hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
előzetes [fesztivál]  2023. május 15. hétfő   06:25
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
A Kowalsky meg a Vegával ünnepel a 20. Cseresznye Fesztivál!


  Éppen két évtizede, vagyis kereken 20. alkalommal rendezik meg idén a már megyei legendaként számon tartott szomolyai Cseresznye Fesztivált. A mezőkövesdi járás ikonikus nyárindító bulija messze földön híres, csakúgy, mint a község világszerte ismert cseresznyéje, amiért az ország legtávolabbi pontjáról is szívesen zarándokolnak a környékre a gasztronómia szerelmesei: hiszen a szomolyai fekete az egyik legízletesebb cseresznyefajtánk
  
  A turistákat pedig amellett, hogy belekóstolhatnak az őstermelők méltán kedvenc cseresznyés süteményeibe és szörpjeibe, vidám fesztiválhangulat és emlékezetes koncertek várják. A jubileumi eseményre ráadásul – stílusosan – a szintén huszadik születésnapját ünneplő Kowalsky meg a Vega zenekar érkezik főfellépőként.
  Ám itt még nem áll meg a buli: Kowalskyék mellett kórusok, humoristák, néptáncosok és egy vándorszínházi társulat is beveszi majd a színpadot, a vasárnapi záróakkord pedig nem más, mint a közkedvelt underground hip-hop előadó, Fankadeli performansza lesz. A hangulatos vásári forgatag, a vezetett túrák a kaptárkövekhez, valamint a különleges bórkóstolók mellett a gyerekekkel érkezőkre is gondoltak a szervezők: a Faluház kertjében a mesterségek udvara igazi időutazással és népi játszóházzal, míg az iskolaudvar mini vidámparkkal várja a családokat.
  
  20. Cseresznye Fesztivál
  2023. június 3-4., Szomolya
  Az esemény ingyenes!



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2023. szeptember 30.
Ben Granfelt és Son Henry nyitja az őszi blues-rock koncertsorozatot
Ürprogramot indît az Elefánt a Budapest Park évadzáróján
2023. október 12.
Dühös deathcore négyes októberben: Thy Art Is Murder, Fit For An Autopsy, Whitechapel és Spite a Barba Negrában
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Meshuggah: monumentális turnényitás Budapesten, az Avatar vendégszereplésével
Ürprogramot indît az Elefánt a Budapest Park évadzáróján
Ben Granfelt és Son Henry nyitja az őszi blues-rock koncertsorozatot
Annisokay: modern metalcore hármas élén, új dalokkal tér vissza a német csapat
Miyavi: 4 év után újra Budapesten a szamuráj gitáros
Cradle Of Filth: jövő tavasszal újra Budapesten az angol metal legenda
Újbuda Jazz Fesztivál – klasszikusoktól a kísérletekig: végtelen jazz a Fonóban
Dühös deathcore négyes októberben: Thy Art Is Murder, Fit For An Autopsy, Whitechapel és Spite a Barba Negrában
 kiemelt 
Meshuggah: monumentális turnényitás Budapesten, az Avatar vendégszereplésével
  
Március 7-én végre Budapesten is bemutatja legutóbbi lemezét a Meshuggah

Ürprogramot indît az Elefánt a Budapest Park évadzáróján
Ben Granfelt és Son Henry nyitja az őszi blues-rock koncertsorozatot
Annisokay: modern metalcore hármas élén, új dalokkal tér vissza a német csapat
Cradle Of Filth: jövő tavasszal újra Budapesten az angol metal legenda
 friss hozzászólások 

Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Világsztár zongorazseni először Budapesten (1)
Epica, Apocalyptica (3)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 tasters    képzelt város    billy idol    deviant    perfect symmetry    snow white and the huntsman    megan fox    sziget 2009    kálloy molnár péter    billy the kid    goulasch exotica    autumn    monte cristo    rage against the machine    zac efron    lowbau    S X    necropolis    la casa fantom    polar bear club    gillian anderson    europica    machinae supremacy    alice in chains    mission: impossible 4  

r44
Copyright 2000-2023 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!