Mindig öröm olyan lemezzel foglalkozni, amely kicsit más, mint amit megszoktunk. Ilyen a Manifest 2004-es albuma, teljesen legálisan letölthető, és teljesen élvezhető anyag.
A hangzást tekintve sok mindenhez közelít, leginkább egy gitáralapú alternatív kategóriába lehetne begyömöszölni. A kilenc dal között akad néhány, melyek kellemesen elütnek a többitől, mégis sikerül a lemez keretein belül maradniuk. Nagyon hangsúlyos a percussion, azaz az ütős hangszerek szerepe (Sebestyén Bálint: perka és vokál), és a női ének (Villányi Júlia) csak érdekesebbé teszi a muzsikát, a sok kis népies hajlítás és a nyers hangzás mind-mind dícséretre méltóvá teszi a produkciót.
A Sok a csillag című dal kettős hangulata nagyon jó bevezetés a közel háromnegyed órát kitevő albumhoz. A szövegek egyszerű szimbolikával telítettek, és ugyanilyen egyszerű költői igényességgel íródtak meg, a kevés vokál remekül feldobja az amúgy szomorkás témákat. A sok ütős, a szabad, és erős gitárriffek, nyers húrhangok világa engem azonnal magával ragadott. Ezt a lemezt első hallgatásra is csodálni és szeretni lehet. A (stílszerűen) Dal című dal enyhén funkys beütése, nosztalgikus gondolatai jól együtt vannak, a hangszerek sokasága jó összhangot ad, külön szép, hogy az éneket hagyták amolyan élő hatással.
Személyes kedvencem a 7, a Colorstarra emlékeztető visszhangos gitárpengetés a bevezetőben tökéletes lélek-hangoló, minden sokkal lassabb, mint eddig. A többi persze már nem a Colorstart juttatja eszembe, végig zsongnak a gitárok, a dobokon nem törekednek a változatosságra; a szöveg szintjén kissé elégikus, megint csak nosztalgiázó, és az egész egyben egy fantasztikusan hullámzó dal, pattogó majd ellágyuló riffekkel.
A Jelet kaptam, bármennyire távol áll akár a hangzást tekintve, akár a témát, a Kimnowak Gyémántját juttatja eszembe, lassú és finom dal, könnyed előadásmóddal egy nehéz gondolat. Itt lépnek be a csodás hajlítások, itt van domináns helyen és ezért szerintem csúcson a perkás. Egyszer csak beindul, csatlakoznak a dobok és cinek, és az ember azt érzi, bármilyen bugyután hangzik is, hogy sírni volna jó. Ha el kéne mondanom, miről szól, azt mondanám, arról, hogy milyen sokat ér, ha fontos nekünk, mi lesz a másik emberrel. Másnak egészen biztosan mást mondana...
A Felkeltem ént magamban csak „Nanana dalnak” hívom, ebből sok van benne, a 7 visszahangos gitárbetétjéhez hanonló indítás található benne, csakúgy, mint eddig, most is borzasztó nehéz figyelni a szövegre. Továbbra is enyhén szürreális minden. Különösen tetszik, hogy mernek erősen játszani, még akkor is, ha ez a hangulat más irányba fordításával is jár akár.
Az Új szabályért nem vagyok különösebben odáig, pedig nem rossz, az eddigiektől kicsit távolabb áll, akárcsak az utána következő Ha éjjel, amely rögtön az Amorf ördögöket juttatta eszembe, szöveg szintjén, és az előadásban is közelít felé, csak sokkal szerényebben, naivabban és kedvesebben.
A Mambo jó kis mókás dalocska, a meggyérésről, és arról, hogy csak akkor szabad igazán leszedni, ha már megvártuk, hogy megérjen a meggy, és akkor sem biztos, hogy túl sok lesz belőle, nagy kincs, nem is szabad sokat enni belőle. Pörgős darab, kellemesen felgyorsítja a lemez végét, ahol elérünk az utolsó, Manifest című dalhoz, melynek fő témája a szabadság, mely nélkülünk talán igazabb, mint ha általunk születik meg...
A Manifest lemezére a kellemes a legjobb jelző. Ha kategorizálnom kéne, kellemes, valódi lélekzenénem nevezném. Igazi hangszeres finomság mindenkinek, aki szeret kicsit érzékeny lenni, és nem sajnál pár percet, míg letölti az albumot.
Sok a csillag Dal 7 Jelet kaptam Felkeltem én Új szabály Ha éjjel Mambó Manifest
Tagok Bacskay Donát - gitár Mátis Gergely - dob Sebestyén Ákos - basszusgitár Sebestyén Bálint - ének, percussion
17:52
