hosting: Hunet


  cikkekfotók        
hírek   2022. szeptember 29. csütörtök   06:22
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Élek: Vadonatúj dal az OM zenekartól - Közeledik a harmadik album


  Élek címmel egy újabb friss dalt mutatott be a 2010-ben indult OM zenekar a még idén megjelenő harmadik nagylemezéről. A tavaly publikált Töredék, illetve az idén tavasszal YouTube-ra került Hol vannak?, a Te sem vagy más, valamint a most júliusban közzétett Ott foglak várni után ezúttal egy nagyon intenzíven lüktető, lendületes szerzeménnyel jelentkezett a bő két éve újra aktivizálódott formáció - a hozzá készült videó Vijaya Gauranga das, csapat vezetőjének, gitárosának a munkája.
  
  
  VGD a dalról:
  “Az ‘Élek’ egy gyors, pörgős, 2022-es dal, ami mind a zenéjével, mind a szövegével életerőt sugároz ebbe a betompult, frusztrált világba. Ahogy a klipben látszódik, itt is Lőrincz Zoli (Rebelfools, Flúg) áll a mikrofon mögött. Eredetileg egy dalra akartam megkérni az album elkészítésénél, de annyira jól működött a kémia, és annyira jól ment a munka együtt, hogy ő énekel a lemez felén. Úgy tűnik, hogy a jövőben is együtt fogunk dolgozni…”
  
  A zenekar 14 tételes új albuma a tervek szerint november elején jelenik meg Töredék címmel.
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. december 3.
The Subways (UK) - For Eternity Tour 2025 (Dürer Kert - Budapest)
The Subways For Eternity európai turné (Dürer Kert - Budapest)
Megvan a decemberi The Subways jubileumi turnéjának két előzenekara, így teljessé vált a lineup! (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Call Me Amour: lázadó hangok a „Wrong Direction”-ben
Big Special új single-lel jelentkezik: „Dragged Up a Hill (and Thrown Down the Other Side
HD-ben tért vissza a Talk Talk kultikus videója
Mr. Fantasy újabb robbanása: Catapult, avagy hogyan lesz egy figura mém és popsztár egyszerre
Celtic Frost Morbid Tales-kollekció: exkluzív műtárgyak a metal rajongóinak
Leatherette visszaveszi a tempót – megjelent a Ritmo Lento
A sötét éjszaka hangjai – Paintrail első EP-je, Nocturnals
Avdagata: Apokaliptikus riffek és melodikus pusztítás
 kiemelt 
Újra összeáll a Heaven Street Seven a Budapest Parkban
  
Augusztus 8-án ismét színpadra lép a magyar alternatív könnyűzene ikonikus együttese, a Heaven Street Seven

Apparat bejelentette új albumát és európai turnéját – magyar dátum is van a listán
Clutch 30: ikonikus album ünnepe és egy masszív rock hármas a Barba Negrában
Agnostic Front visszatér Budapestre – a New York hardcore öröksége február 24-én újra felrobban a Dürerben
Lennaissance: Lenny Kravitz újraírja a saját reneszánszát Budapesten
 friss hozzászólások 

Darkest Hour (USA), Bridge To Solace, Suppression(USA), Wall Of Sleep, Casketgarden (1)
Az Arcturus Budapesten (1)
Éljen a diktatúra! – drMáriás retrospektív kiállítása a Godot Intézetben (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 hypermass    jaya the cat    stone temple pilots    steven wilson    ankh    twin cobra    tim owens    sötét zsaruk     anne hathaway    tűzmadár    sunnata    flowers of whores    gedeon    as they burn    turmion kätilöt    möbel    after crying    megadeth    vesztegzár    touché amoré    jaya the cat    glen matlock    joseph gordon-levitt    van canto    corrections house  

r46
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!