hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
hírek   2023. január 17. kedd   06:28
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Az AWS új kezdete


  Csaknem két éve már, hogy elment Siklósi Örs, a világ elveszített egy csodát. Hiánya még mindig felfoghatatlan, de amit itt hagyott, az örökké tart. Ebből merített erőt a zenekar, akik nem adják fel közös gyerekkori álmukat és együtt haladnak tovább a sokszor nagyon nehéz, de gyógyító úton. Ehhez az úthoz csatlakozik most egy régi jóbarát, Stefán Tomi, hogy közösen menjenek tovább.
  
  Az AWS új időszámítása most elkezdődik: megújult felállásban rögzítettek egy dalt és forgattak egy klipet, a Tokay Péter vezette Pixelfilm stábjával, amely a mai napon jelent meg.
  
  „Olyan szakmai és emberi bizalmat fektet belém a zenekar, amit talán még soha senki, és ezt minden tőlem telhetővel viszonozni szeretném. Nehéz erről beszélni, gondolkodni sem könnyű rajta, de egy csodálatos dolgot vihetek tovább, és igyekszem kihozni a helyzetből és magamból is az abszolút maximumot” – mondta Stefán Tomi. Az Odaát című dalról így fogalmazott: „Szerintem a dal hangulata, atmoszférája egyértelműen azt hozza magával, amire mindannyian összpontosítani próbálunk: az újrakezdés, egy folytatás kezdete, amibe annyira pozitívan és elszántan kezdünk bele, amennyire csak lehet. A szöveget is tagadhatatlanul ebbe az irányba vittem, mert ez a dal egy új fejezetet indít. A saját életem elmúlt éveinek is kitörölhetetlen része volt a gyász, és a zenekar is nehéz időszakon van túl, viszont együtt, barátokkal, a családunkkal, a szeretteinkkel, az egész AWS crew-val kéz a kézben indulhatunk tovább. Ez egy gyönyörű dolog, erről szól ez a dal nekem.”
  
  “Gyerekek voltunk amikor elkezdtük ezt a zenekart, a fél életünket ez a közös pont határozta meg. Örs hiánya most már egész életünkben elkísér minket, emléke ott lesz minden este, minden hangban és szóban.
  Sokáig nem volt világos, hogy merre tovább, de Tomi szemében pont ugyanazt az fanatikus elhivatottságot látjuk, ami minket is jellemzett az elmúlt 16 évben, és ez nagy lendületet adott a folytatáshoz.” - mondta Brucker Bence gitáros a zenekar alapító tagja.
  
  Az AWS februárban egy öt állomásos turnéra indul:
  
  Debrecenben, Kecskeméten, Győrben, Miskolcon és Pécsett is színpadra állnak, május 26-án pedig kislemez-bemutató koncertet tartanak a Budapest Parkban. Együtt mennek tovább – a közönségért, önmagukért, egymásért és Örsért.
  
  2023.02.11. Debrecen // Roncsbár
  2023.02.24. Kecskemét // Ápoló Klub
  2023.03.10. Győr // Bridge Hallgatói és Oktatói Klub
  2023.03.18. Miskolc // Helynekem
  2023.03.24. Pécs // Pécsi Est
  
  2023.05.26. Budapest // Budapest Park
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ozzy robban a Crack Cocaine-nal. Új dal Billy Morrisonnal és Steve Stevensszel!
A brit doomgaze a Sugar Horse bejelentette új albumát: Grand Scheme Of Things-et
Blackened Rose sötét melankolikus himnusza az elveszett szerelemről
Foreign Hands- Új album, keményebb hangzás
Giga Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Éjszakai bevetés 35! címmel - a Barba Negrában április 27-én
Vendetta- TX2 legkeményebb ütése
Naponta négy fiatal fontolgat öngyilkosságot, nekik is szól a Konyha új dala
Megjelent az Exodikon Chaosophilia című új nagylemeze - Klippremier: Untermensch - A manipulátorok lélektana
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 blink-182    Éli könyve    unisonic    the world alive    vl45    skywalker    subscribe    egek ura     anne hathaway    starbenders    mick jagger    trident    il parto delle nuvole pesanti    dawncore    tűzvihar    gyár    nemes márton    massive attack    justin sullivan    rohanás    korzus    bérczesi    partyzan    atkinson    shyamalan  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!