hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2023. január 4. szerda   09:16
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
The Subways 2023-ban az Akvarium Klubban
2023. március 27. Akvárium Klub



  Ismét hazánkba látogat a 2000-ben alakult hertfordshire-i trió, a The Subways (Billy Lunn énekes, gitáros; Charlotte Cooper basszusgitáros és Camille Phillips dobos). Hazánkban eddig, kilenc fellépést tudhatnak maguk mögött. Sorra járták végig a legjobb hazai fesztiválokat és klubokat. A Sziget fesztiválon eddig három alkalommal (2009; 2012; 2015); az A38-on szintén három alkalommal (2010; 2012; 2015), a Campus fesztiválon 2013-ban, a FEZEN fesztiválon 2016-ban és rá két évre a Fishing on Orfűn mozdították be az elfáradt tagjainkat.
  
  A The Subways első időkben (Lunn, Morgan és Cooper) Nirvana, Green Day és akkor népszerű punk előadók dalait játszották Mustardseed, majd Platypus néven. Töretlen lelkesedéssel hódították meg a környező kisebb klubok közönségét és deszkáit. Szerény anyagi lehetőségeik miatt, stúdióbérlés helyett inkább befektettek egy költséghatékonyabb házi stúdióba. Sufni módszerrel, számos demót készítettek és rögzítettek mindent, amit kitaláltak és az új demóikat a koncerteken és saját weboldalukon keresztül terjesztették. A csapat 2004-ben csapat megnyerte, a Michael Eavis Glastonbury fesztivál társalapítójának pályázatát. Innentől kezdve a siker garantált volt. 2005. tavaszán megjelent, az Oh Yeah kislemezük amely a brit kislemez listán 25. helyezést ért el, majd leszerződtek a City Pavement & Infectious Recordshoz, akik 2005. július 4-én kiadták, a Young for Eternity debütáló albumukat. Sorra jöttek a felkérések, a Foo Fighters, az Eagles of Death Metal, az Angels & Airwaves és a The Strokes, a Taking Back Sunday, és a fellépések, az augusztus 4-i a Lollapalooza, másnap pedig a San Diegó-i Street Scene zenei fesztivál, augusztus 25-én már nagyszínpadosként a Reading és Leeds fesztiválon daráltak.
  
  
  
  A második albumuk, az All or Nothing című album munkálatai alatt, 2008. elején Lunn és Cooper útjai elváltak. Március 25-én a The Subways megkezdte az első brit turnéját, és felléptek a Glastonbury Fesztiválon, a T in the Parkban, a Download Fesztiválon, az Oxegen Fesztiválon. Az All or nothing 2008. június 30-án jelent meg, melynek a legendás Butch Vig (Nirvana, Garbage, The Smashing Pumpkins, Sonic Youth, Helmet, Green Day, Muse… stb) volt a producere.
  
  
  
  A The Subways 2009. februárjában az ausztráliai Soundwave fesztiválon, majd áprilisban lengyelországi Przystanek Woodstockon, június 26-án a Wembley Stadionban az AC/DC előzenekaraként, június 30-án pedig a Hampden Parkban, július 31-én a Y - Not fesztiválon, 2010. augusztus 8-án a Hevy Music Festivalon valamint a Rocknightson litván rock/metal zenei fesztiválon léptek fel.
  
  A népszerű formáció 2011. szeptember 19-én kiadta a harmadik stúdió albumát, a Money and Celebrity-t. További kiadványok jelentek meg tőlük, a 2015. szeptember 25-én jelent meg, a Good Times EP, 2016. április 15-én egy akusztikus dalokat tartalmazó EP-jük, az Acoustic Adventures at Yfe Studios című. 2019. december 2-án egy kiadatlan anyagokat tartalmazó, a Young for Eternity és az All or Nothing 15. jubileumi kiadvány. 2020. október 19-én hivatalosan bejelentik, hogy családi okok miatt az alapító Josh Morgan dobos is távozik a zenekarból és helyét Camille Phillips veszi át.
  
  
  
  The Subways koncert jegyek itt!



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

Dürer Kert - Budapest

 programajánló: 
2023. december 1.
Deathstars, Priest, Liv Sin a Barba Negra-ban
2023. december 3.
Dead Daisies: koncert, best of lemez
2024. február 10.
HOBO Vadászat 40 (Papp László Budapest Sportaréna)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Dead Daisies: koncert, best of lemez
A kaliforniai rockzene szupersztárjai, a Queens of the Stone Age is érkezik a jövő évi Colours of Ostrava-ra
Deathstars, Priest, Liv Sin a Barba Negra-ban
Jön! Arch Enemy, In Flames és Soilwork
Krissy Matthews Band, Tommy Castro & The Painkillers
Budapest Zenitje: The Sherlocks, Carreras, Jerabek LX/XL
Egy hét és fátyolba burkolózunk: Black Veil Brides érkezik Budapestre!
Norvég és német vendégekkel érkezik Krzysztof Drabikowski Батюшка zenekara
Klasszikus Sepultura lemezek Max & Igor Cavalera-tol a Durer kertben
 kiemelt 
Dead Daisies: koncert, best of lemez
  
Több mint 10 éve élteti a nagybetűs Rockzenét a The Dead Daisies! A zenekar idén kiadott válogatáslemezét mutatja be december 3-án a Barba Negrában, méghozzá ismét John Corabival a mikrofon mögött

Deathstars, Priest, Liv Sin a Barba Negra-ban
HOBO Vadászat 40
Először koncertezik Magyarországon a Take That!
Meshuggah + Avatar + The Halo Effect Budapesten
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 kissi´ dynamite    aaron eckhart    devin townsend    the inspector cluzo    fatal error    helstar    tőzsdecápák    chris columbus    nonverse    alesana    alesana    mission impossible ghost protocol    rock    neal morse    silver church    koncert    agatha christie    cannes    gerard depardieu    mentor    balaton sound 2012    coroner     sam worthington    kate winslet    gallows  

r42
Copyright 2000-2023 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!