hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
magazin [asztaltársaság]  2023. június 13. kedd   06:25
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Budapest-nyitány: megvan a BFZ és a Főváros közös zeneszerző-pályázatának győztese!


  A Budapesti Fesztiválzenekar és Budapest Főváros Önkormányzatának közös zeneszerző-pályázatán a Junior Prima díjas Oláh Patrik végzett az első helyen. A második helyezett Bánkövi Gyula zeneszerző-zenei szerkesztő, a harmadik pedig a Virtuózokból is jól ismert Szüts Apor lett.
   A győztes pályaművet, Budapest nyitányát a Budapesti Fesztiválzenekar mutatja be szeptember 2-án egy nagyszabású, ingyenes szabadtéri koncerten a Hősök terén, így ünnepelve meg Budapest 150. születésnapját. A pályázat díjazottjainak az okleveleket Karácsony Gergely főpolgármester, Erdődy Orsolya, a Budapesti Fesztiválzenekar menedzser-igazgatója és Tihanyi László zeneszerző-karmester, a zsűri elnöke adták át június 10-én a Zeneakadémián.
  
  A zeneszerzőverseny fontos kitétele volt, hogy a beküldött zeneművek méltó módon idézzék meg a 150 éves Budapestet, a három város egyesítését és a főváros összetett kulturális-történelmi-urbanisztikai identitását. A született pályaművek műfaja nagyzenekarra írott komolyzenei mű, ünnepi nyitány. A szakmai zsűri elnöke, Tihanyi László a versenyről és a beérkezett alkotásokról így nyilatkozott:
  
  „Szép és nemes gesztus, hogy Budapest Főváros Önkormányzata és a Budapesti Fesztiválzenekar a város egyesítésének 150. évfordulójára zeneszerzőversenyt hirdetett, egy, a fővárost mai zenei eszközökkel reprezentáló, új, nagyzenekari mű megírására. A beérkezett, közel 40 pályamű mutatja, hogy a lehetőség beindította a zeneszerzők fantáziáját. Nem volt könnyű döntést hozni, mert sokféle elképzelés, stílus, zeneszerzői gondolkodásmód jellemezte a kompozíciókat, és a feladat speciális jellegét is figyelembe kellett venni. Megnyugtató, hogy a zsűri végül szinte teljesen egyhangú döntésre jutott. A magam részéről őszintén remélem, hogy a főváros, és vele a művészi zene kedvelői egy új, értékes zeneművel gazdagodtak.”
  
  A nyílt, jeligés pályázat győztese Fusion – „off-white” jeligével beadott pályaművével Oláh Patrik Junior Prima díjas zeneszerző lett, aki több országos és nemzetközi versenyen ért már el kiemelkedő eredményt, műveinek alapját az autentikus cigányzenéből ismert alkotóelemek képezik. A 2021-es Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson bemutatták a zenetörténet első lovári nyelvű miséjét is, amit ő írt, és amelynek szövegét Ferenc pápa személyesen hagyta jóvá.
  
  A második helyezett az Erkel Ferenc-díjas és Bartók Béla–Pásztory Ditta-díjas Bánkövi Gyula zeneszerző, az MTVA vezető szerkesztője, aki a „Budapest-Horizont – 2023” jeligéjű alkotásával pályázott. A zeneszerzés szak elvégzése után zenei rendezést és szerkesztést tanult szintén a Zeneakadémián. Ezután került a Bartók Rádióhoz, ahol jelenleg programszerkesztői munkája és műsorai (Lemezelő, Hang-fogó) mellett a kortárs zene felelőse is. Műveiben kiemelt helyen szerepel az elektroakusztika, és érdeklődik a zenei folyamatok különleges térbeli elhelyezése, az új hangszerek, valamint a szokatlanul izgalmas hangzások iránt.
  
  Budapest Festival Overture – „to me it’s my birthplace” jeligével beadott pályaművével Szüts Apor karmester, zongoraművész, zeneszerző, a Budafoki Dohnányi Zenekar zongoristája és zeneszerzője végzett a harmadik helyen, aki számára a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató verseny hozta meg az országos ismertséget. 2014-ben a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál operaíró versenyének Tehetség-díjasa lett A hallei kirurgus című operájával. 2020-ban különdíjat szerzett a Bartók Világverseny vonósnégyes zeneszerzésversenyén, 2022-ben a bécsi Vienna Classical Music Academy nemzetközi zeneszerzésversenyén kiemelt 1. díjat szerzett. Korábban állandó résztvevője volt az MTVA Hangvilla című zenei ismeretterjesztő sorozatának Batta András zenei illusztrátoraként.
  
  A pénzjutalommal járó verseny zsűrijének tagjai Tihanyi László zeneszerző-karmester mellett Farkas Zoltán zenetörténész, a Bartók Emlékház igazgatója, és Serei Zsolt zeneszerző-karmester voltak.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. június 29.
3 nap · 29 zenekar · zéró szemét – jön az idei Alpárfeszt!
2024. július 2.
The Amity Affliction, Infected Rain: csomagban olcsóbb a jegy a nyár két ütős bulijára
2024. július 3.
Először koncertezik Magyarországon a Take That!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Lengyel és magyar művészek koncertje a II. Budapesti Nemzetközi Orgonafesztiválon a Belvárosi Főplébánia-templomban
Kortársak és klasszikusok a Zsámbéki Nyári Színház idei műsorán
Megnyitja kapuit a titokzatos kert - A Magyar Képzőművészeti Egyetem programjai a Múzeumok Éjszakáján
Reflexiók, világhírű szólisták, 30 ország művészei a Fesztivál Akadémia Budapesten
Július elején érkezik a Denagyvilág
Remek zenékkel, lemezbemutatóval és táncházakkal zárja évadát a Fonó
Rajzpályázatot hirdet a Fesztivál Akadémia Budapest Vivaldi: Négy évszak gyermekszemmel
Magyar siker a zongora-iparban
 kiemelt 
Thy Art Is Murder, Fit For A King, Knosis: nyári katlan-core a Barba Negrában
  
Súlyos deathcore / metalcore hármas fokozza majd a katlan hőséget a budapesti nyár közepén: július 4-én este a Thy Art Is Murder és a Fit For A King már jól ismert produkciója mellett most egy különleges japán projekt, a Knosis is bemutatkozik majd a Barba Negrában

Új dalokkal tér vissza Richie Kotzen a Dürer Kertbe
Júliusban kétnapos koncept eseménnyel érkezik az INOTA Focus az erőmű Turbinacsarnokába
Rockmaraton 2024
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 ihm    the edge    dav    palmetta    sucker punch    emancer    atlasz gábor    tommy emmanuel    irepress    faster    simon roman - ének    wilhelm scream    ronnie james dio    vanderbuyst    thor    concrete    Ø    editors    pure love    off with their heads    abbath    mitch tucker    beri ary    the adjustment bureau    chris martin  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!