hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2022. október 19. szerda   12:04
nincsen hozzászólás

szerző: Morello
Ultima Ratio Fest 2022 (Moonspell, Insomnium, Borknagar, Wolfheart, Hinayana)
2022. október 10, Barba Negra

  Aktív koncertes ősznek nézünk elébe, ennek egy fontos pontja az Ultima Ratio Fest-nek elkeresztelt turné, ahol a rideg, melankolikus tájak érzésekkel telített zenei világát hozzák el nekünk 5 metal csapat. Bár épp Portugália közel sem a ridegségéről ismert, de az este első számú bandája, a Moonspell ugyancsak nem fukarkodik a horrorisztikus vagy épp szívbemarkoló dallamokkal. Finnországot két melodikus death metal csapat képviselte, az Insomnium és a Wolfheart, a legendás Borknagar Norvégiából érkezett, míg a melodikus death/doom metalos Hinayana-nak a szintén nem hófödte hegycsúcsairól híres Texas az otthona.
  A több fellépős program korai kezdést jelentett, sajnos a Hinayana-ra így nem is tudtam odaérni, így nem sikerült megtudni, hogyan képviselik ezt a műfajt Texas-ban. A Wolfheart-ot viszont már mindenképpen látni akartam, hiszen a 2019-es Rockmaratonon már láthattuk itthon a csapatot, egyébként ugyancsak az Insomnium-mal karöltve. Egyébként akkori koncertjük kiválóságát az is mutatja, hogy megfogadtam, követni fogom a Wolfheart munkásságát.
  
  A felállásról csak annyi megjegyzés, hogy akkor még csak turnégitárosként volt jelen a death metal Jason Momoa-ja, az izompacsirta Vagelis Karzis, mára azonban már teljes értékű taggá fogadták. Így az új lemezből, az idén megjelent King Of The North-ból is kivette a részét. A csapat elég borzasztó hangzással indította a koncertjét, Tuomas Saukkonen hangja és az egész zene olyan volt, mintha egy feneketlen kút mélyéről szólt volna. Szerencsére menet közben sikerült kicsit rendet tenni a potméterek között, szóval kis idő elteltével azért már vállalhatóbb hangzással szólaltak meg a Wolfheart dalok.
  A finn melodikus death metal követi a nordikus hagyományokat, és amolyan érdekes elegye a svéd göteborgiakra jellemző melodikus, dúdolható vonalnak és a Norvégiában honos ridegebb, ércesebb, black metalosabb zúzásoknak. Ráadásul a Wolfheart dalai jól megírt szerzemények, így a műfajnak mindenképpen az élvonalába sorolható a csapat.
  Ma elsősorban az új King Of The North albumukat mutatták meg nekünk, erről Skyforger, The King, Knell dalokat. A korábbiakról a Strength And Valor, az Aeon Of Cold, a Breakwater és végezetül a The Hammer fért bele a programjukba. Érdekes, hogy az új tagként csatlakozott Vagelis Karzis eléggé a reflektorfénybe került a csapatba, nem csak a gitárszólói kapcsán, hanem nem egyszer ő maga konferált és az énekből is kivette a részét. Mellette elsősorban Tuomas Saukkonen volt a csapat hangja, a basszus mögött pedig Lauri Silvonen bólogatott lelkesen. A Wolfheart figyelemre méltó képviselője az északi melodikus death metalnak, így a műfaj rajongóinak érdemes követni a pályafutásukat.
  
  A Borknagar Norvégiából érkezett, sokak szemében kultikus csapatról beszélünk. Ők nem annyira a rideg zeneiséget képviselték a mai estén (pontosabban csak részben), hanem olykor egész komplex hangszerelésű, nem egyszer folkos kikacsintásokkal is bíró témákból építkeznek. A Borknagar-ban az Arcturus-ból és a Dimmu Borgir-ból is ismert ICS Vortex döngette a basszust és hol hörgős, hol dallamos énekkel tolmácsolta a viking életérzést. Mellette Lazare volt igazán aktív a billentyűk mögött, az ő magával ragadó éneke volt fókuszban néhány dalnál. Nem lehetett nem észrevenni, mennyire élvezte a színpadon zenélést, olykor még jó hangulatban táncikált is a billentyűk mögött, gitáros kollégájával karöltve. A túloldalt a köldökig érő befont szakállú Øystein G. Brun hegesztett egykedvűen.
  A Borknagar-nál voltak gyorsabb témák, éneklősebb, sámánisztikus hangulatú témák, középtempós menetelések és black metalos zúzások is. Ének téren is a hörgős és a dallamos ének egyaránt helyet kap náluk. Szóval nehezen behatárolható az ő műfajuk, de hát pont ez a jó benne.
  
  Elsősorban a két utolsó lemezükről, a 2019-es True North-ról és a 3 évvel korábbi Winter Thrice-ról játszottak, innen hallhattuk a The Fire That Burns, a The Rhymes Of The Mountain, az Up North, a magával ragadó Voices és a Winter Thrice dalokat. A korábbi, kicsit marconább hangvételű szerzeményekből csak a 2000-es Quintessence két tétele, a Ruins Of The Future és a Voices mellett a koncert másik csúcspontját jelentő Colossus hangzott el.
  A Borknagar-t nem mondanám olyan könnyed hallgatnivalónak, amire bárki rá tud kattanni akár első hallgatás után, dúdolva a dallamokat – ez kicsit odafigyelősebb zene, de aki úgy igazán elmélyedve akarja magába fogadni a nordikus hangulatot, az megtalálhatja a számítását.
  
  Az Insomnium-ban azt szeretem, hogy a zene egészét és szinte minden számukat áthat egy melankolikus, andalgósan szomorkás hangulat, mégsem lesz tőle amolyan érfelvágós „bánatmetál” az egész, mert az olyat nem szeretem. Az Insomnium-ban ugyanis emellett megvan az a tökösség, az a zúzós, harapós lendület, ami élőben is kiváló koncertbandává teszi őket, a lépten-nyomon a zenét színező, olykor csak a háttérben megbúvó gitármelódiák viszont annyira átélhetővé teszik a zenét, hogy még a populárisabb metal műfajok kedvelőinek is meg tudja nyerni a tetszését – már akit az alapvetően hörgős ének nem ijeszt el.
  Mert a csapat hangja mégiscsak a hosszú hajzuhataggal rendelkező Niilo Sevänen basszusgitáros, akik nagy átéléssel hörögte a sorokat. A koncerten egy kicsit tompán szólt a hangja, de mivel a lemezeken is hasonló a megszólalás, így ez számomra nem volt zavaró. A csapat teljes programot játszhatott, aminek nagyon örültem, mert bár már többször láttam őket, a 2015-ös (régi) Barba Negrás koncertjük egy csodálatos élmény volt a maga kristálytiszta, álomvilágszerű hangzásával (zárójeles megjegyzés, hogy akkor annyiért vettem ott Insomnium-os kapucnis pulcsit, mint amennyibe ma a pólók kerülnek...) Annyira szép hangzást persze most nem kaptunk a sátorban, de azért különösebb panaszra se lehetett okunk.
  
  Öröm volt, hogy a részemről nagy kedvencként számon tartott Shadows Of The Dying Sun albumról jó néhány számot hallhattunk, számomra a legfogósabbnak, legemlékezetesebbnek számító Ephemeral (rögtön első nótaként!), Revelation, The Primeval Dark, és a slágernek bátran nevezhető While We Sleep voltak a csúcspontok ezen az estén. Azt viszont nem tudom megérteni, hogy a szintén fülbe ragadós Where The Last Wave Broke miért kopott kis mostanra a programból, pedig ez is simán csúcspont lehetne.
  Ezen kívül a legfrissebb Heart Like A Grave dalait élvezhettük elsősorban, amely szintén jól sikerült lemez lett, jól illik a banda diszkográfiájába. A Valediction, And Bells They Toll, Pale Morning Star, Heart Like A Grave képviselték a friss szerzeményeket. Ezeken kívül csak két régebbi dal, a málházósan vonszolós Down With The Sun és a zúzós Mortal Share kapott helyet a program közepén.
  
  A csapatban Niilo mellett ugyancsak központi szereplőként nőtte ki magát Jani Liimatainen gitáros, akit megannyi zenekarból, többek közt a Sonata Arctica-ból lehet ismerős, de az ex-Nightwish-es Anette Olzon-nal is nagyon jó zenét raktak le a The Dark Element projekttel. A jelek szerint jól érzi itt magát, mert nagy átéléssel játszotta a fülbesimuló gitártémákat, emellett a dallamos énekrészeket is ő szolgáltatta. A másik oldalt egy beugró gitáros volt, akinek segítségét Niilo külön meg is köszönte, ő fület gyönyörködtetően színezte a zenét a gitárjával és a szólókat is nagyon ízlésesen játszotta. Az Insomnium ma sem okozott csalódást, bár kicsit tisztább hangzást el tudtam volna viselni, azért így is a vállalható szinten belül volt.
  
  A Moonspell kicsit kilógott a sorból, a dallamosan is rideg, hörgős, zúzós északi bandák mellett a portugál gothic metal legenda azért nem tűnik elsőre annyira logikus párosításnak. De hamar kiderült, hogy Fernando Ribeiro-ék nagyon is jól beilleszkedtek a hangulatba.
  A jellegzetes Mikiegeresen kopaszodó fazonjától megvált, rövid hajúvá vedlett Fernando Ribeiro-nak nagyon jól áll a kor, kifejezetten jó kiállásúan, sármosan vezényelte a showt, de ezt inkább a hölgyek tudnák megerősíteni. Bár az éjsötét hangulatú, olykor vámpíros tematikájú gothic metal-hoz az átszellemült, érzelmes vokál illik, azért Fernando is számos alkalommal ragadtatta el magát hörgésig, így emiatt mégis megvolt a közös pont az este többi bandájával. Zeneileg se lógtak ki a sorból, mert a bőr alá kúszó, néha kicsit elvont dallamok, hangulatok náluk is nagyon jól működnek, ráadásul a riffelős, döngölős témák kifejezetten jól lehetett headbang-elni is. Szóval a Moonspell-nek is minden adott volt a sikerhez.
  
  Már csak annyi kellett, hogy a dalválogatást is ügyesen oldják meg, hogy a régi rajongókat is kiszolgálják vele, de a keményebb, death metalosabb érdeklődésű jelenlévőket is a színpad előtt tudják tartani vele. Ez véleményem szerint sikerült. Szép merítést tettek az életművükből, nem csak a legutolsó Hermitage albumuk volt fókuszban (erről csak 2 dal hangzott el, a bulit nyitó The Greater Good és a koncert második felében előkerülő Apophthegmata), ezen kívül inkább a legsikeresebb korábbi időszakuk dalait pörgették. Az Extinct, Night Eternal, Finisterra, In And Above Men, From Lowering Skies, Opium, Breathe (Until We Are No More) daloknak megvolt a hangulati íve. Erőteljesebb, harapósabb darabok is voltak közötte, de a lassabb, magával ragadó hangulatú tételek is jól színezték a programot. A végére a Mephisto, Vampiria, Alma Mater, Full Moon Madness négyese pedig úgy gondolom, magáért beszélt, legkésőbb ekkora szerintem mindenki átélte a Moonspell zeneiségét.
  
  Nagyon ütős turnécsomagot kapott a pénzéért, aki beruházott az Ultima Ratio Fest-re. A Texas-ból érkező melodic death/doom Hinayana-val, a két finn melodic death kiválósággal, a Wolfheart-tal és az Insomnium-mal, a progresszív/folk/black mestereknek számító Borknagar-ral és a Moonspell keménykötésű gothic metal-jával szerintem mindenki megtalálta a kedvére való zenét. Ráadásul mindezt úgy, hogy a többi bandára se kellett fintorogni, hiszen a látszólagossággal ellentétben nagyon jól illeszkedtek egymásba a műfajok és fontos hozzátenni, hogy mindegyik banda emlékezeteset alkotott ezen az estén.


Kulcsszavak:
  moonspell     insomnium     borknagar     wolfheart     hinayana 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó cikkek: 

Fernando Ribeiro: hogyan kerülte el a Moonspell a drogok és alkohol veszélyét?

Ultima Ratio Fest: Moonspell + Insomnium

Insomnium: új dal érkezett

Moonspell: távozott a dobos, készül az új album

A Téli háborúról szól a Wolfheart új albuma, itt az első dal

 programajánló: 
2023. január 28.
F.O. System az Akvariumban
Cimbaliband Remaster koncert, vendég: Csorba Lóci és Maszkura
2023. január 29.
Accept + The Iron Maidens a Barba Negra Red Stage-en
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Alestorm, Gloryhammer, Wind Rose, Rumahoy
Nightwish, Beast In Black, Turmion Kätilöt
„ Az ám, hazám” 44. HOBO karácsony
Simply Red
Amorphis, Eluveitie, Dark Tranquillity, Nailed To Obscurity
Gary Moore emlékest 2022
Headbanger’s Ball 2022 (Vio-lence, Xentrix, Whiplash, Artillery)
U.D.O., Existance
Royal Republic, Ko Ko Mo
Volbeat, Skindred, Bad Wolves
Skáld, avagy néhány órára vikingek lehettünk
Sting - My Songs
Brainstorm, Rage, Tri State Corner
 kapcsolódó videók: 

MOONSPELL - Apophthegmata
 kiemelt 
Budapesten is fellép Joe Satriani - Earth 2023 Tour keretében
  
Joe Satrianinak a világjárvány miatt számos fellépését kellett elhalasztania

Steve Vai Budapesten
Accept + The Iron Maidens a Barba Negra Red Stage-en
Starset – Horizons Tour – Smash into Pieces Tour 2023
Palaye Royale – Fever Dream European-UK Tour – Yonak
 friss hozzászólások 

Telling Secrets: magyar hátterű csapat bontogatja a szárnyait a tengerentúlon (2)
Megjelent a Hickory zenekar új dala (2)
Nemzetközi játszótér az MTV-vel - Kiállítás világszerte az MTV Swatch Playground alkotásaiból (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 emmure (usa)    metrosection    kispál andrás    tales of evening    trail of tears    kalózok    kontroll csoport    sziget 2009    ripoff raskolnikov    the ocean    immortal    led zeppelin    malevolence    a vadon törvényei    strokes    tosca    heisler zsófia    gwar    trident    necrophobic    tony allen    teknocannibaal    nemjuci    nicole kidman    notimefor  

r46
Copyright 2000-2023 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!