hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
hírek   2022. szeptember 6. kedd   07:10
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
A Less Than Jake októberben deluxe verziós albummal jelentkezik


  A ska-punk nagyágyú a Less Than Jake: Silver Lining deluxe verziója, október 21-én jelenik meg a Pure Noise Records gondozásában. Az albumon két ritka dal, valamint négy album dal akusztikus verziója is helyet kapott. A bejelentést követően a So Much Less című dalhoz készült vadonatúj videoklip, valamint a High Cost of Low Living (acoustic) című streaming kislemezdal is megjelenik.
  
  
  
  Buddy Schau gondolatait olvashatjátok: ´Amikor a Silver Linings 2020. decemberében megjelent, a zenekarunk épp a leghosszabb időt töltötte otthon. Mindannyian nagyon izgatottak voltunk, hogy kiadtuk, mert ez volt az első albumunk az új dobosunkkal, Matt Yonkernel, és az első kísérletünk arra, hogy az összes szöveget megírjuk erre a lemezre.
   Sajnos, még mindig itthon vagyunk, és így nem tudjuk eljátszani színpadon és életet lehelni a dalokba, ahogy megérdemelnék! Ennek a Deluxe verziónak a kiadása remek lehetőségnek tűnt, hogy újra bemutassuk a lemezt azoknak, akik esetleg lemaradtak róla, az elmúlt évek káoszában
.
  
  A So Much Less című dalhoz készült új klipjükről szólva Schaub így nyilatkozott: ´So Much Less nem lett kislemezként tolva, de a rajongóink az elmúlt 2 évben határozottan sokat emlegették, mint kiemelkedő dalt. Így úgy gondoltuk, itt az ideje, hogy reflektorfénybe hozzuk. A nyári turné során végig felvettünk a dalokat, amely határozottan megragadta az utazás feelingjét´.
  
  Az album újdonságairól szólva Schaub így folytatja: ´Az emberek mindig is kedvezően reagáltak, amikor Chris és Roger akusztikus verziókat készített a dalainkból, ezért úgy gondoltuk, hogy néhány számot felveszünk a lemezre. Mindent lebontottunk elemeire és megpróbáljuk kihasználni az érzelmi erejüket. Van néhány nagyszerű jam is, ami nem került fel az eredeti kiadványra, szóval menjetek és pörgessétek szét!´.
  
  Silver Linings Deluxe:
  1. The High Cost of Low Living
  2. Lie To Me
  3. Keep on Chasing
  4. Anytime and Anywhere
  5. The Test
  6. Dear Me
  7. Monkey Wrench Myself
  8. King of the Downside
  9. Lost at Home
  10. Move
  11. Bill
  12. So Much Less
  13. No One To Judge Me
  14. Empty Lines
  15. Anytime (acoustic)
  16. Dear Me (acoustic)
  17. High Cost of Low Living (acoustic)
  18. Move (acoustic)



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ossian - Fővárosi nagykoncert szeptember 14-én a Barba Negrában
´Éljük át a pillanatokat, és merüljünk el a zenében!´ - Megjelent a Transylvanium új nagylemeze
A Thundermother és több csajos banda érkezik 2025-ben
A montreali sludge metal mesterei, a Dopethrone kiadtak egy vadonatúj videót
Kelet-európai életérzés és sírva vigadás - a Dubioza Kolektiv csapatával készített közös dalt a Bohemian Betyars
Hamarosan megérkezik a Wage War pusztító 5. albuma
Új dalt adott ki a Sons Of Silver a hamarosan megjelenő „Runaway Emotions” albumról
Júniusban új albummal jelentkezik a Nothing More
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 velvet revorver    korpás éva    paul di´anno    cripper    bleubird    pat metheny    geezer butler    saturnus    another way    mantra porno    the hellfreaks    elhunyt    a gyűrűk ura    saint vitus    xerosun    exhumed    korom attila    atomic playboyz    diabolus in musica    moby    minimax    jim toth    ahumado granujo    shrinebuilder    michelle rodriguez  

r43
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!