hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
hírek   2023. április 20. csütörtök   07:51
nincsen hozzászólás

szerző: ma
„Levelek a föld alól” címmel érkezik a nyíregyházi PETOFI új kislemeze


  A nyíregyházi melodic-hardcore PETOFI új hangzóanyaggal jelentkezett 2023. április 19-én. Az új EP-n található dalok hangzásvilágban a korábbi stílust követik, azonban énekben új vizekre merészkednek és már a 2019-es „Rossz döntések naplója” című lemezen található dallamos vokállal való kísérletezés nagyobb arányban mutatkozik meg.
  
  A dalokon a zenekar már 2020-ban elkezdett dolgozni, azonban számos, előzetes demofelvételt követően vonultak stúdióba. A banda történetében először, a törökbálinti Supersize Recording Studio falai között rögzítette a dalokat 2022 végén. A felvételekért és produceri munkáért Fejér Dániel azaz Dexter felelt.
  
  „A zenekar stílusban alapvetően ugyan azon az úton halad tovább, amire tíz évvel.ezelőtt rálépett, viszont számos kísérleti elemet különleges megoldást lehet majd az új dalokban felfedezni. Dexter masszívan megemelte a stúdióban eltöltött idő minőségét, hiszen a befektetett produceri munkájával és profizmusával rengeteget javított a dalokon és nyitott ki számunkra korábban teljesen ismeretlen szobákat a dalszerzés terén.”Pór Péter, ének
  
  „Levelek a föld alól” – Dallista:
  1. Réveteg
  2. Szürke
  3. Komorebi
  4. Posztó
  
  A kislemez borítóját Bödecs András (The Idoru, This Calling, Poison Alley) készítette.
  
  
  A lemezmegjelenéssel egyidőben a „Komorebi” című dal egy videóklippet is kapott, amit a zenekar Luca Broglia-val készített, akit a legtöbben a Heartlapse zenekarból ismerhetnek.
  yMatjOvkXMI
  
  „Luca-val különleges volt dolgozni, hiszen egy egészen új szintű látásvilágot hozott a klipkészítésben számunkra. Nagy Gerdával (Kytaro, Parallel Patterns) Art Directorként kiegészülve egy olyan hangulatot teremtettek a dalnak, ami nagy valószínűséggel örökre tudat alatt maradt volna, ha ők nem hozzák ezt elő.”Szabó László Ádám, gitár
  
  „A lemezfelvétel és a klipforgatás során azzal az eszelős mértékű, fanatikus hozzáállással találkoztam amelyet eddig csak saját zenésztársaimon tapasztalhattam meg életemben. Mérhetetlenül hálás vagyok Dexternek, Lucának és Gerdának amiért az utolsó utáni pillanatig változatlan energiával és lelkiismerettel dolgoztak azon, hogy mindent apró részlet tökéletesen illeszkedjen a kirakósban.”Tomasovszki Zoltán, gitár
  
  Az új dalok minden nagyobb streaming platformon elérhetőek, valamint a zenekar több állomáson is
  bemutatja őket a következő hónapokban:
  2023.06.23. – BUDAPEST – DÜRER KERT
  Vendégek: Anchorless Bodies, Satelles, Heartlapse
  2023.05.06. – VESZPRÉM – TEREM
  Vendégek: Satelles, Lightchaser
  2023.04.29. – NYÍREGYHÁZA – CLUB HOLLYWOOD
  Vendégek: Satelles, Sharin’, Estenden
  2023.04.28. – GYŐR – BETON
  Vendégek: Satelles, Sharin’
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
2024. tavaszán: The Devil Wears Prada európai turné
Nu-metal invázió: a Profiler, The Gloom In The Corner és Vended koncertezik Európában
Az Early November kiadta a “The Fool” című dalát, a soron következő albumuk előtt
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 simple plan    jonny greenwood    scorsese    twin temple    petijegy    white stripes    paul bettany    felemelkedés    bognár szilvia    trollech     leonardo dicaprio    drew barrymore    ladánybene 27    parov stelar    hope the last    ang lee    steelwing    beneath the void    kósza band    almanac    indian    gerard butler    wind rose    i divine    atticus  

r48
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!