hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
magazin [asztaltársaság]  2022. szeptember 5. hétfő   07:19
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Pár napig szavazhatunk még a Fesztiválzenekarra az év zenekara szavazáson


  Szeptember 7-ig lehet szavazni a BFZ-re a nemzetközi év zenekara szavazáson. A Budapesti Fesztiválzenekart júniusban választották a tíz jelölt közé, a közönség kedvencét októberben jelentik be Londonban. A világ legrangosabb, komolyzenei felvételeket kitüntető Gramophone-díjának nyílt kategóriájában Fischer Iván együttese mások mellett a Bécsi Filharmonikusokkal és a Bajor Állami Zenekarral versenyez az elismerésért. A voksolóktól csak pár másodpercet és egy e-mail-címet igénylő online szavazás szeptember 7-én, szerda reggel 9-kor zárul. A szavazólap itt érhető el
  
  A jövőre negyvenéves együttes jelölése annak is köszönhető, hogy rendszeresen turnéznak Európában: legutóbb Svájcban, Németországban és Olaszországban jártak, Bonnban például ők nyitották meg a rangos, Liszt Ferenc által 1845-ben alapított Beethoven Fesztivált. A nyitókoncerten többek között a város szülöttének 3. szimfóniáját adták elő, amit másnap késő este a koncerttermekhez képest lazább keretek között is megismételtek, az itthon népszerű Midnight Music mintájára és a helyi közönség legnagyobb örömére. A Luzerni Fesztiválon is hatalmas sikert arattak: második esti előadásukat a városhoz személyesen is kötődő Richard Wagner zenéjének szentelték. A Siegfried-idill után A walkür első felvonását neves Wagner-énekesekkel adták elő, egyúttal az énekes zenével is „barátkozva”. A nyár végi turné után ugyanis az évadot új operaprodukciójukkal indítják, Britten A csavar fordul egyet című művét szeptember 9-én mutatják be a Müpában. Az 1954-ben írt opera alapjául szolgáló kultikus kísértettörténetet, Henry James kisregényét népszerű filmekben és sorozatokban is feldolgozták már. Az előadás, amelyben a nemzetközi sztárénekesek élőben és hologramként jelennek meg a színpadon, Budapesten csak kétszer lesz látható.
  
  További részletek:
  Gramophone-díj:
  Gramophone-szavazás ide kattintva



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2023. október 5.
Julian Sas, visszatér a szárnyaló blues-rocker
2023. október 12.
Dühös deathcore négyes októberben: Thy Art Is Murder, Fit For An Autopsy, Whitechapel és Spite a Barba Negrában
2023. október 18.
A Skót bariton csillaga Hamish Hawk a Dürer kertbe látogat (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nemzetközi sztárzenekarok, világklasszis szólisták és megismételhetetlen együttműködések 2024-ben a Müpában
Mező Misi: „Tiéd csak az marad, amit másoknak adsz”
Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár
12. alkalommal rendezik meg a Wine and Violin Hegedűkészítők Szalonját a Fonóban
Elbájol, kíváncsivá tesz, meghökkent.
Pajta és Népzenei Selection címmel nyilvános konferenciát rendeznek a Fonóban, amelyhez koncertprogram is kapcsolódik
Fékomadta – megelevenedik a középkor Zsámbékon
Harmadszorra is visszatér a KEMP dalszerző tábor
 kiemelt 
A Skót bariton csillaga Hamish Hawk a Dürer kertbe látogat
  
Hamish Hawk, a skót bariton énekes-dalszerző, hamarosan Magyarországra látogat

Julian Sas, visszatér a szárnyaló blues-rocker
Meshuggah: monumentális turnényitás Budapesten, az Avatar vendégszereplésével
Annisokay: modern metalcore hármas élén, új dalokkal tér vissza a német csapat
Cradle Of Filth: jövő tavasszal újra Budapesten az angol metal legenda
 friss hozzászólások 

Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Világsztár zongorazseni először Budapesten (1)
Epica, Apocalyptica (3)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 cathedral    sucker punch    banco de gaia    blaze bayley    rózsaszín pittbull    propeller band    factorial-x    gyémánt bálint    vasárnapi gyerekek    lovreck    kate hudson    symphonium    czébely csaba    foster the people    therapy?    tim owens    vices & virtues    aborted    dudás zsombor    wasted struggle    megadeth    eddie murphy    headbangers ball    haggard    douglas mccarthy  

r41
Copyright 2000-2023 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!