hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
hírek   2022. augusztus 12. péntek   06:17
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Egyszerre nagyvárosi és nagyon nem városi – új lemezzel jelentkezett az Aurevoir.


  Elég izgalmas az idei év az Aurevoir. számára – miközben szinte az összes fesztivál színpadán megfordulnak a nyáron, gőzerővel készülnek az első önálló, Budapest Parkos koncertjükre, ahol bemutatják Deák rét című új lemezüket.
  
  A nyolc tagú ethno-beat kollektíva a 2019-es Forduló lemez óta nem jelentkezett új dallal, így mondhatni épp ideje volt az új albumnak, ami, ahogy Agócs Márton, a zenekar énekes-gitárosa meséli, azért nem adta túl könnyen magát. „Januárban, az első lemezírós hétvégén végighallgattuk egymás demóit és ötleteit, és egy szavazással eldöntöttük, hogy melyik 10 dal(kezdemény) legyen az új lemez anyaga. A következő 3-4 hónapban pedig mint a medvék, elvonultunk a kis barlangunkba, és aludtunk és gyakorlatilag folyamatosan próbáltunk, mert a stúdió ugyan már le volt foglalva április közepére, de január végén még csak egy dal volt kész a tízből.” A viszonylag szűk időkorlát ellenére szerencsére nem egy megúszós, összecsapott album lett a Deák rét - ebben a zenekar egyöntetű véleménye alapján nagy szerepe volt Lee Olivérnek, aki a lemez zenei rendezőjeként végig kísérte a dalok születését, de sokat segített Scheer Viktor „Max” is, aki hangmérnöként felügyelte a munkálatokat, valamint a keverés és a mastering is az ő érdeme.
  
  A felvételek – kisebb megszakításokkal – áprilistól júniusig tartottak, egészen változatos helyszíneken, többek között a SuperSize Recording Stúdióban, Olivérék próbatermében és házistúdiójában, a Kunyhóban és egy óvodában.
  A Bárányfelhő Svábhegyi Református Óvoda aulájában Beke István közbenjárásnak köszönhetően a „Tüzes, sajgó, szép” népzenei részeit rögzíthették a srácok a Fonó Zenekar vonósszekciójával (Gombai Tamás - hegedű, D. Tóth Sándorral - brácsa és Kürtösi Zsolt - nagybőgő), közösen, de közreműködik a lemezen még Sárkány Berci (perka), Jusztin Levente (brácsa) és Kerekes Kornél (bőgő) is.
  
  Az címötletet Kemény István Lassú időjárási front című verséből kölcsönözték, természetesen az író engedélyével. „Ha nem létezne Budapest, akkor a nemlétező fővárosban ilyen zene szólna a főréten. A Deák rét szóösszetétel röviden és nagyon jól fejezi ki azt a kettősséget, ami a dalainkban is benne van: egyszerre nagyvárosi és nagyon nem városi. A versben egyébként Kálvin rét van, nem Deák. Olvassátok el, mert nagyon jó!” – mesél Agócs a címadás hátteréről.
  A végül 11 dalos lemezen helyett kapott két feldolgozás is: az egyik a Tilos Csillagon, amely Pilinszky János azonos című versének megzenésítése, a másik dal az Édes mint a só. A fiúk és Örs régi barátok voltak, az AWS feldolgozást a tavalyi emlékkoncerten is eljátszották, fontosnak érezték, hogy megörökítsék lemezen is.
  
  Az Aurevoir. az évek során kisebb tagcserékkel, de az alap magot tekintve változatlan felállással szerepel, ami egy nyolctagú zenekar esetén nem kis teljesítmény. Agócs Márton szerint a titok egyszerű: mindenki – a kezdetek óta – nagyon akarja csinálni. „Bálint, a hegedűsünk pl. Pécsről jár fel heti szinten a próbák és a koncertek miatt, Misinek két kicsi gyereke van, mindenki dolgozik valamit a zenekar mellett, Kristóf most építette fel a házát, esküvők voltak és vannak a láthatáron, szóval egyikünk sem unatkozik. Ha nem lenne mindannyiunk életében az egyik legfontosabb dolog a zenekar és a zenélés, akkor biztosan nem működne a dolog. Dehát ilyen ez a popszakma. Ha egyszer belekóstolsz, örökre a függője leszel.
  És persze nem utolsó sorban összeköti a fiúkat a kifinomult humorérzékük is – elég messze hajlandóak elmenni egy poénért, amit a közönségük is jól ismer már a zenekari social felületeken keresztül. Ahogy Agócs fogalmazott, egy szóban úgy mutatná be a csapatot valaki olyannak, aki még sosem hallott róla, hogy „Állatkert.”.
  Az Aurevoir. hasonlóan vidám hangulatú koncertre készül augusztus 18-án a Budapest Parkban is, ahol a Góbét követően bemutatják a Deák rét dalait.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. július 17.
Say Hello To The Hits – Lionel Richie összes nagy dala élőben az MVM Dome-ban!
2025. július 19.
Queens of the Stone Age visszatér Budapestre: A The End Is Nero Tour a Budapest Parkba!
2025. július 20.
Júliusban Budapesten koncertezik Jennifer Lopez - Up All Night – Live in 2025
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Joy Orbison, az Overmono és Skiifall közös dalban egyesítik energiáikat
Fény a sötétből – Born of Osiris ledobta a Through Shadows-t
Amy Macdonald új albuma: hogyan mondj nemet, és szabadulj fel
Új album, új himnuszok, ugyanaz a lendület — All Time Low, még mindig party-garancia!
Simple Plan: 25 év pop-punk, dokumentumfilm és élőben Budapesten az MVM Arenában!
Dühös, nyers és pontos: After The Burial – Hum From The Hollow
Ice Nine Kills új dala: „The Great Unknown”
Hopeless Records és Fat Wreck Chords egyesültek
 kiemelt 
Teljes a B MY LAKE programja - A Velencei-tó partján várják az elektronikus zene rajongóit
  
A Velencei-tó Északi strandján 2025

Harminc év lázadás, kompromisszum nélkül – a Darkest Hour, Bleeding Through, Shai Hulud és Denial of Life a Dürerben
Obituary újra Budapesten: a floridai death metal úttörői a Dürer Kertben
The Subways For Eternity európai turné
Yngwie Malmsteen Budapestre is elhozza 40 éves turnéja dalait
 friss hozzászólások 

FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai (1)
Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 mission: impossible    black procession    crazy mama    pantera    alteriah    szex és new york 2.    diesel    skalar     leonardo dicaprio    metrosection    hollywoodoo    lantos zoltán    cseh tamás    harbringer    ben stiller    szarka gyula    falcongate    yellow spots    hobo    jarboe    wave goodbye    dvd film    szerk alatt!!!!    perfect symmetry    bálint bence  

r48
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!