hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2023. április 6. csütörtök   20:25
nincsen hozzászólás

szerző: Vik
Starset az Akvárium Klubban
2023. március 18. AKVÁRIUM KLUB

  Végre megrendezésre került a Starset zenekar budapesti fellépése, annyi várakozás és halogatás után. Az emberek érdeklődése kitartott, ugyanis teltházas volt a koncert. Kettő zenekart láthattunk a színpadon aznap este, a Smash Into Piecest és a Starsetet. Mindkét csapat futurisztikus, és már-már talán disztópikus aurával rendelkezik. Hogy hogyan repítettek el a jövőbe lentebb megtalálod.
  
  A kapunyitás 19:00. Tíz perccel később már körbe kanyargózott a sora az épületen belül, szinte emberi láncolatot formálva. Már ekkor gyanús volt a teltház mivolta. Teljesen megtelt a koncertterem, szinte mozdulni sem lehetett. Előzenekarok esetében nagyon ritka az ilyen fokú érdeklődés, de így biztosíthatja magának a legjobb helyet az ember.
  
  A Smash Into Pieces lépett először színpadra. A 2008-ban alakult svéd együttes hasonló vonalon mozog, mint a Starset, ezért tökéletes ráhangoló zenekarnak bizonyultak. A banda tagjai Chris Adam Hedman Sörbye (vokál), Benjmain Jennebo (gitár), The Apocalypse DJ (dobok), és Per Bergquist (gitár). A dobos egész koncert alatt egy világító maszkot viselt, ami váltotta a színét, így az arcát nem lehetett látni az előadás közben. Ez a digitális kiegészítő nagyban rásegített a futurisztikus megjelenésre. Összesen hét dalt hallhattunk tőlük ezen az estén. Az első a Wake Up volt, ami önmagában ébredést jelent, és nem maradt utána álmos senki. Második a Glow In the Dark, azaz fény a sötétben, amire a világító maszk jutott az eszembe. Utána a Let Me Be Your Superhero, a Sleepwalking, a Running Away From Home, a Vanguard, és végezetül a Boomerang, amely képes komoly daltapadást okozni. Kettősség van a disztópikus/futurisztikus kép és a zenéjük között, hiszen az utóbbi inkább a klasszikus rock felé hajaz.
  Amikor a Starset került sorra, már egy tűt nem lehetett volna leejteni a koncertteremben. A 2013-ban alakult zenekar hamar belopta magát a közönség szívébe olyan sikerekkel, mint a My Demons vagy a Monster. A zenekar tagjai Dustin Bates (vokál, billentyű, gitár), Ron DeChant (basszusgitár, billentyűk, háttérvokál), Brock Richards (gitár, háttérvokál) és Adam Gilbert (dobok). Az esti setlist 16 produkcióból állt – igazán hosszú koncertnek lehettünk tanúi. A nyitány a Carnivore volt. A zenekar összes tagjának kicsi világító pont volt az arca oldalán, ami váltotta a színét. Később kaptunk is magyarázatot, mit akar ez szimbolizálni. Manifest, Echo, Trials, Icarus, Unbecoming, és az ikonikus Monster következett. A közönség visszafogottan, de láthatóan jól érezte magát. Kicsit olyan érzés volt, mintha a Starset egy időgép segítségével tért volna vissza hozzánk koncertet adni. Az előadás fele körül levetítettek egy disztópikus kisvideót arról, mit szimbolizálnak a pici ledek. Egy gondolatserkentő szerkezet, ami a jövőben létezhet, képpé alkotja a képzeletet. A túlontúl nyájas hangú kommentátort statikus recsegés hasította félbe, és ekkor tért vissza a zenekarunk, immár szkafanderbe öltözve. Elhangzott még az It Has Begun, a Satellite, a Ricochet, az Infected, a The Breach, a Die For You, a Devolution, az Earthrise, és végezetül a My Demons. Aki eljött aznap, részese lehetett egy utazásnak a jövőbe és a múltba is.
  Összességében érdekes és egyedülálló élmény volt, amire megérte várni. Reméljük, legközelebb hamarabb elér hozzánk a jövő! :)


Kulcsszavak:
  starset     smash into pieces 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó cikkek: 

Starset – Horizons Tour – Smash into Pieces Tour 2023

Amaranthe, Sonic Syndicate, Smash Into Pieces

Amaranthe, Deals Death, Smash Into Pieces

A Concerto Music bemutatja:The Invincible Tour 2014 - Amaranthe, Deals Death, Smash Into Pieces

 a rovat legfrissebb cikkei: 
Architects a Budapest Parkban
Kreator, Biohazard, Terror, Sacred Reich, Remorse, A.M.D., Archaic
Depeche Mode – amikor 50.000 szív egyszerre dobban
Guns ’N Roses, Phil Campbell And The Bastard Sons
Ismét tatárjárás Magyarországon – The HU a Budapest Parkban
Rammstein
Vektor, Needless, Beneath The Void
Flogging Molly – táncolsz akkor is, ha nem akarsz
Gojira, Conjurer, Urne
Zenei zsenialitás éjszakája: X Ambassadors és O´Sullivan
Def Leppard és Mötley Crüe – együtt lépett fel Budapesten a rock két meghatározó alakja
Pantera koncertek a Barba Negra Red Stagen
Bring Me the Horizon koncert az Arénában
Skillet koncert a Barba Negra Red Stage-n
 kapcsolódó fotók: 

STARSET - 2023. március 18. AKVÁRIUM KLUB - HORIZONS 2022 UK/EU TOUR

SMASH INTO PIECES - 2023. március 18. AKVÁRIUM KLUB - HORIZONS 2022 UK/EU TOUR
 kapcsolódó videók: 

STARSET
 kiemelt 
A Skót bariton csillaga Hamish Hawk a Dürer kertbe látogat
  
Hamish Hawk, a skót bariton énekes-dalszerző, hamarosan Magyarországra látogat

Julian Sas, visszatér a szárnyaló blues-rocker
Meshuggah: monumentális turnényitás Budapesten, az Avatar vendégszereplésével
Ürprogramot indît az Elefánt a Budapest Park évadzáróján
Ben Granfelt és Son Henry nyitja az őszi blues-rock koncertsorozatot
 friss hozzászólások 

Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Világsztár zongorazseni először Budapesten (1)
Epica, Apocalyptica (3)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 all that remains    lóci játszik    black swan    snow white and the huntsman    deck attack    sonata artica    ten years after    beholder    kataklysm    john sykes    isolated youth    fleshgod apocalypse    emile hirsch    sigh    kukovecz gábor    violator    baltazár színház    warwick    iced earth    amon amarth    kampfar    marco mendoza trio    frankenstein-terv    rockélet    időgép  

r42
Copyright 2000-2023 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!