hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
hírek   2023. július 10. hétfő   06:07
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Szívbemarkoló magyar nyelvű dallal jelentkezik ZÓRA


  A Fonogram-díjas, összetéveszthetetlen hangú ZÓRA abban a különleges helyzetben van, hogy Budapesten és Los Angelesben is otthon érzi magát. Saját bevallása szerint a folyamatos „elmenésnek” van egy különös ereje, amitől még jobban ott kell lennie, ahol van. Most megjelenő Elmentél című dalában pedig többek közt ez a két világ is keveredik, hiszen az első olyan szerzeménye, amiben magyar és amerikai zenészekkel is együtt dolgozott.
  
  Urbányi Zóra nem kis feladatra vállalkozott, amikor Los Angeles mellett Magyarországon is elkezdett aktívan koncertezni, ezzel egyre gyarapodó rajongói bázist szerezve magának. Kollár-Klemencz László dalának, az Iszom a bortnak a feldolgozásával került be a köztudatba, és még ugyanebben az évben elnyerte Az év felfedezettje elismerést a Fonogramon. Azóta több saját dallal is jelentkezett, és sorra tölti meg a budapesti koncerttermeket. A most megjelenő Elmentél című szerzeményt pedig több zenész barátjával rögzítette.
  
   A dal producere Miles Jay, Zóra Los Angeles-i alkotótársa, aki nagy tisztelője a magyar zenének és a magyar nyelvnek, és nem mellesleg rengeteg különleges hangszeren játszó virtuóz zenész. A tavaszi teltházas MOMkultban tartott koncerten fel is lépett Zórával, és őt is hamar szívébe zárta a hazai közönség.
  
   Közösen keresték meg a dal rendhagyó dinamikáját, lüktetését, bátorságát. Egy ponton aztán csatlakozott hozzájuk Rod Castro barátjuk, akivel Zóra és Miles már évek óta lépnek fel együtt koncerteken és Los Angelesi bárokban, és akit korábban egyébként Grammy-díjra is jelöltek. A közös zenélésre ZÓRA a következőképp emlékszik:
  “Rod játéka egy olyan egyedi világot tett hozzá a dalhoz, ami köré végül sok minden épült. Például elmondhatjuk, hogy a második versére már simán lehet táncolni. Én legalább is szoktam.
  
  Ahogy a dal formálódott, úgy egyre többen csatlakoztak a csapathoz, köztük a szintén amerikai Tommy Cappel dobos (Beats Antique). A szerzemény végső formájának elérésben, vagyis a keverésben pedig jelentős szerepet játszott az a Phillip Broussard Jr., aki rendszeresen dolgozik Rick Rubin mellett, és közösen olyan előadók lemezeinek elkészítésében vettek részt, mint Adele vagy Cat Power.
  Az Elmentél című dal alapötlete ZÓRA saját bevallása szerint azért is érdekes, mert szinte a semmiből jött, és egy olyan történet, ami nem vele történt, még nem róla szól, mégis fontosnak érzi, hogy elmesélheti.
  
  “Ez a dal abban az időszakban született, amikor a Mámor. Míg a Mámor egy égő érzés, úgy, hogy még meg sem történt, az Elmentélben már egy egész élet ott van, gyász, tiltakozás, kapaszkodás, megbánás, veszteség, tombolás és közben meg egy felszabadulás, megadás.” - meséli a dalról ZÓRA.
  
  A dalhoz készült klip koncepciója ezúttal is ZÓRA testvére, Urbányi Kristóf ötlete nyomán született. Ő talált egy archív felvételt, amiről később kiderült, hogy Chicagóban készült a hatvanas években egy magyar származású zenész temetésén. A zenészek és a hozzátartozók is, akiket látunk, a magyar közösség tagjai. A hangsúly azonban nem a temetés, hanem az ünnepelve búcsúzás.
  
  “Az a sok érzés, ami a dalban kavarog, számomra megjelenik a klipben és a táncban, a tangóban. Vadas Géza fényképezte, akivel most dolgoztunk először, de biztosan nem utoljára. Úgy videózta a jeleneteket, hogy szinte együtt táncolt a szereplőkkel, Assyiával és Gáborral. A csodás ruhákat Szlávik Istvántól kaptuk. Az eddigi videóimban csak én szerepeltem, most viszont erősen éreztem, hogy nem ezt szeretném. Nehéz volt elképzelnem, hogy lesz más karakter is a filmben, most pedig már nélkülük lenne nehéz elképzelni. A forgatás valahogy úgy alakult, hogy életem egyik legjobb élménye lett.
  
  Az Elmentél tehát egy szuggesztív, az érzelmek széles skáláját felölelő szerzemény, ami mély mondanivalója mellett kifejezetten fülbemászó és dinamikus. Az egészet Zóra különleges hangja és egyedi világa teszi teljessé - méltó folytatása a már említett Mámor és Iszom a bort című daloknak.
  
  
  
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. május 9.
Esti Kornél a Budapest Parkban
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
 a rovat legfrissebb cikkei: 
A Sons Of Silver megosztotta a legújabb dalát
A Fame On Fire új kislemezzel indítja az évet
Szavak nélküli zarándoklat - megjelent a Qualitons új dala és videoklipje
Jagwar Twin: Virális sikertől a Thirty Seconds To Mars Európa-turnéjáig!
A Yours Truly hamarosan új albummal jelentkezik
Debütáló EP-vel jelentkezik az Alien Chicks
A világsztár magyar zongorazseni újra az MVM Dome-ban
Megérkezett Reece Young új dala, az Am I Wrong
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 chimp spanner    arctic monkeys    admiral’s arms    az igazi kaland    joey jordison    simply red    isolated youth    nightwish    kate winslet    high on fire    nikson    ease of disgust    the moon and the nightspirit    alestorm    srecna mladina    the dethroners    rutkai bori    volt 2011    absu    stúdió galéria    talizman´s    godot    funerus    orient fall    cliff burton  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!