzelt hangulatot tovább szítsák. Ez sikerült is nekik, a koncert után a ruhatárra váró számos izzadt, lihegő rajongó hűen példázta, hogy a bulihangulatot jól sikerült megteremteni. Biztos vagyok benne, hogy nem utoljára láttuk az Amaranthe-ot nálunk, mert a hazai közönség ahogy mindig, ezúttal is nagy számban és lelkesen fogadta őket. Remekül összeállított turnécsomag volt, amiben mindenki megtalálhatta az ízlésének megfelelő bandákat, nótákat.
  


Kulcsszavak:
  amaranthe     dragonforce     infected rain 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó cikkek: 

Amaranthe, Dragonforce, Infected Rain Budapesten, a Barba Negra Red Stage-en

Amaranthe - Dragonforce közös headline turné jön márciusban Budapestre, az Infected Rain-nel együtt

Infected Rain és Nest of Plagues

Infected Rain + All Hail The Yeti

Szólóban az Infected Rain énekesnője

 programajánló: 
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 30.
Glenn Hughes: Deep Purple - Burn lemez 50 éves jubileumi turné budapesti állomással!
2024. május 9.
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Akik házibulit csaptak az MVM Dome-ban: a Depeche Mode
Suicidal Angels, Fusion Bomb, Crimson Fire
A Normandie lenyűgözte Budapestet a Dopamine turné keretében
Cattle Decapitation, Signs Of Swarm
Fesztiválhangulat a Dürer kertben- Halflives és az Inferno Turné
Meshuggah, Avatar, The Halo Effect
Két zenekar, egy este a Dead Poet Society és a Ready the Prince lángoló show-ja az Akvárium színpadán
Battle Beast, Saint Deamon, Induction
Black Foxxes szárnyalása, azaz egyedülálló élmény a Dürer Kertben
Hobo- Vadászat 40
A Nothing But Thieves ismét lenyűgözte a budapesti közönséget
Abbath, Toxic Holocaust, Hellripper
Slaughter To Prevail
 kiemelt 
40 éves születésnapi turnén érkezik a Portnoy-jal kiegészült Dream Theater
  
A progresszív metal meghatározó zenekara, a Dream Theater 14 év után újra ikonikus felállásában működik: James LaBrie, John Myung, John Petrucci, Mike Portnoy és Jordan Rudess Budapesten november 1-én játszik a Papp László Budapest Sportarénában

Először látogat Magyarországra a City Morgue
Sting újra Budapesten
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 hs7    live evil    kispál andrás    vida rock band    bono    necrophagist    orphaned land    zechs marquise    give em blood    funerus    dreyelands    velvet revorver    waking up    profane omen    moog    the karate kid    nouvelle vague    dope stars inc.    heart in hand    satöbbi    gazember lászló    adrian brody    adam young    gyöngyössy bence     zoolander 2  

r50
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!