hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2022. július 8. péntek   06:37
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Jazz három napon át: idén öt koncerttel várja a közönséget a Müpa nyárvégi fesztiválja, a JazzTime


  Hot Jazz Band, Echoes of Ellington, Kozma Orsi és a közelmúlt hazai felfedezettjei: többféle stílusból és kivételes zenei ínyencségekből csemegézhet a közönség a Müpa tavaly megújult, augusztus 26-ától 28-áig látható évadkezdő fesztiválján. Idén a régi magyar slágerektől Duke Ellington zenei örökségén át a Barbra Streisand életművének legizgalmasabb darabjait felvonultató estig minden érdeklődő megtalálhatja a számára kedves programot.
  
  A háromnapos fesztiválon nemcsak a hangulat, hanem – ahogyan azt a visszatérő jazzkedvelő közönség már megszokhatta – szokás szerint a felhozatal is parádés, a nyitóesten mindjárt a kifejezetten erre az alkalomra életre hívott Echoes of Ellington című produkció várja a nézőket a Fesztivál Színházban. A nyolctagú formációban a műfaj avatott képviselői egyesítik erejüket, a német, holland, angol és magyar művészek pedig nem kisebb feladatra vállalkoztak, mint hogy Duke Ellington örök érvényű munkásságából adjanak bőséges ízelítőt. Múzeumi atmoszférától vagy poros nosztalgiától azonban nem kell tartani, a jazztörténet egyik legnagyobb zeneszerző-zongoristájának művei ugyanis
  
  Frank Roberscheuten üde, magával ragadó hangszerelésében lesznek hallhatóak.
  A második napon a Müpa kültéri színpadán ismerős arcok, a 2022-es Jazz Showcase-en már bemutatkozó, a szakmai, illetve a közönségdíjat bezsebelő együttesek, azaz a Reggie Jonas Jr. Trió és a Bangó Adrienne Quartet lépnek fel, az estét pedig a 35. születésnapját két éve betöltő Hot Jazz Band zárja a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Utóbbi esemény hatalmas „haccacárénak” ígérkezik, a Kossuth-díjas együttes vendégszólisták és -zenekarok egész sorával pótolja be a világjárvány miatt elmaradt jeles jubileumot. Itt lesz mások mellett Illényi Katica, Európa egyetlen bendzsózenekara, a Hungarian Banjo Kings, de társaival színpadra lép Bóbis László sztepptáncvilágbajnok és Janicsek Gábor szvingtáncvilágbajnok is.
  
  A zárónapon Kozma Orsi Barbra Streisand! – és én? című estjén a káprázatos előadói képességekkel megáldott, több műfajban maradandót alkotó énekesnő legnagyobb slágerei, korai, kevésbé ismert dalai és legendás duettjei hangzanak el – utóbbiak Szabó Kimmel Tamás vendégszereplésével. A koncert gazdag hangzásvilágát Kozma Orsi saját zenekara mellett a veszprémi Mendelssohn Kamarazenekar garantálja.
  
  A fesztivál házigazdája idén is Szalóky Béla lesz, aki ráadásul pénteken harsonázni is fog az Echoes of Ellington produkcióban.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2023. október 5.
Julian Sas, visszatér a szárnyaló blues-rocker
2023. október 12.
Dühös deathcore négyes októberben: Thy Art Is Murder, Fit For An Autopsy, Whitechapel és Spite a Barba Negrában
2023. október 18.
A Skót bariton csillaga Hamish Hawk a Dürer kertbe látogat (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
A Skót bariton csillaga Hamish Hawk a Dürer kertbe látogat
Julian Sas, visszatér a szárnyaló blues-rocker
Meshuggah: monumentális turnényitás Budapesten, az Avatar vendégszereplésével
Ürprogramot indît az Elefánt a Budapest Park évadzáróján
Ben Granfelt és Son Henry nyitja az őszi blues-rock koncertsorozatot
Annisokay: modern metalcore hármas élén, új dalokkal tér vissza a német csapat
Miyavi: 4 év után újra Budapesten a szamuráj gitáros
Cradle Of Filth: jövő tavasszal újra Budapesten az angol metal legenda
 kiemelt 
A Skót bariton csillaga Hamish Hawk a Dürer kertbe látogat
  
Hamish Hawk, a skót bariton énekes-dalszerző, hamarosan Magyarországra látogat

Julian Sas, visszatér a szárnyaló blues-rocker
Meshuggah: monumentális turnényitás Budapesten, az Avatar vendégszereplésével
Annisokay: modern metalcore hármas élén, új dalokkal tér vissza a német csapat
Cradle Of Filth: jövő tavasszal újra Budapesten az angol metal legenda
 friss hozzászólások 

Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Világsztár zongorazseni először Budapesten (1)
Epica, Apocalyptica (3)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 dio    marco mendosa trio     péterfy bori és a love band    johnny english reborn    the lightning thief    jaume collet-serra    origin            harloch    wovenwar    blur    archetype    zach galifianikis    geezer butler    live life hard    adam sandler    duende    losing season    entombed    royal republic    ana venus    emma watson    metal blade    lochnesz    endless main  

r49
Copyright 2000-2023 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!