hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2023. március 31. péntek   08:19
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Operettből a rockszínpadra – újra rockot énekel Dolhai Attila
2023. április 16. Muzikum

  Két évtizeddel első könnyűzenei szárnypróbálgatásai után visszatér gyökereihez Dolhai Attila, aki operettszínházi munkái mellett pár éve ismét gitárt ragadott, hogy megismertesse a közönséggel másik nagy szenvedélyét, a rockot. A pandémia alatt írt dalokból 2020-ban megszületett nyolcadik önálló albuma, a Genezis, amely csaknem teljes egészében elhangzik majd az április 16-i, muzikumos bulin.
  
  A koncertről ezúttal sem hiányozhatnak a korábbi lemezek legismertebb számai, a Van, ami sikerül, a Nézőpont vagy a Rólad szóló zene, de olyan klasszikusok sem, mint a P. Box A zöld, a bíbor és a feketéje.
  
  A dalokban megjelennek Dolhai kedvenc hard rock-gitárhangzásai, miközben a Genezis mind tematikájában, mind zenei világát tekintve új irányt mutat a korábbi albumok stílusához képest.
  
  
  
  Az énekes-dalszerző ugyanis már a főiskola évei alatt a rock felé fordult, barátaival zenekart is alapított Zsámbéki zúzók néven. 1999-ben robbant be a köztudatba, amikor elénekelte a Karthago klasszikusát, az Apáink útjánt a Kifutó című tehetségkutatóban, ám végül mégsem a zenei karriert választotta.
  
  A Budapesti Operettszínház vezető színészeként vált ismertté, és az elmúlt 20 évben olyan előadások főszerepeiben láthatták őt a nézők, mint a Mozart!, a Rómeó és Júlia vagy épp a Csárdáskirálynő. Munkásságát többek között EMeRTon-díjjal és Jászai Mari-díjjal ismerték el, 2022-ben pedig Érdemes művész címmel tüntették ki.
  
  Miközben büszke operettszínházi sikereire, időről időre visszatér a dalszerzéshez, 2006 óta jelentkezik rendszeresen önálló albumokkal. 2008-ban Az Egy szerelem története a MAHASZ Top 100-as listájának 10. helyéig jutott.
  
  
  
  Nyolcadik lemeze, a Genezis létrehozásában új zenésztársak segítették, Derzsi Zsolt gitáron, Köpöncei Dániel basszusgitáron, Nagy Zsolt LISZI a billentyűknél, Brandenburg Máté pedig a dobok mögül felel a hangzásért, illetve az áprilisi koncert sikeréért. Brandenburg Máté emellett alkotótársként és hangmérnökként is közreműködött a lemez elkészítésében.
  
  Az április 16-i bulira jegyek a ide kattintva válthatók.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2023. december 3.
Dead Daisies: koncert, best of lemez
2024. február 10.
HOBO Vadászat 40 (Papp László Budapest Sportaréna)
2024. március 6.
Cradle Of Filth: jövő tavasszal újra Budapesten az angol metal legenda (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Dead Daisies: koncert, best of lemez
A kaliforniai rockzene szupersztárjai, a Queens of the Stone Age is érkezik a jövő évi Colours of Ostrava-ra
Deathstars, Priest, Liv Sin a Barba Negra-ban
Jön! Arch Enemy, In Flames és Soilwork
Krissy Matthews Band, Tommy Castro & The Painkillers
Budapest Zenitje: The Sherlocks, Carreras, Jerabek LX/XL
Egy hét és fátyolba burkolózunk: Black Veil Brides érkezik Budapestre!
Norvég és német vendégekkel érkezik Krzysztof Drabikowski Батюшка zenekara
 kiemelt 
Dead Daisies: koncert, best of lemez
  
Több mint 10 éve élteti a nagybetűs Rockzenét a The Dead Daisies! A zenekar idén kiadott válogatáslemezét mutatja be december 3-án a Barba Negrában, méghozzá ismét John Corabival a mikrofon mögött

HOBO Vadászat 40
Először koncertezik Magyarországon a Take That!
Meshuggah + Avatar + The Halo Effect Budapesten
Cradle Of Filth: jövő tavasszal újra Budapesten az angol metal legenda
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 wildbirds & peacedrums    van még remény    alain johannes    thy catafalque    szerelem    kósza band    eyes set to kill    cseh tamás    aquincum    kosztolányi dezső    hitchcock    the gaslight anthem    noah & the whale    preservation hall jazz band    eric bana    james mcavoy    csík    the clash of the titans    karthago    subliminal merger    tatum    balaton sound    lostprophets    johnny knoxville    mole listenig pearls  

r42
Copyright 2000-2023 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!