hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
hírek   2023. március 20. hétfő   08:28
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Keverés alatt a Vihar Után első nagylemeze


  A 2021. elején 3 dalos „Természetesen” EP-vel debütáló budapesti csapat tavaly nyáron vonult stúdióba, hogy megkezdje első nagylemezének felvételét. A 11 dalos album munkálatai a történelmi Pannonia Filmstúdió épületében kezdődtek a Gresta Mastering Studioban, Gresicki Tamás kezei alatt, aki több aranylemezes előadó lemezeiben is közreműködött. A felvételek 2022. őszére fejeződtek be, a keverésért az EP-n is dolgozó Krieser János felel.
  
  „A felvételeknél fontosnak tartottuk, hogy profi körülmények között dolgozhassunk, ezért esett Tamásra a választás. A keverésnél pedig a döntő tényező az volt, hogy a korábbi 3 dal munkálatai során jól megértettük egymást, gördülékenyen folyt a munka. Mivel Krieser Jánossal a zenekar kétharmada régebben együtt is zenélt, félszavakból is megértjük egymást” – árulta el a zenekar basszusgitárosa, Miriszlai Áron.
  „A bemutatkozó anyaggal ellentétben instrumentális dalok készültek, amik beleilleszkednek a post-rock műfaj hangulati és hangszeres világába. Ugyanakkor mégsem klasszikus genre albumról beszélhetünk, mert bár a zenekar három fős, a hagyományos post-rock felálláson túl megszólalnak vonósok, zongora, elektronikai megoldások, fúvósok, perkák.”
  
  Bár instrumentális albumra számíthatunk, az alkotók így is koncepció-vezérelt alkotást ígérnek.
  „A lemez témája a remény, ehhez viszont meg kell mutatni a reménytelenséget is. Ez a vonulat fut végig a 11 dalon, ezt a témát bontjuk ki. Bár volt már néhány szám készülőben, és azt is elhatároztuk, hogy két régebbi dalunkból is készítünk hangszeres verziót, hamar megtaláltuk a koncepciót, amire fel szeretnénk ezeket fűzni. Így amikor döntéseket hoztunk, vagy teljesen új dalokat írtunk még a lemezre, mindig azt a kérdést tettük fel: kommunikálja-e ez azt a tartalmat, amit el szeretnénk mondani. A végeredmény így egy dalokon átívelő motívum, amihez a legbelsőbb élményeink szintjén lehet majd kapcsolódni.”Leindler Milán
  
  Az első dalok megjelenése még tavasszal várható, és idén ígéretük szerint a zenekart élőben is láthatjuk már!
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. április 29.
Indie ünnep Readingből: Only The Poets az A38-on (A38 Hajó - Budapest)
2025. április 30.
Első önálló bulijával érkezik hazánkba James Hype!
2025. május 1.
Colosseum: májusban ismét Budapesten a lassan 60 éves rockzenekar
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Megjelent a Prima Queen debütáló albuma, a The Prize
Senna új dala és közelgő album – Drunk Dial Anthem
Megérkezett a Fit For A King új dala, a No Tomorrow
A SABATON kiadta a Templars-t
A Fontaines D.C. Fonogram-díjas albuma deluxe kiadást kapott
Egy érzelmi utazás állomásai dalokban elmesélve
Új dallal jelentkezett az Arm’s Length – itt a The Weight
The Wonder Years újraértelmezte a Wyatt’s Song (Your Name) című dalt
 kiemelt 
Better Lovers, 68 és a Greyhaven az Akváriumban
  
Az Every Time I Die romjain, a The Dillinger Escape Plan energiájával és a Fit For An Autopsy erejével született Better Lovers nemcsak papíron tűnik ígéretesnek, hanem élőben garantáltan minden várakozást felülmúl

Cattle Decapitation, Incantation, Skeletal Remains: nyári koncerten érkezik a kultikus death metal hármas
Stereo MC´s a ´90-es évek ikonja újra Budapesten
Blues, booze & rock ’n’ roll – Manu Lanvin koncert Budapesten
Halflives: májusban visszatér Budapestre a robbanékony alterrock csapat
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 des filles et des riffs    sacha baron cohen    will ferrell    fezen    novembers doom    turn of mind    red sparowes    the amity affliction    beyond fear    szeg    a life divided    uwe boll    csókolom    choice with no voice    four year strong    full of hell    james sullivan    pribojszki band    darkfall    dark moor    serenity    másnaposok 2    g.m.t.    halocene    gus g  

r47
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!