hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
kultúra [előadás]  2023. augusztus 30. szerda   06:16
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Szombaton a Hősök terén hangzik el először Budapest új nagyzenekari nyitánya


  A Budapest 150. születésnapját ünneplő szeptember 2-i ingyenes szabadtéri koncert egyben évadindító is: ez lesz Fischer Iván és a Fesztiválzenekar első hazai hangversenye a 40., jubileumi szezonjukban. A közönséget a fúzió lehetőségeit vizsgáló kortárs nagyzenekari nyitány ősbemutatójával, és egy mennydörgéserejű Eroicával várják.
  
  A Budapesti Fesztiválzenekar és Budapest Főváros Önkormányzata tavasszal írt ki zeneszerző-pályázatot egy nagyzenekari nyitányra, amely megidézi a 150 éves Budapestet, a három város egyesítését és a főváros összetett kulturális-történelmi-urbanisztikai identitását. A versenyt egy ifjú, mindössze huszonöt éves zeneszerző, a Junior Prima díjas Oláh Patrik nyerte, az első lovári nyelvű mise szerzője, aki műveiben általában is az autentikus cigányzene és a klasszikus zene kapcsolódásait keresi. Nem kivétel ez alól új nyitánya, a Fusion sem, amely az egyesülés, összeolvadás zenei lehetőségeivel kísérletezik, hogy így is érzékeltesse a Budapestet egykor létrehozó fúzió jelentőségét.
   „A három városhoz fűződő érzelmeimmel próbáltam megfogalmazni Pest nyüzsgését, Buda kifinomultságát, Óbuda lakótelepeit és római emlékeit” – avat be a szerző a nyitány koncepciójába. A Fesztiválzenekar a szeptember 2-i esti ősbemutató előtt stúdióban is rögzíti a darabot, hogy Budapest új nyitányának részleteit a főváros intézményei és cégei is felhasználhassák majd rendezvényeiken.
  
  Hősies-e még az Eroica?
  A Hősök terén elhangzó másik mű, Beethoven 3. Esz-dúr (Eroica) szimfóniája is igazi különlegességnek ígérkezik. Már a mű eredeti bemutatásának időszakában, 1805 után világos volt, hogy új lapot nyit a zenetörténetben, hogy léptékében és páratlan szuggesztivitásában felülmúl minden korábbi szimfonikus zenét. A BFZ nyári turnéján Londonban, Grafeneggben és Brémában is eljátszotta a szimfóniát, és a kritikusok ünnepelték a „kiemelkedő”, „sok éve nem hallott” színvonalú Eroicát, egyikük „érzékinek”, „lágynak”, másikuk „felvillanyozónak” ítélte, de volt, aki úgy érezte, egy ponton „mintha mennydörgés lökte volna le a székéről”.
  „Fischer Iván mindig izgalmas, friss szemlélettel nyúl a klasszikus szimfonikus repertoár darabjaihoz” – magyarázza Erdődy Orsolya, a BFZ menedzserigazgatója. „Biztos vagyok benne, hogy a BFZ előadása rejt meglepetéseket az Eroica ismerőinek, és megérinti majd azokat is, akik most ismerkednek a szimfóniával – és nemcsak a zárótétel magyar verbunkos motívuma miatt”.
  
  Program:
  18.30. Köszöntők: Fischer Iván, a BFZ zeneigazgatója és Karácsony Gergely főpolgármester
  Oláh Patrik: Fusion (Fúzió) – Budapest új nyitányának ősbemutatója
  Ludwig van Beethoven: 3. (Esz-dúr, „Eroica”) szimfónia, op. 55
  19.40. Fischer Iván dedikál
  A hangverseny ingyenes, a közönség a téren 17.30-tól foglalhat helyet, a szervezők a kényelmesebb zenehallgatás érdekében papírszékekkel is készülnek.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2023. szeptember 26.
Új lemezzel, énekessel kiegészülve tér vissza Vinnie Moore Budapestre
Miyavi: 4 év után újra Budapesten a szamuráj gitáros (Dürer Kert - Budapest)
2023. szeptember 30.
Ben Granfelt és Son Henry nyitja az őszi blues-rock koncertsorozatot
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Cziffra György Fesztivál
Szőnyei György: Négyzetek
Magyar–olasz kulturális találkozások: pénteken kezdődik az Európai Hidak fesztivál!
Polgár Éva zongoraestje a Bartók Emlékházban
Komolyzene nincs? – provokatív kampányt indított a Danubia Zenekar
Esterházy Art Echo - Barokk és kortárs zenei dialógus Tihanyban
Jazz est, szórakoztató zenetörténeti előadás és filmvetítés Szentendrén a Cziffra Fesztiválon
Kurtág György: Fin de partie (A játszma vége) – Koncertszerű előadás
 kiemelt 
Meshuggah: monumentális turnényitás Budapesten, az Avatar vendégszereplésével
  
Március 7-én végre Budapesten is bemutatja legutóbbi lemezét a Meshuggah

Ben Granfelt és Son Henry nyitja az őszi blues-rock koncertsorozatot
Annisokay: modern metalcore hármas élén, új dalokkal tér vissza a német csapat
Miyavi: 4 év után újra Budapesten a szamuráj gitáros
Cradle Of Filth: jövő tavasszal újra Budapesten az angol metal legenda
 friss hozzászólások 

Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Világsztár zongorazseni először Budapesten (1)
Epica, Apocalyptica (3)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 30y    origin    black procession    red hot chilli peppers    zoolander 2    paul di´anno    szalay péter    high on fire    this gift is a curse    heidevolk    ivan &the parazol    pet needs    bibliotheque pascal    endless main    bardo    linkin park    lock up    long distance calling    no turning back    moulin rose    jetsam    as you drown    jens bogren    symphorce    nyírség táncegyüttes  

r46
Copyright 2000-2023 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!