hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
magazin [program]  2023. december 12. kedd   05:47
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Szécsi Pál 80. születésnapi emlékkoncert az Arénában


  Az egykori Népstadiont, azaz a Puskás Ferenc Arénát manapság két esemény biztos, hogy „púposra” tudja tölteni: ha Szoboszlaiék itt játsszák mondjuk az EB selejtezőt, illetve, ha Azahriah hirdet ide koncertet, akár hármat is egymás után. De vajon ki lett volna képes ilyen teljesítményre a Táncdalfesztivál nagy korosztályából?
  
  Szécsi Pál sokak szerint „minden idők legnépszerűbb magyar könnyűzenei előadója” volt. Dalait milliók hallgatták, az 1967-es Táncdalfesztiválon a közönség repítette a dobogóra, innen szinte megállíthatatlan volt népszerűségének szárnyalása. A Táncdalfesztivál amúgy is a legnézettebb műsor volt a 60-as években, mintegy hárommillió nézőt ültetett a tévé elé egy-egy adás. Beszédes szám az is, hogy például a 67-es fesztiválon, ahol Szécsi Pál énekelte magát a közönség szívébe, majd’ 650.000 levél (!) érkezett a műsor szerkesztőségébe, szavazatként egy-egy előadóra. Óriási szám, és ez nem a fotelből elindított sms volt, hanem minden egyes szavazattal elbattyogott a rajongó a postára, hogy feladja voksát kedvenc énekesére. Szécsi Pál többszázezer szavazatot kaphatott, hisz’ közönségszavazattal került a legjobbak közé.
  De a kor sztárjai nem csak a mikrofon mögött állva voltak rendkívül népszerűek. Az évenként megrendezett színészek-újságírók focirangadón, az azóta feledésbe merült SZÚR-on népstadionnyi tömeg gyűlt össze, és a színész csapatban erős volt a korabeli táncdalénekesek jelenléte. 1974. év elején még arról cikkeztek például, hogy a Koós-Aradszky-Szécsi csatársorral állnak ki az újságírók ellen. Ma már tudjuk, hogy ez nem történhetett meg, Szécsi öngyilkossága miatt.
  Az tehát biztos, hogy Szécsi és a művészcsapat 70.000 embert tudott összetrombitálni a Népstadionba egy focimeccsre. De vajon Szécsi Pál egymaga megtöltött volna-e egy Arénát a dalaival?
  
  2024. március 10-én, Szécsi Pál születésének 80-dik évfordulója alkalmából a Budapest Arénában csendülnek majd fel az énekes legismertebb dalai olyan sztárok előadásában, mint Miller Zoltán, Nagy Sándor, Pál Dénes vagy Serbán Attila. Szerintük Szécsi akkora sztár volt saját korában, hogy komoly tömegeket tudott volna megszólítani egy-egy nagykoncerten.
  
  „Persze ezt már sosem tudjuk meg” – mondta Miller Zoltán, aki maga is fellép majd jövő március 10-én, a Szécsi Pál születésének 80. évfordulója alkalmából összeálló emlékkoncerten, a Budapest Arénában. „De ki tudott volna több tízezer rajongót vonzani, ha ő nem” – tette hozzá az énekes, „hisz’ többmillió rajongója volt az országban, és nem utolsó sorban imádták a nők.” Nagy Sándor szerint – aki szintén főszereplője lesz a Szécsi-emlékestnek jövő tavasszal – Szécsi anélkül volt hatalmas sztár itthon, hogy ezen menedzserek sora dolgozott volna, egyszerűen csak megjelent, és énekelt. Serbán Attilának a nagymamája mutatta meg a Szécsi dalokat. „Olyan lelkesedéssel beszélt a nagyi Szécsi Pálról, hogy nem volt kérdés számomra, hogy ő volt a kor legnagyobb énekese” – emlékezett vissza a színész-énekes. „Ha ma élne, azzal a visszahúzódó, befele forduló attitűddel nehezebben tudna érvényesülni, de ha lett volna alkalma az ő korában nagykoncertet adni, biztos megtöltötte volna - akár többször is - a Népstadiont” – tette hozzá Pál Dénes.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. július 17.
Say Hello To The Hits – Lionel Richie összes nagy dala élőben az MVM Dome-ban!
2025. július 19.
Queens of the Stone Age visszatér Budapestre: A The End Is Nero Tour a Budapest Parkba!
2025. július 20.
Júliusban Budapesten koncertezik Jennifer Lopez - Up All Night – Live in 2025
 a rovat legfrissebb cikkei: 
A Hagyományok Háza számos fesztiválon várja a közönséget
Nobel-díj, ikercsontváz és a világmindenség új értelmezése
Találkozás a „Kert”-ben egymással, a művészekkel és önmagukkal – ezt kínálja az Arcus Temporum Pannonhalmi Művészeti Fesztivál
Mahó Andrea és Kovács Gábor operaénekes koncertestje az Orfeumban
Gazdag jubileumi programmal, tematikus napokkal várja a közönséget júliusban a főváros több helyszínén a 10. jubileumi Fesztivál Akadémia Budapest
Budapesten kettő Fülesbagoly Tehetségkutató lesz, majd Keszthelyen zárul a sorozat
Ilyen lenne Munkácsy festménye 2025-ben
4. Nemzetközi Cigány Dal Napja - A világ legnagyobb egynapos fesztiválja
 kiemelt 
Teljes a B MY LAKE programja - A Velencei-tó partján várják az elektronikus zene rajongóit
  
A Velencei-tó Északi strandján 2025

Harminc év lázadás, kompromisszum nélkül – a Darkest Hour, Bleeding Through, Shai Hulud és Denial of Life a Dürerben
Obituary újra Budapesten: a floridai death metal úttörői a Dürer Kertben
The Subways For Eternity európai turné
Yngwie Malmsteen Budapestre is elhozza 40 éves turnéja dalait
 friss hozzászólások 

FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai (1)
Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 emmure    kisssonic boom    stam1na    reese witherspoon    day of mourning    grain    orient fall    sick of it all    karnak    dust bolt    tintin kalandjai    overkill    fuzzkeyone    red hot chili peppers    emmure (usa)    kutyák És macskák    zoolander    insomnium    michael caine    petendi tamás    blink 182    palace    chimp spanner    nova rock    wackor  

r49
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!