hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2023. június 21. szerda   00:46
nincsen hozzászólás

szerző: Morello
Gojira, Conjurer, Urne
2023. július . Barba Negra

  A tavalyi év egyik leghangulatosabb koncertje volt a Gojira előadása a Lágymányosi híd melletti Barba Negrában. Ami nemcsak arról volt emlékezetes, hogy a francia csapat remek számokat válogatott össze, bombasztikus két utolsó albumukra, a Fortitude-ra és a Magma-ra támaszkodva, hanem bitang jól megszólaló, csodálatos hangzású koncertként is megmaradt az emlékeimben az a buli. Idén ismét jött hozzánk a Gojira, új album híján továbbra is a Fortitude-dal, de ha csak megismétlik az előző fellépésüket, én már azzal is elégedett lettem volna.
  A Csepelre átkerült Barba Negra hangzásáról nagyon vegyesek a vélemények – én magam is hallottam már itt elég felejtősen megszólaló koncerteket, de kiváló hangzásúakat is egyaránt. Szóval ez alapján kristálytisztán látszik, hogy nem a hellyel magával van a baj, hanem a hangmérnököktől, vagy ki tudja milyen körülményektől függ, mikor milyen hangzást sikerül kicsiholni a ládákból. Ezúttal reménykedtünk a legjobbakban.
  
  Az Urne-nek épp csak a végére sikerült odaérni, de az egybehangzó vélemények alapján nem volt különösebben izgalmas a brit csapat, az utánuk következő Conjurer viszont több szempontból figyelemre méltó volt. A zs-re hangolt gitárokkal, masszívan megszólaló szintén brit csapat már megmozgatta a fejeket.
  A hol jobboldalról, hol baloldalról megszólaló hörgős vokálok súlyosbították a zenét, de a deszkákon kétségtelenül a legaktívabb Conor Marshall basszer volt, aki szakadatlanul pörgette a haját, körberohangálta a színpadot, vagyis nagyon élte a zenét. A végén még a közönségbe is lemászott és ott döngette a basszusgitárját. Szóval a hangulatot mindenképpen megteremtette a Conjurer, maga a zenéjük ugyanakkor nem volt túl változatos.
  
  A Gojira mára ott tart, hogy egy kellemesen megtelt Barba Negra-nak tudja prezentálni a dalait, a közönség pedig egészen eksztázisszerű állapotban, óriási üdvrivalgással, skandálással fogadta az újabb és újabb dalokat. Ezek már közel sem egy underground banda ismérvei, sőt ilyen lelkes hangulat és tetszésnyilvánítás a populárisabb, dallamosabb, heavy/power metal bandáknál szokott lenne. Úgyhogy ki kell mondjuk, a Gojira a Magma és a Fortitude albumával egyértelműen kilépett a „művészmetal” kategóriából és sikerült megindulniuk a népszerűvé válás útján. És ami a legfontosabb, hogy mindezt önfeladás, meghasonulás nélkül tették meg.
  Hiszen bár a két említett album nótái egyértelműen kevésbé tüskések, kevésbé komplexek, mint mondjuk a Terra Incognita vagy a The Link, de semmiképpen se megúszósak. Összetett, izgalmas muzsika és lehengerlő zenészi teljesítmények továbbra is jelen vannak náluk, csak mostanra mindezt úgy is meg tudták fogalmazni, hogy a kevésbé vájtfülű zenerajongókat is meg tudták vele fogni. Ez a létszám és ez az ováció bizonyíték volt erre. Már épp csak bugyikat nem dobták be a színpadra az eksztázisban úszó rajongók.
  
  A program egyébként nem sokban különbözött a tavalyitól, de ahogy nézem, ezen a turnén eléggé kiismerhetetlen a csapat, pár számot szívesen variálnak a setlist-ben. Ez jó is, az internet segítségével ma már túl kiszámíthatónak tekinthető programokban jól jön némi izgalom. Ma például az Oroborus-sal kezdtek, ami a 2008-as The Way Of All Flesh album nyitánya. Ezt követte a betonsúlyú Backbone az eggyel korábbiról, majd a csikorgó gitárjaival és ragadós refrénjével egyértelmű slágerré vált Stranded a Magma-ról.
  Az éteri hangulatú Flying Whales a mai koncerten is működött, a végére azért zúzóssá vált. A zúzásból és Mario Duplantier beteg ütemeiből nem adott alább a The Cell sem, és ha már Mario, a The Art Of Dying introja pedig egyszerűen maga a csúcs. A dobos egészen elvetemült pillanatait hozta ez a nóta.
  
  Mario-nak csak az a jellegzetessége, hogy géppuskaként szegel (azt is tud), jazz-es, kifacsart ritmusokkal bolondít (azt is tud), finom cinezéseket sző a tempói közé (azt is tud), figyelemreméltó kiállásokat, színezéseket visz a játékába (azt is tud). Hanem mindez egyben, egy egészen kiváló képességű és felkészültségű dobossá teszi, akinek a munkáját akár az egész koncerten figyelheti az ember úgy, hogy ne unja meg. Az előadás ezen a pontján még egy kis dobszólóval is engedélyezett némi pihenést a többieknek.
  A Fortitude album zárószáma, a szintén elvetemültségéről híres Grind ismét lezúzta a hallójáratokat, majd jött ugyanerről a lemezről a látványos, animációs, lélekbemarkoló háttérvetítéssel színesített Another World, ami különösképpen beszippantotta a közönséget.
  
  Ahogy említettem, a tavalyi koncert a csodaszép, kristálytiszta hangzása miatt volt magával ragadó, ez a mostani azonban nem indult annyira biztatóan. A csapat teljesítményét persze szó nem érheti, de a koncert eleje azért nem szólt túl tisztán. Kissé zajos, dübörgős, túlvezérelt volt a megszólalás. A gitárokat alig lehetett hallani, illetve Joe Duplantier éneke is elég tompán, szinte a háttérből szólt. Ez utóbbi mondjuk jellegzetessége a Gojirás hangzásnak még a lemezen is, hogy Joe mintha egy fal mögülről üvöltözne, ez a későbbiekben is így volt, de eleinte ez se volt olyan jól kivehető.
  Viszont így nagyjából a koncert közepére, az Another World-re sikerült minden potmétert megfelelőre húzni, így innentől lehet azt mondani, hogy tényleg sikerült ugyanazt a varázslatos hangzásbeli hangulatot elérni, mint ami tavaly volt. Innentől ismét csodálatos, arányos hangzásban hallhattuk a dalokat, így az Another World és innentől tulajdonképpen mindegyik dal a mai előadás csúcspontjának volt tekinthető.
  
  Ekkor került csak elő a Fortitude lemez nyitánya, a Born For One Thing, majd pedig pár korábbi dal érkezett, a szintén lenyűgöző L´Enfant Sauvage,de előkerült az Our Time Is Now, ami egy új dal. Szóval nem mondhatjuk, hogy különlegességből hiány lett volna a mai koncerten.
  Mostanra már tényleg mágikus hangulat uralkodott a teremben, minden szám utáni ovációval és skandálással. De még ezt is sikerült fokozni a The Chant-tel, ami az újkori Gojira egyértelmű slágere. Légiesen könnyed, szárnyaló szellemű dal, amely bele tud férkőzni a hallgató egész lényébe. A konfetti-eső pedig feltette az i-re a pontot.
  Innentől már valóban slágerparédénak volt nevezhető az utolsó negyed óra. Nem maradhatott ki a pusztuló Földünkre figyelmet felhívó Amazonia (bár több más dal is ezt a tematikát járja körbe), a maga kissé dzsungás hangulatával. Remekül szólt ez is. Az este legsúlyosabb dalának talán a Silvera-t tekinthetjük, itt még megtornáztathatta a nyakcsigolyáit, aki akarta a betonsúlyú riffek hallatán. A buli végére a Vacuity maradt, a The Way Of All Flesh album nótája, ami megint csak meglepetésnek tekinthető, hiszen nem egy gyakori koncertnóta.
  
  A Gojira tehát nem teljes mértékben ismételte meg a tavalyi előadását. Bár a program magja ugyanaz volt, némi variálást azért eszközöltek a setlist-ben. A végére már a hangzásra se lehetett panaszunk, szóval ezúttal is egy varázslatos előadást hozott el nekünk a francia csapat. Ezúttal talán kicsit kevesebb volt a showműsor, mint tavaly, ezt egy kicsit hiányoltam. Joe persze ma is rendkívül kedvesen, szerényen konferált, Mario viszont tavaly nagyobb ovációt aratott a „Nem hallom a hangotokat!” feliratú, magyar szövegű táblájával, ma ez kimaradt. Jean-Michel Labadiegg a tőle megszokott módon, őrült lendülettel pörgött, forgott, ugrált a színpadon. Ő a dinamizmus egyszemélyi megtestesítője a zenekarban. Christian Andreu gitáros pedig az ugyancsak tőle megszokott visszafogottsággal lóbálta a haját, de azért ő is megfordult a színpad több szegletében.
  Lehetne rajta vitatkozni, kinek melyik Gojira koncert lopta bele magát jobban a szívébe, aki a tavalyi bulin is ott volt. Egy biztos, a francia zenekar egészen egyéni hangzással és zenével rukkol elő újra és újra, ami manapság csak nagyon keveseknek a sajátja. Joe megemlítette, hogy írnak pár új dalt és utána ismét visszatérnek hozzánk. Nagyon várjuk az új Gojira lemezt, az eddigiek alapján már látatlanban mondható, hogy a csalódás kizárt.


Kulcsszavak:
  gojira     conjurer     urne 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó cikkek: 

Hozzánk is eljut a Megadeth turnéja

A Melbourne-i szimfonikus metál zenekar, az ANA szerződést kötött az Eclipse Records-szal

Márciusban európai turnéra indul a Polaris

CMF2 című szólóalbumának turnéjával jön Budapestre Corey Taylor, nyílik az exkluzív elővásárlási lehetőség

Az Ohio-i The Plot In You bejelentette a régóta várt európai turnéját

 programajánló: 
2023. december 20.
Ritual, Drone, Breakcore, ez a Havizaj #132
2024. február 10.
HOBO Vadászat 40 (Papp László Budapest Sportaréna)
2024. március 6.
Cradle Of Filth: jövő tavasszal újra Budapesten az angol metal legenda (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Indie rock királyai a The Sherlocks és a DOTE a Dürer kertben
Fear Factory, Butcher Babies, Ignea, Ghost Of Atlantis
Black Veil Brides az Arénában
Halocene
Insomnium, In Mourning, Kvaen
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana
Elefánt záró aktus a Budapest Parkban
She Wants Revenge a Dürerben
Architects a Budapest Parkban
Kreator, Biohazard, Terror, Sacred Reich, Remorse, A.M.D., Archaic
Depeche Mode – amikor 50.000 szív egyszerre dobban
Guns ’N Roses, Phil Campbell And The Bastard Sons
Ismét tatárjárás Magyarországon – The HU a Budapest Parkban
 kapcsolódó videók: 

Gojira
 kiemelt 
Lenny Kravitz- Blue Electric Light Tour
  
Az amerikai rockikon, Lenny Kravitz, négy Grammy-díjjal és több mint 40 millió eladott lemezzel büszkélkedhet

HOBO Vadászat 40
Először koncertezik Magyarországon a Take That!
Meshuggah + Avatar + The Halo Effect Budapesten
Cradle Of Filth: jövő tavasszal újra Budapesten az angol metal legenda
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 bárka színház    nin    moratorium    tankcsapda    livesound    scarlet aura    pozvakowski    taking back sunday    james sullivan    red dragon cartel    a papháború a vámpírok ellen    tales of evening    municipal waste    steven spielberg    black label society    flamedrop    kamikaze scotsmen    dharma    postmodern jukebox    arriba    helloween    dio    sigma    hajdu zsolt    she wants revenge  

r46
Copyright 2000-2023 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!