hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
hírek   2022. augusztus 31. szerda   08:08
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Visszatérő koncert: ismét színpadon a Project for a Better Dream


  A Project for a Better Dream az őszre is nagy dobással készül: a srácok ezúttal visszatérő koncertet adnak a Dürer Kertben szeptember 8-án este 19 órától.
  
  Alig több, mint egy hét múlva felcsendülnek a PfaBD legújabb dalai a Dürer Kertben, ugyanis a zenekar majdnem hat év kihagyás után visszatérő koncertet ad a régi és az új rajongók számára. Az esemény 2022. szeptember 8-án kerül megrendezésre.
  
  Kenesei Kristóf, a zenekar dobosa várakozással beszélt a visszatérő koncertről:
  „Nagyon izgatottak vagyunk a koncert miatt, mivel évek óta nem álltunk színpadon. Őszintén megvallom, hogy kicsit hiányzik is, és ezt mindannyiunk nevében mondhatom. Jó lesz viszont látni majd a régi arcokat, de reméljük, lesznek újak is!”
  
  A koncert egyben az idén februárban megjelent EP debütáló eseménye is lesz: elsőként lesznek hallhatóak élőben az Ascension című kislemez számai, amelyeket már az új énekes, Lugosi Gergely „G” szövegezett.
  
  „Ez lesz az első közös koncertünk a srácokkal, mióta a zenekar tagja vagyok, ezért engem is várakozással tölt el a közelgő esemény. Biztosan hatalmas buli lesz, és annyit talán elárulhatok, hogy idén ősszel nem ez lesz az utolsó ilyen alkalom!” – mondta Lugosi Gergely „G”, a PfaBD énekese.
  
  Az eseményt a Chinese Boxing zenekar nyitja, akiknek ez lesz az első fellépésünk a megalakulásuk óta. Utánuk a modern metált képviselő FLOUT, majd a Before the Last Breath zenekar következik, akik a hazai underground színtér ismert bandáinak (Dawncore, Penalty Kick, Fallen Into Ashes, Zero Tolerance, Blood Is Fire, Nadir) tagjaiból álltak össze egy új és ütős csapattá. Végül a Project for a Better Dream zárja az estét a visszatérő koncertjével, tehát mindenképp érdemes lesz eljönni, mert sok izgalmat tartogat majd az esemény.
  
  A kapunyitás 18:30-kor lesz, jegyet elővételben és a helyszínen is lehet venni.
  
  Program:
  19:00 – Chinese Boxing
  19:45 – FLOUT
  20:30 – Before The Last Breath
  21:30 – Project for a Better Dream



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. május 14.
Manu Lanvin & The Devil Blues
Blues, booze & rock ’n’ roll – Manu Lanvin koncert Budapesten
2025. május 15.
Combichrist: májusban Budapesten a négy zenekaros dark industrial metal fesztivál
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Megérkezett az Alien Chicks új EP-je – itt a Forbidden Fruit
A Kaonashi új klipje: zúz, nyomaszt, és elgondolkodtat
A The Pretty Wild újabb erőteljes anyagot dobott piacra: Omens!
Dance Gavin Dance ősszel új albummal jelentkezik
Kadavar: Megérkezett a Scar On My Guitar!
Energikus és funky jazz mesterművel tért vissza a BADBADNOTGOOD
Megjelent az új Wall Of Sleep album - itt az új klip, a The Kingdom
Augusztus 12-én Budapesten az Exhorder
 kiemelt 
Zseniális blues gitáros érkezik június 14-én
  
Josh Smith a pandémia óta először indul szólóturnéra, és nagy örömünkre, több mint 6 év után Budapestre is visszatér triójával

We Came As Romans új dallal tér vissza – és végre újra jönnek Budapestre!
Duplázik az Elefánt a Kobuciban – június 13-14-én rendesen berúgják a nyár ajtaját
Decapitated, Cryptopsy, Warbringer, Carnation a Dürer Kertben
The Alchemist, Wavy és Jazzbois július 27-én a Budapest Parkban
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 glen matlock    javier bardem    how do you know    puss in boots    efott arcok    mission: impossible    dan patlansky    horse the band    no cure    jesse eisenberg    pixies    corb lund    rudán joe    the clash    bryan adams    space battleship yamato    star wars    gusto mastivo    arto lindsay    nasty    true grit    the town    blythe    bono    skyclad  

r47
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!