hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
hírek   2022. október 26. szerda   08:34
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Kizárólag adott koordinátákon hallgatható meg a Mordái második nagylemeze


  A népzenei hagyományokból táplálkozó, azt erősen pszichedelikus elemekkel fűszerező Mordái egészen különleges módon jelentette meg második nagylemezét. Az Álom esett a szememre című albumot október 22-től egy geolokációs honlap segítségével a Normafa egy adott pontján, illetve a közönség által megszavazott különleges helyszíneken hallgathatjuk meg. Az akció célja, hogy a virtuális világ megszokott sémáit formabontó módon átültesse a valóságba, ezzel is a dalok természetközeliségét hangsúlyozva.
  
  A hattagú Mordái 2020-ban jelentette meg nagysikerű első nagylemezét, amit többek közt az európai viszonylatban fontos ugródeszkának számító Eurosonic fesztiválon is bemutattak. A csapat azóta több tagcserén is átesett, az Álom esett a szememre zenei világát pedig nagyban befolyásolta, hogy a dalszerzésben az “újabb” tagok (Csernovszky Márton - basszusgitár, Szabó-Sipos Ágoston - dobok, Varga Dániel - szaxofon) is részt vettek, a végeredmény pedig hat különböző zenei identitás egyvelege lett. Zeneileg ráadásul nagy változás az első albumhoz képest, hogy míg az a Muzsikás repertoárjából táplálkozott, a Mordái frontembere és zenei iránymutatója, Nóvé Soma most egy sokkal szélesebb palettáról válogatott népdalokat.
  
  “Sok népzenésszel beszélgettem, Porteleki László például magnókazettáról mutatott archív felvételeket, de végighallgattam az Új Pátria terjedelmes népzenei gyűjteményét is. A zenénk olyan szempontból autentikus, hogy őszintén és tisztelettel kezeli a népzenei hagyatékot, de közben újító is akar lenni.” - meséli Nóvé Soma.
  
  A Mordái próbál olyan dolgokat egyesíteni a népzenei hagyományokkal, amik kulturálisan nem feltétlenül kapcsolódnak számos ponton, de sokat kísérleteznek azzal, hogyan tud a kettő érdekes, izgalmas, de közben autentikus fúziót alkotni. Ez az újító szándék ezúttal nem csak a dalokban mutatkozik meg: decemberig ugyanis a megszokott streaming felületek helyett egy geolokációs weboldal segítségével az ország különböző pontjain hallgathatjuk meg az anyagot. Nincs is szükség hozzá másra, mint egy okostelefonra és bekapcsolt GPS-re. A pontos helyszíneket egy térkép mutatja, és a megfelelő koordináták elérésével elérhetővé válik az album. Az egyetlen fix állomás a Normafa, amihez Somát különleges kapcsolat köti.
  
  “Minden lemeznél van egyfajta rituálém: amikor a hangtechnikus, Gál Máté elküldi az anyagot, mindig felmegyek a fogaskerekűvel a Normafára, és ott hallgatom meg először. Ez azért fontos nekem, mert így nyugalomban, csak erre tudok koncentrálni, megadom a módját. Ez indította el az ötletet, hogy mi lenne, ha mások is így hallgatnák meg, izgalmas kísérletnek tűnt.” - meséli.
  
  A különleges akció nem titkolt szándéka az is, hogy kicsit kimozdítsa a hallgatót a megszokott zenefogyasztási formákból, illetve egyfajta hidat teremtsen a virtualitás és a valóság között.
  
  “Egyre intenzívebb a digitális gyorsfogyasztás, és én a magam bőrén érzem, hogy minél több időt töltök a képernyő előtt, annál rosszabb kedvem lesz. Ha már mindenhez virtuális módon lehet hozzájutni, elkezdtem gondolkodni, ezt hogyan lehet felhasználni arra, hogy az ember kimozduljon abból, és a valóságot élje át. Az egész koncepció egy plusz játék, és érdekel, hogy milyen élményben részesülnek a hallgatók. Az egésznek van egy kincsvadászat jellege is.”
  
  Mindemellett a geolokációs játékkal szerettek volna egy párbeszédet is elindítani - a Normafa mellett ugyanis a közönségtől kérték, javasoljanak akár vidéki, akár külföldi helyeket. Így az emberek a lemezen keresztül felfedezhetnek új, izgalmas helyszíneket is.
  
  A “kincsvadászat” tehát október 22-én indul a Normafán és a közönség által javasolt további helyszíneken. Az Álom esett a szememre lemez a megszokott digitális platformokon csak decembertől érhető el, amit egy lemezbemutatóval is megünnepelnek majd.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ozzy robban a Crack Cocaine-nal. Új dal Billy Morrisonnal és Steve Stevensszel!
A brit doomgaze a Sugar Horse bejelentette új albumát: Grand Scheme Of Things-et
Blackened Rose sötét melankolikus himnusza az elveszett szerelemről
Foreign Hands- Új album, keményebb hangzás
Giga Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Éjszakai bevetés 35! címmel - a Barba Negrában április 27-én
Vendetta- TX2 legkeményebb ütése
Naponta négy fiatal fontolgat öngyilkosságot, nekik is szól a Konyha új dala
Megjelent az Exodikon Chaosophilia című új nagylemeze - Klippremier: Untermensch - A manipulátorok lélektana
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 van canto    moulin rose    recoil    mick jagger    szerelem    iced earth    the limousines    liam nieson    johnny english    balázs józsef tamás    pribojszki band    skeletonwitch    hó márton és a jégkorszak    xandria    benediction    the casting out    szemle    green zone    red riding hood    tina fey    szesztay dávid    fezen fesztivál    suhancos    street dogs    port noir  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!