hosting: Hunet


  cikkekfotók        
hírek   2023. március 2. csütörtök   06:23
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
A fájdalom múlásával újra megtalálhatjuk a helyünket a világban - új dallal jelentkezik Kutzora Edina


  A tavaly megjelent EP-je után újabb saját dallal jött ki Kutzora Edina. Az End of Pain a fájdalommal járó beszűkült tudatállapot megnyílását fogalmazza meg. A számhoz klip is készült, mely látványában reflektál a dalszövegre.
  
  Kutzora Edina nevét olyan sikeres formációkból ismerhetjük, mint Yonderboi, Zagar, emellett számos zenekarban közreműködött énekesként. Jelenleg az Erik Sumo énekesnője. Edina QTZORA néven indított projektjével dalszerző-énekesként mutatkozott be tavaly novemberben, amikor megjelent debütáló, Missing Support című EP-je. Az anyagot követi most egy újabb Qtzora-dal, amely némiképp lezárása a kislemez témáinak, hangulatának.
  - Az End of Pain azt a felszabadító és jóleső kiüresedett állapotot, hangulatot ragadja meg, amikor végre alábbhagy a minden másodpercet felemésztő szenvedés, a mindent átható szorítás – mondta el Kutzora Edina. - A bénult, zsibbadt állapotból feléledünk, a beszűkült tudatállapot megnyílik, újra elindul a vérkeringés, észrevesszük magunk körül a pozitív dolgokat, jelenségeket. A fájdalom múlásával újra megtalálhatjuk a helyünket a világban. Tehát újjászületés érzése körvonalazódik, és elindulhat az építkezés.
  Ennek a dalnak Edina volt a “mindenese”, dalszerzője, szövegírója, hangszerelője, vagyis producere is egyben. A mixing-mastering pedig Deutsch Gábor munkája. A videóklipet Hajba András rendezte, akivel a korábban megjelent Qtzora EP-n szereplő The ways I drown című dalon is együtt dolgoztak.
  - A közös munka ezúttal is a dal születésekor bennem megfogalmazódó érzések mentén kezdődött - folytatta Edina. - Mindenképpen szerettem volna azt, hogy a képi világ reflektáljon arra az érzésre, amikor egy nehéz élethelyzetből szabadulva lassan újra elkezdjük szemlélni magunk körül a világot, amibe vissza tudunk kapcsolódni. Az a hangulat, amikor ülsz egy hegy tetején, látod, ahogy kel fel a Nap, száll fel a köd és ebben a nyugodt, békés környezetben - picit ugyan még távolról, de - már látszik a világ nyüzsgése. Ezt a jóleső, szemlélődő, felszabadító állapotot ragadja meg a videóklip.
  
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. december 3.
The Subways (UK) - For Eternity Tour 2025 (Dürer Kert - Budapest)
The Subways For Eternity európai turné (Dürer Kert - Budapest)
Megvan a decemberi The Subways jubileumi turnéjának két előzenekara, így teljessé vált a lineup! (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Call Me Amour: lázadó hangok a „Wrong Direction”-ben
Big Special új single-lel jelentkezik: „Dragged Up a Hill (and Thrown Down the Other Side
HD-ben tért vissza a Talk Talk kultikus videója
Mr. Fantasy újabb robbanása: Catapult, avagy hogyan lesz egy figura mém és popsztár egyszerre
Celtic Frost Morbid Tales-kollekció: exkluzív műtárgyak a metal rajongóinak
Leatherette visszaveszi a tempót – megjelent a Ritmo Lento
A sötét éjszaka hangjai – Paintrail első EP-je, Nocturnals
Avdagata: Apokaliptikus riffek és melodikus pusztítás
 kiemelt 
Újra összeáll a Heaven Street Seven a Budapest Parkban
  
Augusztus 8-án ismét színpadra lép a magyar alternatív könnyűzene ikonikus együttese, a Heaven Street Seven

Apparat bejelentette új albumát és európai turnéját – magyar dátum is van a listán
Clutch 30: ikonikus album ünnepe és egy masszív rock hármas a Barba Negrában
Agnostic Front visszatér Budapestre – a New York hardcore öröksége február 24-én újra felrobban a Dürerben
Lennaissance: Lenny Kravitz újraírja a saját reneszánszát Budapesten
 friss hozzászólások 

Darkest Hour (USA), Bridge To Solace, Suppression(USA), Wall Of Sleep, Casketgarden (1)
Az Arcturus Budapesten (1)
Éljen a diktatúra! – drMáriás retrospektív kiállítása a Godot Intézetben (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 nova rock    spirits    lock up    muse    at the drive-in    u2    alba hyseni    james newton howard    twilight force    saturnus    the elijah    johnny cash    age of agony    zenés-táncos    jurij    jet    james mcavoy    ralph fiennes    neck sprain    qss    artas    ned evett    diesel    harlem gospel choir     aranyember fesztivál  

r43
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!