hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
hírek   2023. október 31. kedd   08:36
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Hallgasd meg Billy Idol ikonikus számát Scheitan feldolgozásában


  A svéd goth/rock/metal zenekar, a Scheitan, bemutatta legújabb kislemezét, a ´White Wedding´ című dalt, amelyet Billy Idol ikonikus számának tiszteletére készítettek. A kislemez a zenekar harmadik egymást követő kiadványa, amelyet a közelgő Songs for the Gothic People című albumhoz rögzítettek. Az album várhatóan 2024. tavaszán jelenik meg a görög független kiadó, a ´The Circle Music´ gondozásában.
  
  
  
  A zenekar gitárosa, Pierre Törnkvist a dal kapcsán elmondta: ´Billy Idol mindig is az egyik kedvenc művészem volt. Ugyanez volt Oscar esetében is, aki sajnos néhány évvel ezelőtt elhunyt. És úgy gondolom, hogy Oscar jóváhagyta volna ezt a ´White Wedding´ változatot. Sokat beszélgettünk arról, hogy felvegyük a ´Rebel Yell´-t a másik zenekarunkkal, a Helltrain-nel, de úgy gondolom, hogy ez is ugyanolyan jól sikerült. Billy kiváló énekes, így butaság lett volna megpróbálni másolni néhány dolgot, amit a számában csinál. Tudom, hogy hol a helyem és milyen képességeim vannak.´ Idol albumai kapcsán Törnkvist hozzátette, ´Sok időt töltöttem azzal, hogy hallgattam az újabb anyagait, mint a ´Bitter Taste´ és a ´Running from the Ghost´, és azt kell mondanom, hogy ugyanolyan jók, mint azok a dalok, amiket fiatal művészként készített. Most a közelgő albumon fogok dolgozni, és talán még belefér majd egy-két további feldolgozás is.´



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. március 28.
Ez nem egy antialkoholista himnusz – megjelent az Odatalálok a tengerhez! (A38 Hajó - Budapest)
2025. március 29.
Alec Benjamin 2025. márciusában ismét visszatér Budapestre!
Punk, kicsit másképp – itt a SÜTI!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Áprilisban érkezik az idei Szigeten is fellépő Isabel LaRosa debütáló albuma
Erőteljes előzetes érkezett a Senna - Stranger to Love albumához
Kooprodukcióban a The Funeral Portrait és Ivan Moody, a Five Finger Death Punch énekese!
Romantikus parafrázis - From The Sky: Libera Me (Concerto Edition)
A rajongókkal közös életre szóló élmények néhány percbe sűrítve - Road klippremier
Az Anberlin meglepte rajongóit a Nevertake albummal
Aeon Empire: A klasszikus rock új generációja
A Black Altar turnéra indul
 kiemelt 
Enter Shikari (UK) – Europe 2025: Októberben a Dürerben!
  
Az Enter Shikari, a brit elektro/indiecore kulcszenekara egy exkluzív európai klubturnéval zárja az évet, és 2025

Swallow The Sun: finn metal hármas élén érkeznek áprilisban
Patriarkh, Dogma: új néven, okkult brazil apácák kíséretében tér vissza Budapestre a Batushka
Henrik Freischlader koncert Budapesten
Manu Lanvin & The Devil Blues az Analogban
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 cannibal corpse    in flames    saviours    v.i.v fesztivál    postumus    inhalator    a nyugtalanság kor    fészer    max von sydow    S X    hatóságilag tilos    i exist    lancer    besh o drom    hellfreaks    godot    vanessa hudgens    ben barnes    une misére    stain the canvas    b2b3 trió    no turning back    frankenstein-terv    zságer    a kétballábas banda  

r47
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!