hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
film [filmklub]  2024. január 10. szerda   06:38
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
A Sergio Leone filmhét


  A Pannónia Movie Kft. következő nagyszabású filmklasszikusokkal foglalkozó maratonja a western helyezi a középpontba. A helyszín ezúttal az Art+ Cinema, a napi film pedig mindig 19:30-tól veszi kezdetét, eredeti nyelven, magyar felirattal, néhol 4K-ban. De hogy is épül föl a program pontosan?
  
  Kezdésként, január 11-én a választék talán legelfeledettebb darabjával indul a menet, a 157 perces Egy marék dinamittal 1971-ből. Ez a Volt egyszer egy vadnyugat spirituális és tematikai folytatása, Leone Amerika trilógiájának középső darabja (a Volt egyszer egy Amerika pedig a záró), amelyben egy csavargó tolvaj és egy német tulajdonú bányában robbantgató egykori ír forradalmár terveznek bankot rabolni, azonban pénz helyett valami egészen másba botlanak. Az alkotás a vadnyugat végét ábrázolja, így ez a Red Dead játékok rajongóinak kvázi hazai környezete immáron motorikus járművekkel is a lovak között.
  
  Január 12-én belekezdünk a Dollár trilógiába. Az 1964-es Egy maréknyi dollárért egy Kuroszava remake-ként indulva csinált Clint Eastwoodból kitörölhetetlen hatású spagettiwesternhőst. A műfajteremtésben természetesen a rendezőn kívül Ennio Morricone zenéje is nagy szerepet játszott, a Spanyolországban forgatott olasz mozi pedig az első külföldi vadnyugati kaland lett, amit az USÁ-ban is bemutattak. Külön érdekesség, hogy a Vissza a jövőbe 2. alternatív 1985-jében ezt nézi Biff a fürdőző lányokkal, amikor Marty kikapcsolja a TV-t – majd az elcsípett jelenet később életmentő fontosságú lesz számára.
  
  A film bandaháborús története felvezeti a későbbi komplexebb sztorikat, azonban a tájakban digitálisan felújított, 4K verzióban veszhet majd el, aki jegyet vált, és ha ez bejött, akkor a trilógia másnap, január 13-án máris várja vissza nézőit. A nagy sikert ugyanis egy évre rá, már 1965-ben követte a folytatás, a 131 perces Pár dollárral többért képében. A bandaháborút itt egy bankrablást tervezgető szökevény utáni hajsza váltja föl, ám az ikonikus spanyol helyszínek megmaradtak. Az itt látható díszletvárost a stáb meghagyta és a következő évtizedben számtalan más produkció is használta, s mivel látogatható parklátványosságként azóta is üzemel, még a 2010-es évek elején is rögzítettek ott jeleneteket.
  
  Kiszakadva kicsit a trilógiából, január 14-én a főszerepet Henry Fonda és Charles Bronson veszik át, no meg a közel 3 órás Volt egyszer egy vadnyugat. Az 1968-as klasszikus szintén felújított 4K-ban érkezik, akárcsak tavaly szeptemberben volt 1 hétig, így aki akkor, vagy még a 2015-ös nagyobb bemutatóról lemaradt, itt a remek alkalom pótolni. Itt a Harmonika becenevű férfi bosszút forral nemezise, Frank ellen, aki főnöke utasítására próbálja megszerezni a McBain család földjét, hogy a kiépülő vasút ott is áthaladhasson.
  
  Végül január 15-én szintén 4K-s verzióban zárjuk a Dollár trilógiát annak húzónevével, az 1966-os A Jó, a Rossz és a Csúffal. Az ezúttal is a 3 órát közelítő játékidő alatt hallhatjuk talán a legemblematikusabb Morricone dallamokat, bár a maestrót azért a korábbi filmeknél se kellett félteni. Ez Quentin Tarantino kedvence, ami nem is csoda úttörő operatőri megoldásai és erőszakossága révén. Címszereplőink itt egy polgárháborúban elásott arany megszerzéséért versengenek, megfűszerezve iróniával és feketehumorral.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Áprilisban ismét mozikban a klasszikus Indiana Jones trilógia!
Carte Rouge - Vörös térkép
Exhibition: Cézanne - Egy élet portréi - Portraits of a Life
Új, hivatalos előzetest és plakátot kapott Hajdu Szabolcs új filmje, a Kálmán-nap
Utaztál okosba’? Akkor nézd meg premier előtt a Kék Pelikant!
Pasolini hét - Az Élet trilógiája a Art+ Cinema-ban
Monty Python klasszikusok ismét a mozikban!
A dohánypajta
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 wacken metal battle    hó márton    darkthrone    last hope    aetarnam    kockásing revival    useme    vasárnapi gyerekek    ladánybene 27    sherlock holmes 2    while heaven wept    sunstroke    sebők    limp bizkit    municipal waste    the heartless aisha    firewind    my gift to you    back on fire    agentea    sunset    vészkijárat    as you drown    daath    dolor  

r48
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!