hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
film [dvd film]  2023. augusztus 31. csütörtök   06:16
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Spanyol filmekkel érkezik ősszel a Pannónia, kezdésképp az Altatódallal


  Az elkövetkező hetekben több spanyol alkotást is mozikba küld országosan a Pannónia Entertainment, melyek közül szeptember közepén az Altatódal nyitja majd a sort.
  
  A Pannónia háza táján nem telnek eseménytelenül a napok és az Art+ Cinema augusztus végi újranyitása után – immár háromtermessé bővítve a frissen felújított filmszínházat – csak még jobban megnyílnak a kapuk az egzotikusabb filmélményt nyújtó mozgóképeknek. Részben ennek jeléül a kiválasztott mozik országszerte műsorra tűzhetnek majd több, spanyolországi filmet szeptember közepétől, melyek közül az első az Altatódal lesz 14-étől.
  
  Amaiának (Laia Costa) és Javinak (Mikel Bustamente) most született gyereke, még csak ismerkednek a szülői szereppel, a kihívás pedig nagyobb, mint gondolták. A friss anyuka fél, hogy nem tud helytállni, és mivel párja egy munka miatt hetekig távol van, úgy dönt, átmenetileg visszaköltözik a kedves tengerparti baszk faluban élő szüleihez (Susi Sánchez és Ramón Barea), hogy megossza velük a kisbaba gondozási feladatait. Amire azonban nem számít, hogy bár édesanya lett, ősei viszonylatában továbbra is csak gyerek.
  
  A Kedves kém című dokumentumfilm és a szintén Oscar-jelölt A lehetetlen producerei adták meg Alauda Ruiz de Azúának a lehetőséget első nagyjátékfilmjének megrendezésére, akit korábbi rövidjei alapján még a Variety is kiemelt egyik cikkében, melyben a jövő nagy rendezőtehetségeit vizsgálták. A főszereplő Laia Costát többek között az egysnittben leforgatott, 2015-ös német Victoria címszerepéből ismerhetik a nézők, míg az anyját játszó Susi Sánchez Pedro Almodóvar egyik állandó, veterán színésztársának számít, akivel legutóbb a 2019-es Fájdalom és dicsőségben dolgozott együtt, de epizódszerepelt a Netflix-es A nagy pénzrablásban is. Ott, ahol Mikel Bustamentét több, mint egy tucat részben is látni lehetett, s noha itthon talán a legismeretlenebb négyük közül, Ramón Barea munkássága se feltétlen kerülte el a spanyol filmek hazai kedvelőit.
  
  A 104 perces alkotás hiteles és érzékeny portré egy családról. Világpremierje a tavalyi Berlinalén volt, mozikba pedig több másik fesztivált megjárva került (a malagait meg is nyerte), idén februárban pedig a spanyolok Oscarjának megfeleltethető Goya díjátadón 11 jelöléséből hármat váltott szoborra a legjobb elsőfilmes, a legjobb színésznő és a legjobb női mellékszereplő kategóriákban.
  
  A Pannónia Entertainment gondozásában hazánkba tehát szeptember 14-én országosan érkezik feliratos változatban. Azonban az Altatódal csupán csak a kezdet és októberben újabb spanyolajkú alkotások kapnak majd bemutatókat, így készülhetnek az ibériai filmművészet után rajongók, mert lesz miért moziba menni.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2023. december 20.
Ritual, Drone, Breakcore, ez a Havizaj #132
2024. február 10.
HOBO Vadászat 40 (Papp László Budapest Sportaréna)
2024. március 6.
Cradle Of Filth: jövő tavasszal újra Budapesten az angol metal legenda (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Napóleon a mozikban
Újabb spanyol filmmel érkezik a Pannónia Entertainment
A hétvégén két díjait is nyert a Libertate’89 – Nagyszeben
Kísérőprogramok a Verzió Filmfesztiválon
Európai filmkülönlegességek és új magyar alkotások premier előtt az art mozik ünnepén
Vermeer – A valaha volt legátfogóbb életmű-kiállítás
A legjobb kortárs olasz filmekkel szombaton kezdődik a 21. Olasz Filmfesztivál, a Mittelcinemafest
Dán tragikomédia érkezik novemberben a mozikba
 kiemelt 
Lenny Kravitz- Blue Electric Light Tour
  
Az amerikai rockikon, Lenny Kravitz, négy Grammy-díjjal és több mint 40 millió eladott lemezzel büszkélkedhet

HOBO Vadászat 40
Először koncertezik Magyarországon a Take That!
Meshuggah + Avatar + The Halo Effect Budapesten
Cradle Of Filth: jövő tavasszal újra Budapesten az angol metal legenda
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 star trek    pomogácsok brutal monsters    angelina jolie    bolondos dallamok    oscar    atkinson    imperial never say die    haydamaky    tintin    dog eat dog    álomháború    architect    jégkorszak    együtt az ég alatt    mundruczó kornél    world painted blood    wasp    vince vaughn    czutor zoltán    ghost brigade    tiamat    tankcsapda    lillian axe    dustin hoffman    bridge & tunnel  

r44
Copyright 2000-2023 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!