hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
hírek   2022. november 18. péntek   06:33
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Budapestért díjat vett át Horváth László, a Fonó igazgatója


  November 17-én Horváth László, a Fonó Budai Zeneház ügyvezető igazgatója a Városházán átvehette a Budapestért díjat Karácsony Gergelytől Budapest főpolgármesterétől, a magyar népzene gyűjtésében, kiadásában és népszerűsítésében végzett tevékenységéért. 
  
  A Budapestért díjat első alkalommal 1992-ben adták át, bármely területen végzett kiemelkedő tevékenység elismerésére szolgál. Az elismeréssel képzőművészeti kivitelezésű plakett, ruhán viselhető kis díszítmény, valamint az adományozást igazoló okirat és 300 000 Ft jutalom jár. A díjból évente legfeljebb 26 db adományozható.
  
  Horváth László vajdasági születésű kulturális szakember 2010 óta igazgatója a Fonó Budai Zeneháznak, amely vezetése alatt 2013-ban Magyar Örökség-díjat, 2015-ben pedig Prima Primissima díjat kapott. Többszörös Magyar Brands-díjas (2015, 2018, 2019, 2020), Családbarát-munkahely (2014). A Fonó számos lemeze lett Fonogram-díjas, illetve került föl az elmúlt években a nemzetközi toplistákra, lemezkiadóként 2013 óta összesen hat alkalommal nyerte el a rangos WOMEX Top Labels díjat, ilyen értelemben nemzetközi piacon a legelismertebb közép-kelet európai világzenei kiadó.
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. április 30.
Első önálló bulijával érkezik hazánkba James Hype!
2025. május 1.
Colosseum: májusban ismét Budapesten a lassan 60 éves rockzenekar
2025. május 3.
Várd a május: Nulladik Változat dübörög a Gödörben!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mások nyomorával lakik jól Elek Ferenc a Bohemian Betyars új klipjében
Three Days Grace és Halestorm koncerteket hoz a LiveNation
From The Sky: Égi jelek - Egy új dal, két külön változatban
Cory Marks új dallal és dupla kislemezzel jelentkezett
Júniusban érkezik a TSS új albuma
Megjelent a Heart Attack Man negyedik albuma, a Joyride The Pale Horse
Megjelent a Prima Queen debütáló albuma, a The Prize
A metalcore-ps Senna bemutatta új dalát a közelgő albumról – Drunk Dial Anthem
 kiemelt 
Fedezd fel Nick Mulvey varázslatos világát
  
Nick Mulvey brit énekes-dalszerző, aki mély, történetmesélő dalaival kapcsolódik a világhoz és az emberekhez

Májusban jön Caliban, In Hearts Wake, Cabal és Assemble the Chariots a Dürer Kertbe
Budapesten lép fel Dave Stewart, a Eurythmics társalapítója
Better Lovers, 68 és a Greyhaven az Akváriumban
Cattle Decapitation, Incantation, Skeletal Remains: nyári koncerten érkezik a kultikus death metal hármas
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 complette failure    tesco disco    lake of mind    after crying    epica    a diktátor    helstar    manökken proletarz    empire of the sun    megamind    agregator    anima sound system    helena bonham carter    solution    night is the new day    alter bridge    the karate kid    winters bane    zodiac mindwarp    trousers    port noir    klogr    stone sour    fuzzkeyone    induction  

r49
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!