hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
hírek   2022. július 7. csütörtök   12:34
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Kávékoncertek, műfaji gazdagság és az együtt töltött idő ereje az Echo Nyári Akadémián


  Július 17-én kezdődik az egyhetes programsorozat a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban Idén július 17-től 24-ig várják a fiatal zenészeket és a koncertlátogató közönséget a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban.
  
  Az Echo Nyári Akadémia – melynek alapítója és művészeti vezetője Fülei Balázs Liszt-díjas zongoraművész – egy hét elmélyült és intenzív műhelymunkára ad lehetőséget a zenészeknek, esténként pedig változatos koncertekkel, műfaji gazdagsággal várják a koncertlátogatókat. Délután kávékoncerteken ismerhetik meg a fiatalokat az érdeklődők, este klasszikus-, jazz-, népzenei- és kortárs hangversenyek szerepelnek a programban, valamint pódiumbeszélgetések is várják az érdeklődőket. A sorozat minden programja nyilvános. Hagyományszámba megy a borkóstoló, amit idén is a csipketeraszon rendeznek meg.
  
  A Károlyi-kastély tágas termeiben az elmúlt hat év folyamán kialakult a „menetrend”: minden nap reggeltől kora délutánig Kováts Péter Bartók-Pásztory díjas hegedűművész a díszkönyvtárban, Varga István gordonkaművész a kastély kápolnájában, Fülei Balázs pedig a Főispán teremben tanít. A vonós kurzusokon a Liszt-díjas Kovalszki Mária, és Dani Imre zongoraművészek közreműködnek. A résztvevők a hangszeres órák mellett kamaraórákat is kapnak, és itt gyakran a tanáraikkal is együtt játszhatnak. A nyári akadémia egyik fontos alapelve, hogy mindenki játszhasson koncerten. Aki késznek érzi a produkcióját, az a délutáni kávékoncerteken léphet fel, a záróhangversenyen pedig a kurzus minden résztvevője színpadra állhat.
  Az Echo Nyári Akadémia esti koncertjei 8 órakor kezdődnek. A nyitóhangversenyen Kováts Péter, Varga István, és Fülei Balázs „Nyolcszemközt Mendelssohnnal” címmel ad koncertet, Mendelssohn zongorás trióinak egyes tételei között pedig a Kossuth-díjas színművész, Blaskó Péter olvas fel részleteket a zeneszerző családtagjainak írt leveleiből.
  Július 19-én az Oláh Kálmán Jr. Quartet koncertezik a kastélyban, 20-án a friss Bartók-Pásztory díjas zeneszerző-orgonaművész, Virágh András Gábor szerzői estjét rendezik meg, és 21-én lép színpadra Fanfara Complexa. A kortárszenei, jazz, és népzenei koncertek után az érdeklődők pódiumbeszélgetésen vehetnek részt a fellépőkkel. Július 22-én egy zenei különlegesség, egy viszonylag ritkán hallható darab hangzik el a kastélyban: Messiaen Kvartett az idők végezetére című darabját a nyári akadémia három tanára az erre a koncertre vendégként érkező Rumy Balázs klarinétművésszel játssza. Három napon keresztül – július 20-án, 21-én, és 22-én – a délután 3 órakor kezdődő kávékoncerteken a közönség a kurzuson résztvevő fiatal muzsikusok egy-egy friss produkcióját hallhatja. A nyári akadémia zárókoncertjét július 23-án este rendezik, itt egy változatos műsor foglalja majd össze az egy héten át tartó közös munka eredményét.
  
  
  
  Fülei Balázs elképzelése szerint a koncertek és a hangszeres órák mellett az együtt töltött idő és az inspiráló beszélgetések adják az Echo Nyári Akadémia lényegét. A hallgatók és a tanárok is a kastélyban laknak, közösek az étkezések, gyakorolni az épületben szinte bárhol lehet, de gyakran a kastélyparkból is zene szól. Hagyományszámba megy már, hogy minden évben van borkóstoló a csipketeraszon – idén a Fülei Pince készül borbemutatóval és látványkonyhával – és a tematikus mesterkurzusok is az állandó program részét képezik: július 21-én délután Széll Rita táncpedagógus a historikus táncokról tart kurzust, amelyen mindenki a saját hangszerével vehet részt.
  Az Echo Nyári Akadémia minden programja nyilvános, egész héten át szeretettel várják az érdeklődőket.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ozzy robban a Crack Cocaine-nal. Új dal Billy Morrisonnal és Steve Stevensszel!
A brit doomgaze a Sugar Horse bejelentette új albumát: Grand Scheme Of Things-et
Blackened Rose sötét melankolikus himnusza az elveszett szerelemről
Foreign Hands- Új album, keményebb hangzás
Giga Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Éjszakai bevetés 35! címmel - a Barba Negrában április 27-én
Vendetta- TX2 legkeményebb ütése
Naponta négy fiatal fontolgat öngyilkosságot, nekik is szól a Konyha új dala
Megjelent az Exodikon Chaosophilia című új nagylemeze - Klippremier: Untermensch - A manipulátorok lélektana
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 absent distance    suffokate    sigh    jeff briges    christina aguilera    the tartuffe plan    szabó balázs    ghost brigade    bermuda rock band    new lows    stain the canvas    bullet for my valentine    zonaria    survivors zero    touché amoré    port noir    absu    edward norton    pulzus tehetségkutató    gaudi-nagy tamás    alexandra    michael bublé    johnny cash    deák bill blues band    make do and mend  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!