hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2023. április 12. szerda   07:30
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
A Juhász Gábor Trió PLANET című duplalemezét hallhatjuk csütörtökön a Fonóban Karosi Júliával
2023.április 13. Fonó

  Rendhagyó duplalemezen jelent meg a Juhász Gábor Trió PLANET című albuma, amihez most a Fonóban kerülhet közelebb a közönség április 13-án. A lemez két vendége, Tony Lakatos és Karosi Júlia közül utóbbi a koncerten is közreműködik majd. Egyik legnagyobb zenei történetmesélőnk, Juhász Gábor technikailag is rendhagyó albumának két korongján ugyanazok a dalok szólalnak meg analóg, illetve digitális, utómunkázott felvétel formájában. Igazi ínyenceknek való zenei anyag ez, mind művészileg, mind technikailag.
  
  A PLANET ötlete a bezárások alatt született, erről így mesél Juhász Gábor:
  „A bolygókhoz valójában nem kell távcső, hiszen annyira gyönyörűen lehet látni őket, csak nem tudjuk, hogy ők bolygók. Fölnézünk az égre és ott látjuk ezeket a pöttyöket, látszik a Göncöl’, az Orion, a Sírius, viszont vannak amik mozognak és néha egészen elképesztően szépen csillognak. Tegnap például a Hold mellett volt a Mars. Nyilván ezt a régiek tudták, hiszen régóta foglalkoztatja ez az embereket. A görögöknek sem volt távcsövük, mégis látták a bolygókat.”
  
  A művésszel készült egy podcast beszélgetés,, ahol mesél a lemezről és a közelgő koncertről is.
  
  Juhász Gábor meséi gitárhúrokon bontakoznak ki, és rendszerint egyfajta líraisággal szólalnak meg. A Fonó-béli koncerten régebbi és legújabb kompozícióit tárja a közönség elé triójával. A jelenlegi formájában 2016 óta működő Juhász Gábor Trió olyan szerves és stabil egység, akár egy háromlábú szék, ezért még a jól ismert történetekbe is könnyűszerrel képesek újabb és újabb zenei fordulatokat csempészni, meglepve egymást és a közönséget. A formációnak van miből válogatni, hiszen öt albumnyi zenei anyagot rögzítettek az elmúlt öt év során (ezek közül három lemezen, kettő pedig videón jelent meg). Ezek többségét szerzőként Juhász Gábor jegyzi, azonban saját bevallása szerint minden egyes darab egy közös alkotói folyamat eredménye. A gitárművész-zeneszerző nemrégiben egy új lemezanyagot is rögzített triójával, melyet a bolygók mozgása és azok emberre gyakorolt hatása ihletett.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 merlin    anchor    radio panic    just go with it    complette failure    meet and greet    beatles    zöld lámpás    johnny roger    a legszebb dolog    kobalov    hungarythm    cult of grace    skull fist    cimbaliband    kajgün    bon jovi    job for a cowboy    hatóságilag tilos    mr. papagiorgio    i divine    másfél    james lomenzo    scarred by beauty    blessthefall  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!