hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
magazin [fesztivál]  2022. június 27. hétfő   06:29
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Minifesztivállal tér vissza a Budapest Parkba a Margaret Island


  Az elfogadás, az összekapcsolódás és a békében együttélés jegyében született meg a Margaret Island Flower Power elnevezésű minifesztiválja, amit augusztus 6-án rendeznek meg a Budapest Parkban. Női civil szervezetek és alapítványok bevonásával szervezett eseményen ezúttal három vendégelőadó, Solére, a Pandóra Projekt és Brenka is csatlakozik a zenekarhoz a színpadon, hogy együtt ünnepelhessék a sokszínűséget.
  
  „Kislányként először a Hair című film és Janis Joplin zenéje gyakorolt rám nagy hatást. Emlékszem, hogy akkoriban hosszú, piros virágos tarisznyát hordtam magammal, tiniként pedig koncerteken töltöttem a szabadidőmet a barátaimmal” – meséli a Margaret Island énekesnője, Lábas Viki. „A woodstocki életérzés számomra leginkább a szabadságvágyban nyilvánul meg és abban, hogy emberként fordulunk a másikhoz. Azt jelenti, hogy együtt hozunk létre valamit, ami kilép a korábban megszokott keretek közül.” Viki úgy látja, talán még soha nem volt olyan fontos, hogy megmutassák, mekkora ereje van a hasonló elveket valló emberek összetartásának, mint most.
  „A Margaret Island egy olyan erős közösséggé formált minket, aminek a közönségünk is a szerves részét képezi. Éppen ezért döntöttünk úgy, hogy nem is valósíthatnánk meg jobbkor a Flower Power minifesztivált, amit valójában már évek óta terveztünk.” A csapat egy olyan eseményt álmodott meg, ahol a hippi életérzés átadása mellett kiemelt szerepet kaphatnak az olyan feminin energiák is, mint a kreativitás, a lágyság, az összefogás, az odafigyelés, az empátia vagy a béketeremtés. „Mindenkiben van női és férfi minőség. Egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál, de én mégis azt látom, hogy a férfi energiák nyughatatlansága az, ami leginkább közrejátszhat a háborús-, válsághelyzetek kialakulásában” – vallja az énekesnő.
  
  A sokszínűségnek, elfogadásnak, empátiának, közösségi összekapaszkodásnak és békében együttélésnek dedikált napon természetesen a zene kap főszerepet, ráadásul ezúttal három vendégelőadó, Solére, a Pandóra Projekt és Brenka is csatlakozik a Margaret Islandhez a Budapest Park nagyszínpadán és a Dzsungel színpadon. „Sok új női előadó jelent meg a popszakmában az utóbbi években, szeretnénk nekik teret adni” – emeli ki a zenekar. Vikiék a minifesztiválra korábban még sosem hallott dalokkal, közös produkciókkal és a közönségüket is aktívan bevonó műsorral, egyedi látvánnyal és Flower Power merch cuccokkal készülnek. A résztvevőktől pedig azt kérik, ha tehetik, érkezzenek korán, hiszen eseménydús délutánra számíthatnak. „Idézzétek meg velünk a woodstocki életérzést! Öltözzetek úgy, mintha fesztiválra készülnétek, tűzzetek virágot a hajatokba! Ünnepeljétek velünk a sokszínűséget! A lényeg, hogy merj önmagad lenni” – üzenik mindenkinek.
  
  „Remélem mindenki szabadnak fogja érezni magát, az lehet, aki csak akar és egy kis időre elfelejti, mi zajlik a falakon kívül” – mondja Viki. „A könnyedebb hangzás ellenére a dalszövegeinkben is mindig igyekszünk az általunk lényegesnek tartott emberi értékekről beszélni.” Az énekesnő abban bízik, hogy a minifesztiválon résztvevők töltekezhetnek a női előadók energiájából. „Ahogyan az élet minden területén, úgy a zenében is egyaránt szükség van női és férfi energiákra is” – hangsúlyozza a Margaret Island gitárosa, Füstös Bálint. „A zeneiparban sajnos a mai napig elenyésző a nők aránya, pedig szerintem a girlpower a színpadokon és a háttérben is létfontosságú. Egészen más kreativitást, érzékenységet, kitartást, mélységet hoznak a szakmába a női zeneszerzők, zenészek, menedzserek, fotósok - sokszínűbbé, izgalmasabbá teszik ezt a szférát.
  Ám a feminin energiák elismerése mellett az este még egy központi üzenetet hordoz magában. „Augusztus 6-a éppen a nukleáris fegyverek betiltásáért folyó harc világnapja. Így a női tematika mellett a közelünkben dúló értelmetlen vérontás miatt a békére is felhívnánk a figyelmet. Ahogyan John Lennon is mondaná, ’Give Peace a Chance’! Csak mi ezt egy ágy helyett a színpadról szeretnénk átadni” – árulja el a banda másik gitárosa, Törőcsik Kristóf.
  
  A zenei programok mellett augusztus 6-án több, női egészséggel, női jogokkal és érdekképviselettel foglalkozó civil szervezet és alapítvány is helyet kap a Budapest Parkban, akik színes programokkal várják a közönséget. A meghívottak listáján többek között olyan szervezetek találhatóak, mint a Mályvavirág Alapítvány és a Női Egészségért Alapítvány.
  Az esemény sokszínűségét és üzenetét tehát kiválóan tükrözi a szerteágazó program és sokrétű zenei felhozatal, amelynek támogatója a Mastercard.
  
  Jegyvásárlás:



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amikor a zenész tollat ragad - Tod A első regénye hamarosan magyarul is kapható lesz!
Promptmonsters.tv: Az AI-forradalom új szereplője a magyar kreatív iparban
Közel 100 nyeremény vár gazdára az idei Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatban
FolkAréna2024 - Minden Magyarok Tánca a 43. Országos Táncháztalálkozón
Ernelláék Kálmánéknál – színház és mozi a B32 Galériában
Jazzfest Budapest 2024
Al Di Meola Electric Band Budapesten
Tudatosság, vibrálás és színkavalkád
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 smash mouth    poison    laibach    neo fm    paul walker    adimirion    maradandó károsodás    gábor andrás    muzsikás    gillian anderson    milking the goatmachine    full of hate    anthrax    amber schmidt    slates    deck attack    pilinszky jános    laurence fishburne    earthsblood    vended    newsted    no strings attached    tesla     ripoff raskolnikov    the chariot  

r50
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!