beszámoló [buli]  2022. október 9. vasárnap   19:20

nincsen hozzászólás

  Szerencsére Marco térképén, Budapest nem fehér folt, hanem egy baráti helyszín, ahol muzsikáját mindig szívesen hallgatják. A legutolsó koncertjeit is itt a BackStage klubban, a Városliget szívében adta. Igaz a klub kicsi, de egy igazi forró klubbulihoz épp még megfelelő. Tülekedés, nyomakodás nem volt, de nem is hiányzott senkinek. Inkább a zene és a koncert élvezetére koncentrált mindenki.
  
  Aki ismeri Marco Mendozát annak nem kell bemutatni, hogy miért garancia Mendoza neve. Hatalmas út áll mögötte és még hatalmasabb bandákban hagyta ott kézlenyomatát. Egy olyan muzsikus, aki session játékosként se utolsó. Kiváló basszer, remek hang, showman és ami még ennél is fontosabb, egy szeretni való tökös arc, egy igazi dinamit. Bárhol lépjen fel, legyen az egy aréna vagy egy kis klub, mint a BackStage Pub, Ő remekül fogja érezni magát és megcsinálja a showt. Ő maga a húzónév, és a showman. Nem utolsó sorba otthonosan mozog a jazz, a fúzió, a világzene, a latin groove vagy éppen a színtiszta hard rock terén. Nem hozható zavarba, illetve csak nagyon ritkán. Szolgáljon bizonyítékul a Live For Tomorrow, a Casa Mendoza szólóalbuma vagy éppen a 2018 márciusában kiadott harmadik szólóalbuma, a megunhatatlan Viva la Rock. Ami viszont mégis felróható neki ezen az estén, hogy a bűvös New Direction legújabb albumáról szinte nem is hallhattuk dalokat, pedig a fellépése a New Directionként lett meghirdetve. Ha elhagyjuk ezt a kis mellékzöngét, a régebbi dalai, akkor is megadták a show ízét. Egyébként egy zsúfolt klub bulihoz nem kell más, mint egy frankó közönség, kiváló zenészek és remekül összeválogatott program, ebből ezen a fellépésen nem volt hiány. A fő csapásirány maga Mendoza-féle rockvonal, amely ez alkalommal mellőzte a jazz és latin dalokat - pedig mindkét említett műfajban is otthonosan mozog.
  
  
  
   Az est folyamán igazi húzós opuszokat hallhattunk a triójától, semmi művészkedés, csak Marco-féle elemi tökösség, perzselő forrongás. Az est stílusosan a Viva la rock címadó horzsoló opusszal kezdődött, jobb nyitányt el sem tudtam volna képzelni. A folytatás is hasonló vehemenciájú volt, hisz klasszikus Ted Nugent, örök klasszikusával a Hey Baby-vel forrósította tovább a levegőt. A Viva la Rock mellett a totális befutó a Take It to the Limit eljátszása volt.
   Tapasztalataim szerint egyre kevesebb hajlam mutatkozik, hogy az előadók ajándékokat osztogassanak pláne megjelenés előtt álló hangzóikból. Két szám között - igaz limitált mennyiségben – Marco megtette, és néhány CD, bakelit, kazetta és póló új gazdára lelt, igazi nagyvonalúság.
  A hangulatot fokozta az összefésült Hole in My Pocket (Neal Schon cover) és a finom átmenetes John Lenon Give Peace a Chance háborúellenes klasszikusának eljátszása. A tömény este alatt tovább sorjáztak a tökösebb rock opuszok, mint a Sue Is on the Run; a Rocket Man vagy éppen a Thin Lizzy klasszikus a Chinatown. Az est záró dala a Viva la rock funky is Sweetest Emotion dala volt.
  
  
  
  Végezetül itt hagynék egy megszívlelendő Mendoza interjú részletet: „Csináljátok, mert szeretitek a zenét, mert szenvedélyesen szeretitek. Tűzz ki rövid vagy hosszú távú célokat és szánj rá elég időt.
  A zene számomra maga a jutalom. A sok logisztika, utazás és anyagi gondok után színpadra állni. Hagyd, hogy a zene elvigyen, ez a jutalmam és ez tart vissza.
   Higgy magadban, függetlenül attól, hogy milyen emberek vesznek körül. Ragaszkodj azokhoz az emberekhez, akik támogatnak téged. Nem várhatod el senkitől, hogy támogasson, ha te magadat sem tudod támogatni magad.
   Ne igyál, ne drogozz, ne használj semmi olyan tudatmódosító anyagot, ami akadályozhatja, hogy produktív legyél. Én is átmentem rajta, és a poklok poklát éltem át. Hála Istennek, kijöttem belőle, de gyakran gondolok arra, mi történt volna, ha az utca rossz oldalán maradok.”

Kulcsszavak:
  marco mendosa 

Szólj hozzá!

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása:

 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás