hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2022. november 23. szerda   06:55
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Két Grammy-díjra jelölt lemezét mutatja be az elektronikus tánczene világsztárja Budapesten
2022. november 29.Papp László Budapest Sportaréna

  Közel öt év után tér vissza Bonobo Budapestre, hogy november 29-én zenekarával a magyar közönségnek is bemutassa Fragments című hetedik stúdióalbumát, amit két kategóriában is Grammy-díjra jelöltek. A Papp László Budapest Sportarénában előzenekarai az elektronikát világzenével és ütőhangszerekkel ötvöző Poté és az Analog Balaton lesznek.
  
  Bonobo, vagyis Simon Green a legnagyobb zenei fesztiválok egyik kedvenc előadója, és szólókoncertjeit is elképesztő érdeklődés övezi a világ minden pontján. Első lemezét még 2000-ben jelentette meg, majd leszerződtette az egyik legfontosabb elektronikus zenével foglalkozó kiadó, a Ninja Tune, akikkel azóta is együtt dolgozik. Azonnal felismerhető ütem- és dallamvilágával szakmai körökben indulása óta a downtempo úttörőjeként tartják számon, az igazi áttörést mégis a 2010-es Black Sands című album hozta el számára. Idén megjelent Fragments című albuma, az eddigi legszemélyesebb munkája. A lemez a Billboard Dance/Elektronikus toplistáján a 3. helyet, míg a hivatalos brit albumlistán az 5. helyet szerezte meg. A 64. Grammy-díjra két jelölést is kapott, a legjobb dance/elektronikus zenei album és a Rosewood című dallal a legjobb dance/elektronikus felvétel kategóriában. Simon az elmúlt négy évben öt Grammy-jelölést zsebelt be, a zenei szakemberek úgy vélik, a jelöléseket most díjra is fogja váltani. A Fragments ugyanis érzelmileg az eddigi legintenzívebb lemeze, s maga szerző is remekműnek tekinti.
  
  Bonobo 2022-es turnéja négy kontinensen is rekordokat döntött. Nyáron a londoni Royal Albert Hallban 5 egymás utáni estén koncertezett, amire még sosem volt példa ez elektronikus zenei előadók között. Júliusban pedig mindössze 24 óra alatt négyszer lépett fel a Glastonbury Fesztiválon. Nemrég fejezte be ausztrál turnéját, Japánban a Sonar Barcelona és a Fuji Rock Fesztiválon is fellépett. A turné zárásaként Európa koncertkörútra indul, melynek része november 29-i budapesti fellépése is.
  
  
  
  BONOBO - FRAGMENTS TOUR 2022 BUDAPEST
  2022. 11. 29.
  Papp László Budapest Sportaréna, Budapest
  
  Jegyek itt



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

Papp László Budapest Sportaréna

 programajánló: 
2023. szeptember 26.
Új lemezzel, énekessel kiegészülve tér vissza Vinnie Moore Budapestre
Miyavi: 4 év után újra Budapesten a szamuráj gitáros (Dürer Kert - Budapest)
2023. szeptember 30.
Ben Granfelt és Son Henry nyitja az őszi blues-rock koncertsorozatot
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Űrprogramot indít az Elefánt a Budapest Park évadzáróján
Ben Granfelt és Son Henry nyitja az őszi blues-rock koncertsorozatot
Annisokay: modern metalcore hármas élén, új dalokkal tér vissza a német csapat
Miyavi: 4 év után újra Budapesten a szamuráj gitáros
Cradle Of Filth: jövő tavasszal újra Budapesten az angol metal legenda
Újbuda Jazz Fesztivál – klasszikusoktól a kísérletekig: végtelen jazz a Fonóban
Dühös deathcore négyes októberben: Thy Art Is Murder, Fit For An Autopsy, Whitechapel és Spite a Barba Negrában
Quimby - Class&Roll - Közel 8 év után újra arénakoncert a Quimby-vel
III. Józsefvárosi Jazzfesztivál
 kiemelt 
Ben Granfelt és Son Henry nyitja az őszi blues-rock koncertsorozatot
  
Hét országból nyolc előadó érkezik Budapestre a LOTS Music hamarosan induló őszi blues-rock koncertsorozatának keretében

Annisokay: modern metalcore hármas élén, új dalokkal tér vissza a német csapat
Miyavi: 4 év után újra Budapesten a szamuráj gitáros
Cradle Of Filth: jövő tavasszal újra Budapesten az angol metal legenda
Dühös deathcore négyes októberben: Thy Art Is Murder, Fit For An Autopsy, Whitechapel és Spite a Barba Negrában
 friss hozzászólások 

Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Világsztár zongorazseni először Budapesten (1)
Epica, Apocalyptica (3)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 combichrist    predators    hungaroconnections    péterfy bori    madder mortem    dew-scented    demjén ferenc    konflikt    ludditák    touché amoré    kispál attila    vidámpark    kisssonic boom    kontroll csoport    hungarica    vörös andrás    jim toth    chris hemsworth    omega    emma thompson    arany jános    rhapsody of fire    flamedrop    nanowar of steel    neckbreakers ball  

r44
Copyright 2000-2023 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!