hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
magazin [asztaltársaság]  2023. október 18. szerda   06:25
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Hazatért a Kurtág-turnéról a Danubia Zenekar


  A Danubia Zenekar a régóta várt magyar premier után Németországba is elvitte Kurtág György egyetlen operáját, A játszma végét, és mind a budapesti Művészetek Palotája, a hamburgi Elbphilharmonie Hamburg és a Kölner Philharmonie közönsége is több perces álló tapssal üdvözölte a kortárs zeneirodalom remekművének magas színvonalú előadását.
  
  Kurtág György Samuel Beckett drámája alapján született operája, a Fin de partie – A játszma vége már 2018-ban meghódította az operavilágot. A járványhelyzet nehézségeit követően, öt évvel az milánói ősbemutató után október 12-én végre a magyar közönség is láthatta az előadást a Müpában, majd október 14-én Hamburgban, másnap pedig Kölnben.
  
  A Danubia Zenekar és korunk egyik legmeghatározóbb zeneszerzője, Kurtág György egyetlen operájának sorsa már a kezdetektől összefonódott. Kurtág nyolcvanöt és kilencvenkét éves kora között dolgozott az operán – éppen annyi éven át, mint amennyi ideig Beckett a Végjátékot írta. Az elkészült művet végül a milánói Scalában láthatta először a közönség Pierre Audi rendezésében, de előtte már volt egy hosszú próbafolyamat és sajtónyilvános főpróba, ahol a Danubia Zenekar és a négy szólista előadásában először hallhatták a nemzetközi sajtó képviselői Kurtág első és egyetlen operáját.
  
  Az olasz premier után többek között Amszterdamban, Párizsban és Londonban is színre került a Fin de partie, és zajos nemzetközi sikert aratott; a darab elnyerte az egyik legrangosabb elismerést, az International Opera Awards világpremier kategóriájának díját is. A milánói ősbemutató után öt évvel, a Liszt Ünnep keretében, végre a magyar nagyközönség is megismerkedhetett a remekművel, természetesen ismét a Danubia Zenekar közreműködésével.
  
  „Nagy büszkeség zenekarunk számára, hogy már az ősbemutató előmunkálataiban részt vehettünk, ahol muzsikusaink közvetlenül a szerzőtől kapták az instrukciókat, és ez most a hazai premier előtt is így történt, Kurtág György minden próbán aktívan részt vett és instruálta a zenekart és a szólistákat” – mondta Hámori Máté, a Danubia Zenekar művészeti vezetője.
  
  A produkció meghívást kapott Európa legmodernebb koncerttermébe, a hamburgi Elbphilharmonie-ba és a kölni Kölner Philharmonie-ba is, ahová a budapesti premiert követő napokban látogatott el a Danubia Zenekar és a négy szólista Marcus Stenz karmester vezényletével.
  
  „Három este, három város és három nagyon különböző koncertterem, más és más hangulattal, de ami közös volt, hogy mindenhol nagyon várták és értették Kurtág operáját. Nekünk, a Danubia Zenekarnak is nagyon különleges élmény volt, hogy minden este szinte olyan volt, mint egy premier, mert a koncerttermek adottságai teljesen mást hoztak ki a produkcióból. Hamburgban a színpad az előadóterem közepén van, a nézők körbevették a zenekart és a szólistákat, míg Kölnben a hagyományos, amfiteátrumszerű elhelyezés látványban és hangzásban is mást adott a közönségnek is, nem is beszélve a budapesti Müpáról, ahol pedig a magyar közönség, valamint a szerző jelenléte adott egy megismételhetetlen élményt” – mondta el Ács Péter, a Danubia Zenekar ügyvezetője.
  
  Az opera előadói közt olyan neves énekesek szerepelnek, mint Haja Zsolt bariton, napjaink egyik legtöbbet foglalkoztatott hazai énekese, Frode Olsen norvég basszus, aki olyan jelentős szerepeket játszott, mint Marke király és Wotan. Hilary Summers walesi származású énekesnő, a kortárs operajátszás kimagasló egyénisége, akinek a hangját hallhatjuk A gyűrűk ura filmtrilógia kísérőzenéiben is. Leonardo Cortelazzi, az olasz tenor kivételes hangszínnel rendelkezik, és számos stílusban játszik hazájának rangos színházaiban. Markus Stenz karmester több mint tíz éven át volt a Gürzenich Zenekar vezetője, Ausztráliában pedig a Melbourne-i Szimfonikus Zenekar művészeti igazgatójaként és vezető karmestereként tevékenykedett.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. október 5.
Normandie + Our Last Night a Barba Negra Red Stage-en
2024. október 6.
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja (Papp László Budapest Sportaréna)
2024. október 9.
Sonata Arctica, Firewind, Serious Black: hármas lemezbemutató októberben
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Budapestre érkezik a MERITA-projekt Európa válogatott vonósnégyeseivel
Rekordszámú jelölés érkezett a Prima Primissima díjra
Négy magyar munka is díjat kapott a legrangosabb designversenyen
drMáriás - A belső emigráció képei
Megelevenedik a középkor Zsámbékon
26. Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztivál
„A Fonó nem a független szcéna egy kalandja, hanem maga a nemzeti kultúra”
Ismerd meg a színfalak mögötti világot! – Müpa Egyetemi Nap 2024
 kiemelt 
The Black Tour: Imminence, Aviana, Allt
  
A svéd Imminence az alternatív metalcore műfajának egyik legmeghatározóbb szereplőjévé nőtte ki magát

Kísérletezős elektro-rock hyperpop-metallal keverve: Budapesten játszik a Blackout Problems és a Lake Malice
Septicflesh, Equilibrium: októberben közös koncert az Analogban
Iron Maiden - Run For Your Lives 2025
IST IST: Light A Bigger Fire tour - Manchestertől a Dürer Kertig
 friss hozzászólások 

Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 triptykon    delain    lúdbőr    queen    men in black    new roses    karácsony    winters bane    ingrowing    azfeszt    wolfheart    garagedays    the southern oracle    cold snap    riki    karácsony artúr    anna faris    rupert grint    the rite    walking with strangers    suffocation    gyilkos természet    god is an astronaut    adam sandler    underground magazin  

r45
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!